Az amerikai Buffalo River Nemzeti Parkban található Rush története az 1880-as években kezdődött, amikor is kutatók érkeztek a területére, hogy az indiai legendákból származó, elveszett ezüstbányák után kutassanak.
Nagy felfedezés: ezüstöt kerestek, cinkbánya lett belőle
A Rush-patak mentén 1886-ban egy olvasztót építettek az ezüst kinyerésére, ám legnagyobb meglepetésükre a kohó 1887. januári próbaüzeme során az ezüstnek vélt fémes anyag felhalmozódása helyett zöld cink-oxid-gőzök szabadultak fel. Kiderült, hogy azok a hívogató, sziklákban található csillogó „kőzetek” nem is az ezüst, hanem a cink jelenlétét mutatják. A nagy felfedezés híre annak ellenére terjedt el rövid időn belül futótűzként, hogy a kutatók nem feltétlenül erre számítottak. Az egyébként teljesen lakatlan terület így csakhamar benépesült.

Az utcák még jól kivehetők, de az egykori lakók már csak sejtik, mely házak lehettek az otthonaik. Ezreknek kellett elmenekülnie onnan.
Tovább olvasom
Mindenki gyorsan akart gazdag lenni
Rushtól a legtöbben a gyors meggazdagodásukat várták: míg a kereskedők arra összpontosítottak, hogy kielégítsék a növekvő közösség szükségleteit, addig a földspekulánsok szerencsét reméltek, az ide érkező telepesek – akik többsége farmer, kétkezi munkás, szakképzetlen szerelő, bányász vagy épp egykori katona volt – itt a biztos jövőjükben bíztak. A költözés során lassanként 5000 ezerre duzzadt Rush lakossága, az 1916-os dokumentumok pedig már arról árulkodtak, hogy a település Arkansas legvirágzóbb városává vált.
Virágzó várossá vált Rush
A város hamarosan tele lett irodákkal, szállodákkal, istállókkal, üzletekkel, sőt bíróság és posta is helyet kapott a településen. Ezek mellett malmokat is építettek, miközben egyre élénkebb lett a bányászati tevékenység a legtisztább cinklelőhelyek kimerítéséhez, mi több, a malmok a bányáktól induló emelt villamospályákon fogadták az ércet.

A világháború után megváltozott minden
A virágzó városban a bányászat egyre több és több munkást vonzott, ám a 20. század elején a bányászati és a malomipari tevékenység egy időre leállt a cinkérc árának csökkenése és a magas szállítási költségek miatt. 1911 és 1918 között azonban ismét következett egy fellendülés, amelyet az első világháború miatti kereslet indokolt.
A város felfelé ívelő évei azonban 1919-ben, a háború végével befejeződtek, így a cinktermelés is visszaesett.
Így néptelenedett el lassanként a város
A változás természetesen a lakosság életére, sőt a lélekszámra is kihatott: az első világháború utáni évben, 1920-ban már mindössze 344-en laktak a településen, 1931-re pedig már az utolsó feldolgozó is lakat alá került.
Az 1950-es évek közepén a posta is bezárt, amely mindennek tetejében még Rush „személyazonosságának” elvesztéséhez is vezetett.
Az addig ottmaradtak közül így szinte mindenki elköltözött a településről, mígnem 1972-ben Rusht hivatalosan is szellemvárosnak nyilvánították, és a Buffalo National River Park részévé vált.

Védett terület lett a bányaváros
A környék többi bányavárosától eltérően Rushban még mindig vannak eredeti épületek, sőt megmaradt a bánya és más építmények is, amelyek mindegyikét a park szolgálata gondozza. A védett területen át vezet egy ösvény a város távolabbi részeibe is, ám az arra járóknak nem szabad elfelejtenie azt, hogy bármennyire is izgalmas a környék, az időrágta létesítmények miatt egyben veszélyes is.
Ha szeretnéd megismerni a világ legérintetlenebb szellemvárosát is, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket is.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés