10 borzasztó emberi szokás a reneszánszból

GettyImages-541239516
Olvasási idő kb. 3 perc

A reneszánsz időszak formabontó volt a történelem során, hiszen az ember mint egyéni entitás, először ekkor emelkedett ki a társadalomból. A szinte forradalminak számító időszakban azonban éppúgy akadtak furcsa szokások, mint előtte és utána.

A középkor és az újkor határán élő emberek szokásai ma inkább bizarrnak számítanak, mint lenyűgözőnek. Tíz furcsaságot választottunk ki a sok közül. 

Az újjászületés időszaka Itáliából indult, ám egész Európát elérte. Bár egyik alapköve a humanizmus volt, ez mégsem akadályozta meg az embereket abban, hogy állatokat ültessenek a vádlottak padjára, ha úgy vélték, egy-egy csapás, kórság vagy baleset nekik köszönhető. Franciaországban például akasztás általi halálra ítéltek egy disznót, Itáliában pedig bírósági ítélet által űzték ki az egereket Stelvio városából, mert túlságosan elszaporodtak. És amikor éppen nem az állatokat, akkor a nőket okolták a bajok forrásaként.

A reneszánsz furcsa szokásai között a női egyenjogúság nem kapott teret
A reneszánsz furcsa szokásai között a női egyenjogúság nem kapott teretPhoto 12

A reneszánsz szokások egy része máig érthetetlen

Bár a középkor idején sem vitték túlzásba a tisztálkodást, ez nem változott attól, hogy egyes társadalmi rétegek több ismerethez jutottak. A fogmosás például ismeretlennek számított, és a fürdést sem vitték túlzásba. A pestis elleni védekezésként vizeletet ittak, a nők pedig higannyal szépülteknem csoda, hogy az átlagéletkor a 35-öt se érte el sok helyen. Fejfájás ellen piócákat alkalmaztak, de azok sem jártak jobban, akiket megpurgáltak, vagy akiken eret vágtak, utóbbi jellemzőbb volt a tisztátalannak tekintett nők esetében. Ezt az egyre elterjedtebb boncolási eljárásokkal is igyekeztek alátámasztani. 

Százezrek élete ért véget a fejletlen, de lelkesen alkalmazott orvosi ismereteknek köszönhetően. 

Azt hitték, a paradicsom mérgező, így legfeljebb a díszkertekben ültették el az Újvilágból hozott palántákat. Egészen a 20. századig kellett várni, hogy rájöjjenek, a lédús termés valóban ehető. Ez egyébként nem is csoda, hiszen eleinte megpróbálták a leveleit elfogyasztani, ami valóban olyan alkaloidokat tartalmaz, ami mérgező hatású.

Miközben a királyi és főúri udvarokban hatalmas lakomákat rendeztek, a köznép és egyes egyházi méltóságok körében ennek éppen ellenkezője volt jellemző, utóbbiak esetében sokszor választott módon. Voltak, akik olyan mértékben önmegtartóztatóan, aszkétaként éltek, hogy abba szinte belehaltak. A földi örömöktől való elfordulástól remélték azt, hogy Istenhez közelebb kerülnek. 

Mindeközben Európa jelentős részén tovább folytatódtak a boszorkányperek is, ahol nemcsak nőket, de eretnekeket és zsidókat is elítéltek, a vallatási eljárás során azonban elvárás volt, hogy vér ne folyjon. 

Minden 3. vádlottat elítéltek: így zajlott a legnagyobb magyar boszorkányperMinden 3. vádlottat elítéltek: így zajlott a legnagyobb magyar boszorkányper

Számos tévinformációval bírunk a magyar boszorkánypereket illetően.

Tovább olvasom

Ha érdekel, hogy Magyarország uralkodói miként álltak a boszorkányok kérdésköréhez, ezt a cikkünket ajánljuk neked. 

