Számos sci-fi és fantasy film alapját képezi az időutazás, amelynek gondolata évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget. Tudósok most úgy vélik, hogy elméletben lehetséges a folyamat, habár nem úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk.
A NASA szerint jelenleg mindenki másodpercenként egy másodperc sebességgel „utazik az időben”, ami azt jelenti, hogyha valaki képes lenne másodpercenként egy másodpercnél gyorsabban utazni, az technikailag időutazás lenne.
Az időutazással kapcsolatos kezdeti felvetések Albert Einstein 1905-ös speciális relativitáselméletéhez vezethetők vissza. A világhírű elméleti fizikus érvelésének egy rendkívül leegyszerűsített változata szerint az idő múlásának sebessége függ a környezettől és a sebességtől, és minél gyorsabban utazunk, annál lassabban éljük meg az idő múlását. Az elméletet később Joseph Hafele és Richard Keating tudósok tesztelték, akik 1971-ben annak a módját keresték, hogy bebizonyítsák: az időtágulás a kettejük óráján eltelt idő különbsége.
A kísérlet elvégzéséhez a páros négy ultraprecíz atomórát rakott két különböző irányba repülő repülőgépre. Az órákat ezután összehasonlították egy másik, földi órával, és azt találták, hogy a Föld forgásával szemben haladó repülőgép fedélzetén lévő atomórák mintegy 59 nanoszekundumot veszítettek az időből a földi órákhoz képest.
Eközben a Föld forgásával együtt haladó repülőgép fedélzetén lévő órák gyorsabban haladtak a Föld forgásával ellentétesen haladó gépen elhelyezett, valamint a földi óráknál is, mintegy 273 nanoszekundumot nyerve.
Ez azt jelentette, hogy az utasok lényegében megtapasztalták az időutazást.
Ez az elmélet a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén hosszabb időt töltő űrhajósokra is alkalmazható: Scott Kelly amerikai űrhajós a Földre visszatérve valamivel fiatalabb volt az ikertestvérénél a Föld körüli pályán való mozgásának sebessége miatt.
(LADBible)
(Borítókép: Absztrakt körkörös adatalagút. Illusztráció: Getty Images)
