
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A hűtlenség témája igazán megosztó, szinte mindenki másképp gondolkodik róla, más tényezőket tekint megcsalásnak, így már egy kapcsolat legelején érdemes tisztázni a határokat e téren. Esther Perel világhírű pszichiáter könyvet írt a témában, ami az Affér címet viseli. Művében arról ír, hogy talán nem minden esetben kell a kapcsolat végének tekinteni valamelyik fél hűtlenségét, meglátása szerint ez vészjelzőként is funkcionálhat két ember között, akik ezután dolgozhatnak kapcsolatuk hiányosságain. Amint az Independent is írja, ebben mindkét félnek partnernek kell lennie, hiszen van különbség egy forró csók és egy tudatosan megtervezett viszony között.
Perel szerint nem szabad a hűtlenségről túl határozottan gondolkodni, ugyanis az emberek és az emberi kapcsolatok bonyolultak – még arra is van esély, hogy félreértünk valamit. Úgy fogalmaz, „amikor valaki hűtlenkedik, sok esetben nem is a másik szeretőn van a hangsúly, hanem önmaga egy másik verziójának felkutatásán”. Hosszú út vezet el addig, hogy az affér gondolata felvetődjön valamelyik fél fejében – általában elkeseredettség miatt jut el valaki addig, hogy már ne csak töprengjen, hanem cselekedjen is. Le kell szögezni azonban, hogy a megcsalás soha nem az egyetlen, és nem is a legjobb megoldás.
Ez talán az első kérdés, ami megfogalmazódik azok fejében, akiket megcsaltak. Vajon mi vitte rá a másikat erre a szörnyű tettre? A válasz többféle lehet, mivel nem mindegy, hogy az illető mentálisan egészséges, vagy éppen narcisztikus személyiség. Nem mindegy, mennyi ideje tartott a kapcsolat, és egyáltalán tisztában volt-e a másik fél a kapcsolat exkluzivitásával. A szakemberek szerint a legtöbb esetben a kommunikáció és annak hiánya a titok nyitja. A pszichológusok a következőket sorolták fel legfőbb motivációkként:
Ezek között szerepelnek tudatos és tudatalatti motivációk. Tehát az, aki az újdonság iránt vágyakozik, teljesen tudatosan határozza el magát a hűtlenség mellett, míg az, akinek alacsony az önbecsülése, elsődlegesen nem rossz szándékkal csalja meg párját. Azt sem utolsó szempont, hogy a hűtlen félnek milyen személyiségjegyei vannak, ugyanis egy narcisztikus esetében többnyire benne van a pakliban, hogy nem lesz hűséges. A szakemberek szerint „az ilyen személyiségű emberek nem képesek az empátiára, a saját érdekeiket minden esetben mások fölé helyezik, ami tisztességtelen viselkedéshez vezet”.
A félrelépések legjellemzőbb motivációja a szexuális kielégületlenség.
Ennek tényéről talán még a párjával sem szívesen beszél az ember, hiszen valljuk be, kínos ezt felhozni. Azonban ilyenkor érdemes a kommunikációt választani az esztelen cselekvés helyett, hogy ne billenjen meg a bizalom se a kapcsolatban, se egymásban. Mint Anna Drescher is írja, „megcsalás helyett érdemes feltárni, hogy miért nem kielégítő a szexuális életetek, és hogyan tudnátok újra lángra lobbantani a szikrát”. Hozzátette, olyanra is van példa, hogy nem a kapcsolat hűlt ki, csupán arról van szó, hogy az egyik félnek függőségévé vált a szex, így gyakorlatilag kielégíthetetlen – véleménye szerint ez esetben kizárólag a terápia vezethet megoldáshoz.
Mint azt már a cikk legelején láthattuk, létezik olyan szakember is, aki szerint bolhából csinálunk elefántot, ha megcsalás miatt vetünk véget egy kapcsolatnak. Mégis, elszenvedőjeként nehéz lehet úgy hozzáállni, hogy ez csupán felhívta a figyelmet a problémákra. A Reddit felületén rábukkantunk egy vitaindító kérdésre, ami alatt az emberek éppen ezt a témát járták körül. Sokan a spektrum két széléről nézték az ügyet, és voltak olyanok is, akik tapasztalatból beszéltek.