Minden 3. vádlottat elítéltek: így zajlott a legnagyobb magyar boszorkányperMinden 3. vádlottat elítéltek: így zajlott a legnagyobb magyar boszorkányper

Számos tévinformációval bírunk a magyar boszorkánypereket illetően.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Édes otthon
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést

A rovar csípése is fájdalmas, egyes esetekben veszélyes lehet, de környezetpusztító tevékenysége miatt is kockázatot jelent.

március 22., 17:30

  • Testem
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát

Bizonyos változás a látásban a demencia előjele lehet egy új kutatás szerint.

március 23., 06:00

  • világom
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át

Az ifjú női kapitány hősiesen küzdött a hatalmas hullámokkal.

március 22., 18:30

  • Offline
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló

Kitalált egy új országot egy csaló, rengeteg áldozat fizetett neki, hogy ott élhessen.

március 22., 16:46

  • életem
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai

Három bántalmazott nő is elmondta a Díványnak, miket élnek át segítség helyett: sokszor épp a segítők hagyják cserben őket.

március 22., 16:00

  • Offline
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma

Így lett a nácik propagandistája a 20. század egyik legzseniálisabb filmese.

március 22., 19:00

  • világom
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi

A Stasi ügynökei kamerákat rejtettek karkötőkbe, bevásárlótáskákba, melltartókba, szemeteskukákba, madáretetőkbe, sőt a temetői locsolókannába is.

március 22., 19:30

  • Offline
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen

Furcsa módszerrel kezelték a kopasz férfiakat.

március 22., 15:10

  • életem
Világcsúcs: harcművészetet oktat a 7 éves kislány, sokan aggódnak érte
Világcsúcs: harcművészetet oktat a 7 éves kislány, sokan aggódnak érte

Rengetegen inspirálónak tartják a történelmet író lány példáját, de a reakciók vegyesek.

3 órája

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • Édes otthon
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle

Trükkök ide vagy oda, az otthon tartott értékek nincsenek biztonságban.

március 22., 07:26

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • Offline
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?

Ha a suliból nem rémlik minden mozzanat, akkor a most futó Hunyadi című sorozat segítségével is felfrissíthetted már a tudásod. Indulhat a kvíz?

március 22., 06:45

  • Édes otthon
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték

Számos prominens lakásdizánja dicséri kreativitását, de igazán híressé nem belsőépítészként vált.

március 22., 13:36

  • Testem
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért

Már egy fél perces testmozgással is sokat tehetünk az egészségünkért.

március 22., 06:30

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • világom
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket

Attól tartanak, hogy a népszerű nyaralóhelyre érkező turisták maradandó kárt tesznek a szigeten.

március 22., 14:00

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Önidő
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről

Ettől még nem volt kisebb táncos Michael Jackson, de nagyon úgy tűnik, ez a lépés valójában nem is az övé.

március 22., 11:40

  • világom
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka

A világ legmagasabb és legveszélyesebb szeméthegyének mérete a Tádzs Mahallal vetekszik.

március 22., 09:06

  • világom
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye

Ez a vonat annyra különleges, hogy a gyerekeken kívül a felnőtteket is jókedvre deríti.

március 22., 08:50

  • Testem
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit

A csirkének vannak olyan részei, amelyeket egyáltalán nem javasolt megenni.

március 22., 12:10

  • világom
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára

Hihetetlen, de erre a lenyűgöző föld alatti világra egy háztulajdonos bukkant.

március 22., 11:10

  • Önidő
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?

Egy osztrák művész optikai illúziókká varázsolja a folyosókat.

március 22., 08:20

  • Testem
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára

Annyira elviselhetetlen ez a gyümölcs, hogy még a szállítását is megtiltották a tömegközlekedési eszközökön.

március 22., 12:40

  • Édes otthon
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás

A Duna-Ipoly Nemzeti Park tájékoztatása szerint akár 50 év is kellhet, hogy a motorosok okozta pusztítás után helyreálljon a gyepterület élővilága.

március 22., 07:45

  • Offline
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni

A telefonhasználat módja mára nagyban átalakult. Régen még a tárcsázást is tanítani kellett.

március 22., 08:06

  • Testem
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez

Ez a férfi az ujjai miatt lett Guinness-rekorder.

március 22., 10:06

  • Offline
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója

Egy férfi sikerét megtapsoljuk, egy nő viszont ugyanezért kritikát kap: erre is rámutatott a Múzsák a csók után könyvbemutatója.

március 22., 14:36

Érdekességek