WPN-114 – e jelölést még Donald Rusk Currey adta a fának, amely azt jelenti, hogy a nevadai White Pine megyében végzett kutatásai során Prométheusz volt a 114. a sorban, amelyből mintát vett. A fa ugyanis egy simatűjű szálkásfenyő populáció élő tagja volt egy korábbi gleccser oldalmorénáján, a Fehér-hegységben, a Great Basin Nemzeti Parkban, Nevada keleti részén.
5000 évre becsülték a fa életkorát
A Kígyó-hegység második legmagasabb hegyén található fasorban állt ez a matuzsálemi kort megélő növény, amelyhez egy ösvényen át vezetett az út. Prométheusz két, egy 1958-as és egy 1961-es túra során kapta nevét a természettudósoktól, köztük a már említett Donald Rusk Currey-től, aki szerint a fa legalább 4844 éves volt akkor. Noha a hatalmas növény életkorát nem sokkal később 4862-re növelték, további vizsgálatok még ennél is idősebbre becsülték a korát:

Vulkánkitörés, jégkorszak, elsavasodó óceánok – ezeket az élőlényeket egyetlen természeti katasztrófa sem tudta elpusztítani.
Tovább olvasomkivágásakor legalább 5000 éves lehetett.

Gyökerük is hozzájárul hosszú életükhöz
A simatűjű szálkásfenyőkről egyébként azt mondják, hogy a legrégebbi ismert élő fák, amelyek nagyon sokat bírnak. Hosszú életüket többek között különleges gyökereiknek is köszönhetik, amelyek csak a fa közvetlenül felettük lévő részét táplálják; így, ha az egyik gyökér elhal, a fának csak a felette lévő része pusztul el, a többi viszont tovább él.
Évgyűrűket vizsgált a kutató
De térjünk vissza Prométheuszhoz! Történt még 1964 nyarán, amikor a jégkorszakkal kapcsolatos kutatásokat végző, utolsó éves egyetemi hallgató, Donald R. Currey geográfus engedélyt kapott az Egyesült Államok rendészeti szolgálatától arra, hogy mintát vegyen számos, a Fehér-hegyi ligetben termő fenyőből. A tudóspalánta a fák gyűrűinek szélességét tanulmányozta annak érdekében, hogy meghatározhassa a múltban a jó és a rossz termőidőszakokat. Hasznos ugyanis tudni, hogy ezek a nővények idős koruk miatt akár több ezer éves időjárási adatokat is tárolnak gyűrűikben.

Noha sok helyen találékonyan alkalmazkodtak a hidegebb időjáráshoz, a kis jégkorszak hatalmas változásokat hozott az emberiség történelmében.
Tovább olvasomE kutatási módszer például nagyon értékes az éghajlatváltozás tanulmányozása szempontjából.
Currey ekkor talált egy általa több mint 4000 évesre becsült fát is, amelyet a helyi hegymászók csak Prométheuszként emlegettek. A különleges növény története innentől kezdve viszont már meglehetősen ellentmondásos. Számos beszámoló létezik ugyanis arról, hogy a több ezer éves fa élete hogy ért véget.

A serpa 740 nap alatt mászott meg 14 nyolcezres hegyet, rekordjával népéért áll ki.
Tovább olvasomNoha az máig tisztázatlan, pontosan hogyan történt a pusztítás, az biztos, hogy Currey keze benne volt.

Nem tudni, mi történt a kutatás során
Egyesek szerint a kutatónak készülő egyetemista mintavételhez használt fúrója tört bele a fába, mások szerint viszont Currey már eleve azt nem tudta, hogyan is kell egyáltalán megvizsgálni az ősöreg növényt. A történettel kapcsolatban még egy harmadik verzió is létezik, amely szerint a tudós úgy érezte, hogy a fa gyűrűinek vizsgálatához teljes keresztmetszetre van szüksége. Akárhogy is történt, azt majdhogynem biztosra veszik, hogy a kutatást végző egyetemi hallgató engedélyt kapott az erdészeti szolgálattól a fa kivágására.

Ezután kiderült, hogy a fának összesen 4862 növekedési gyűrűje volt, de azt figyelembe véve, hogy a zord körülmények miatt ezek a fák nem minden évben növesztettek növekedési gyűrűt, korát inkább 4900-5000 évben határozták meg.
A Prométheusznál csak egyetlen idősebb fát találtak még 2012-ben ugyanezen a területen: ez feltehetően 5056 éves volt.
A világ ma legidősebb fája is egyébként itt, a Fehér-hegységben él, amely korát megközelítőleg 4800 évre becsülik. Azt, hogy pontosan hol található, a fa védelme érdekében az Amerikai Erdészeti Szolgálat titokban tartja.
Ha tudni szeretnéd azt is, hogy mely magyar szigeten legeltek egykor elefántok, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket.

Nem csak mamutok, hanem egy világszinten is különleges elefántalfaj élt egykor Magyarország területén.
Tovább olvasom