Papám többször betörte mamám orrát. Inkább akkor egy megcsalás, mint ez
– írta az egyik felhasználó. Egy másik viszont erre reagálva azt fogalmazta meg, hogy ha az illegális és büntetőjogi eseteket kivesszük a képből, akkor a megcsalás valóban súlyos bűnnek mondható, de valahogy mégsem tenné az első helyre.
A legtöbb felhasználó egyetértett abban, hogy nem a legmegbocsáthatatlanabb cselekedet, sokuknak jobban fájna, ha párjuk kiszeretne belőlük, ha kiderülne, hogy párjuk valójában homoszexuális, vagy ha nem védené meg őket egy megalázó helyzetben. „Sokkal-sokkal nagyobb bűn úgy benne maradni egy kapcsolatban, hogy tudod, mit érzel a másik iránt, de meghagyod magad mellett, mert „kényelmes”, akár abban a hitben ringatva, hogy van jövőtök” – írta az egyik felhasználó. Azt is fontos megemlíteni, hogy „megcsalás” alatt minden felhasználó a fizikális hűtlenségre asszociált, ráadásul egyesek még kiábrándítónak is találták, hogy ekkora jelentőséget tulajdonítanak az emberek a szexualitás kizárólagosságának.
A spektrum másik oldaláról csak elvétve írtak, egyikük úgy fogalmazott, számára ez a tiszteletlenség tetőfokát jelentené, nem tudna benne maradni a kapcsolatban. Mint írta,
ha már más kellett, akkor nincs min dolgozni. De biztos vannak olyan emberek, akik ezt kihívásnak tekintik.
Úgy fest, ebben a kérdésben nem lehet konszenzusra jutni, ahányan vagyunk, annyiféleképpen látjuk és értelmezzük. Van, akinek egy alkalom még belefér, de létezik olyan is, aki már egy gyanús üzenettől is a szakítást kezdi fontolgatni.
A legtöbben szinte örök érvényű igazságként kezelik ezt a mondatot, ennek ellenére nem biztos, hogy tényleg igaz – Drescher meglátása szerint ez a megcsaló fél hozzáállásán is múlik. Ha az illető egy nőcsábász, akkor nem fogja feladni addigi életmódját a monogámiáért, hiszen semmi haszna nincs belőle, ugyanis nem az érzelmi teljességet keresi, csupán a testi kielégülést.
Tapasztalatai szerint azoknál a pároknál nem ismétlődik meg a hűtlenség, akik egyből bevallják tettüket, elismerik, hogy hibáztak, és bocsánatot is kérnek érte. Azok, akik eltitkolják hűtlenségüket, a legtöbb esetben azért teszik, mert nem először és nem is utoljára teszik ezt meg partnerükkel. Elmondta, a megcsalás minden esetben egóvezérelt, tehát a hűtlen fél a félrelépéskor inkább saját magáért cselekszik, és nem a partnere ellen.
A szakemberek véleményét és az emberek tapasztalatait egybevéve kijelenthetjük, hogy a megcsalás semmiképpen sem egy helyeslendő dolog, azonban nem minden esetben kártékony. Rávilágíthat arra, mi az, ami igazán értékes, és fényt deríthet a kapcsolati hiányosságokra, amelyeket közös erővel ki lehet dolgozni. A félrelépés gyakorta következik önbecsüléshiányból vagy kielégítetlenségből. Drescher kijelentette, ha valaki megcsalja a párját és hazudik neki, az kizárólag az ő döntése és felelőssége, viselnie kell tette következményeit. Az illetőnek rendeznie kell magában és kapcsolatában azt, miért döntött a félrelépés mellett.
Ha valaki megcsal téged, az nem a te hibád, az ő döntése volt
– fogalmazott a szakember.
(Borítókép: Shutterstock)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMFranciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
A felismerés felszabadító érzés volt számára.
március 22., 16:19
Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.
március 22., 12:06
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
2 órája
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
5 órája
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
2 órája
6 órája
A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.
március 21., 20:00
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
A válogatott labdarúgó szűk családi körben vette el Buzsik Borkát.
2 órája
Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.
március 22., 14:06
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.
március 21., 17:09
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.
március 22., 21:43
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
3 órája
7 órája
Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.
március 22., 18:52
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”
március 20., 10:06
10 órája
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.
március 21., 14:35
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
7 órája
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.
március 20., 19:47
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55