Egy felmérésből kiderült, hogy jó esetben a kor előre haladtával az emberek évtizedről évtizedre boldogabbak lesznek. Vagyis a 80 évesek többsége boldogabb lesz, mint a 70-es éveikben járók, akik általában szintén boldogabbak, mint a 60 év körüliek.
Ezért öregszünk és élünk másképp, mint régen
Annak, hogy az emberek többségénél a boldogság egyenesen arányos az életkorral, az lehet az oka, hogy az idő múlásával számos olyan váratlan dolog történik, ami pozitívan érinti őket. Ilyen például, amikor az idős korba lépők rájönnek, hogy a modern orvoslásnak köszönhetően az öregség nem is egy olyan rettegett dolog, mint amilyennek hitték. A rendelkezésre álló gyógyszerek, gyógymódok és étrend-kiegészítők széles skálája lehetővé teszi, hogy minél kevesebb fájdalommal vagy akár fájdalommentesen is minél tovább aktívabbak maradhassanak az idősek, és lényegesen jobb, illetve hosszabb életet élhessenek.

Szintén az orvostudománynak köszönhetően az agyunk az idő múlásával is fejleszthető, így idős korban is tanulhatunk. Az agy stimulálásával a gondolkodásunk is éles és friss marad.
A megfigyelések alapján, ha valaki idős korában hálás tud maradni annak ellenére, hogy számos veszteség éri, hiszen elvesztheti szeretteit, és a saját képességei is hanyatlanak, meglepő módon az elégedettség érzése a mentális egészség javulását eredményezheti.
Ahogy az ember öregszik, különösen a 70-es és a 80-as éveiben, az élet bizonytalanságai miatt ritkán tervez másfél évnél hosszabb időre előre.
Ilyenkor az emberek többsége már nemcsak a hosszú távú jövőt nem tervezi, hanem sokan már a múlton sem merengenek, hanem sokkal inkább a jelenben élnek, és élvezik az élet egyszerű örömeit, mint a barátokkal való kávézást vagy a közös sétát.
Idős korban az igazi örömet már sokkal inkább az emberi kapcsolatok jelentik, és nem az anyagi javak. Az életkor előrehaladtával nemcsak a család, hanem a barátok is egyre fontosabbá válnak.
Ma már nem titok, hogy milyen vitamint érdemes fogyasztani annak érdekében, hogy megelőzzük az elbutulást. Cikkünkből megtudhatod, hogy milyen élelmiszerekben találhatod meg a szükséges vitamint.

Ennek a vitaminnak a fogyasztása segíthet fiatalon és egészségen tartani az agyad.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés