Hithű, szűz feleséget keres magának a Budapestet illatfelhővé változtató parfümös fickó

További FOMO cikkek
A közösségi oldalát követőkön kívül aligha mondd sokat a fővárosi lakosok számára az, hogy napok óta Budapesten kering Jeremy Fragrance, aki parfümmel a kezében járja az utcákat. Nekik a válasz röviden talán úgy szólhat, hogy Jeremy, azaz Daniel Schütz (vagy születési nevén Daniel Sredzinski) Németország egyik legismertebb influenszere, aki a parfümök világában vált híressé. Karizmatikus személyisége, energikus előadásmódja és egyedi stílusa révén pedig milliók követik őt a közösségi médiában. Budapesti látogatása kapcsán érdemes részletesen és közelebbről is megismerni, hogyan lett világhírű, milyen botrányok övezték pályafutását, és miként vélekedik a politikai kérdésekről vagy éppen a vallásról.
Az influeszer 1989-ben született Németországban, és eredetileg a zeneiparban képzelte el a fényes jövőt. A kétezres évek végén a Part Six nevű fiúbanda tagja volt, majd csatlakozott a Golden Circle projekthez, ahol Jeremy Williams művésznéven szerepelt, és egyénileg is adott ki dalokat. Az együttes feloszlása után figyelme a parfümök világa felé fordult, így 2014-ben létrehozta YouTube-csatornáját, amely parfümajánlásokra és illatelemzésekre épült, de a szórakoztató tartalmak szintén hangsúlyosak voltak. Ezeknek köszönhetően a TikTok indulásakor már meghatározó követőtábor állt mögötte.
Egyedi, lendületes stílusa és a parfümökhöz való szenvedélyes hozzáállása gyorsan meghozta számára a sikert. Az évek során több milliós rajongói bázisra tett szert a különböző platformokon:
- YouTube-csatornája 2,47 millió feliratkozóval rendelkezik, míg német nyelvű csatornája további 196 ezer követőt vonz;
- a TikTokon több mint 10 millió követője van, és rövid, energikus videóival gyakran vírusvideókat gyárt, népszerű hangsávokra táncol sajátos stílusában;
- az Instagramon több mint 3 millió követője van, és aktívan posztol mind a parfümökről, mind a személyes életéről.
A népszerűségét tovább növelte saját parfümmárkája, a Fragrance One, amit 2018-ban indított el. Az illatai kifejezetten férfias, domináns jegyeket hordoznak, és a luxuspiacot célozzák meg.
Fradi-mez, parlament, magyar szavak és végeláthatatlan reklám
Saját brandjének és közösségi oldalai sikerének is köszönhetően temérdek márkával dolgozott már együtt, ezek közül pedig a magyar piac sem maradhatott ki. A most Szerencsés Szabolcs által megálmodott márka, a Superz parfümjei miatt a fővárosba érkező influenszer ugyanis olyan tartalomgyártók után állt be a magyar márka arcának, mint a népszerű hazai sneakerguru, Balázs Kicks, az újabban szintén parfümös videókban utazó AK26-os rapper, Giajjeno, de Szerencsésnek a világhírű csecsen küzdősportolóval, Khamzat Chimaevvel is volt már együttműködése.
Emiatt az sem különösebben meglepő, hogy előszeretettel látogatott el hazánkba, ahol azonkívül, hogy elpancsolt néhány milliliter parfümöt, a rajongóinak, és kifejezetten a magyaroknak is kedveskedett. Legalábbis mindent megpróbált ennek érdekében.
Az ittléte során ugyanis ellátogatott az Allee-ba, majd közönségtalálkozót tartottak, ahol a rajongók személyesen találkozhattak vele, közös fotókat készíthettek vele, és aláírásokat is kérhettek tőle. Többnapos kiruccanása során a vidéki rajongók egy része is külön örülhetett, hiszen a fővárosi találkozó mellett péntek estére egy debreceni eseményt is meghirdettek.
A látogatásáról Jeremy Fragrance több posztot is megosztott közösségimédia-felületein, például az Instagramon és a TikTokon, ahol volt, hogy magyarul is megszólalt, de az illatfelhők szórása mellett arra is volt ideje, hogy piros-fehér-zöld sálban táncikáljon vagy a Ferencváros focimezében magyarázzon a telefonja kamerája előtt.
Egyesek szélsőjobboldalinak, mások szexistának tartják
Legalább akkora tömeg szemét szúrja az influenszer tevékenysége, mint ahány rajongója van, mivel egyes megnyilvánulásai széles körben váltottak ki felháborodást. 2023 végén Jeremy Fragrance azután került komoly kritikák kereszttüzébe, hogy olyan személyekkel készült közös fotókat osztott meg, akik szélsőjobboldali mozgalmakhoz köthetők.
Különösen nagy felháborodást keltett, amikor Donald Trump egyik rendezvényén, a New York-i Fiatal Republikánusok Klubja által rendezett gálán egy szélsőjobboldali aktivistával fotózkodott.
Ezek a kapcsolatok érthetően kétségeket vetettek fel politikai nézeteivel kapcsolatban, így az esetet követően több cég is azonnal megszakította vele az együttműködést. Bár Jeremy sosem tett egyértelműen szélsőséges nyilatkozatot, sőt magát a keresztény-konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) nevű párt elkötelezettjének tartja, az ilyen társaságban való megjelenése miatt sokan kérdőjelezték meg az értékrendjét, amely szerintük túl nagy kockázatot jelent az együttműködésükre nézve.

Akárcsak azok a pletykák, amelyek szerint a bohókás tartalomgyártó nem veti meg a kábítószert sem, és egészen a mai napig lelkesen kommentálják videói alá: nem csodálják, hogy kokainfogyasztás után úgy táncol, ahogy.
2024 közepén aztán újabb botrány robbant ki, amikor felmerült, hogy a Snapchaten fiatal nőkkel folytatott kompromittáló beszélgetéseket. Kiszivárgott képernyőfotók alapján explicit tartalmú üzeneteket és képeket küldött 18 éves nőknek, ami ugyan nem volt illegális, de sokan elítélték a viselkedését, és a közvélemény erősen kritizálta emiatt.
Ez pedig még korántsem minden, ugyanis Jeremy Fragrance a parfümös videói mellett gyakran oszt meg bibliai idézeteket, és templomokból posztol képeket, mivel hithű kereszténynek tartja magát. Egyesek szerint azonban ezen a téren is meglehetősen szélsőséges nézeteket vall, ami főként a párkeresés kapcsán mutatkozik meg.
A férfi több posztban és videóban is felhívást tett közzé, hogy követői segítsenek neki megtalálni a megfelelő nőt. Bár egyesek ezt egy őszinte és különleges módszernek vélték a párkeresésre, sokan inkább figyelemfelkeltő akciónak vagy önreklámnak tartották. Amennyiben ez volt a célja, úgy sikerrel is járt, ugyanis Jeremy nyíltan beszélt arról, hogy olyan feleséget szeretne találni, aki keresztény és 32 év alatti, a jelentkezőknek pedig még egy külön e-mail-címet is létrehozott.
Bár konkrétan sosem mondta ki, hogy csak szűz hölgy jöhet nála szóba, bejegyzéseiben kifejtette nézeteit a házasság előtti együttlétről is, elárulva, hogy bár ő maga már nem szűz, de a barátainak, és ha majd gyerekei lesznek, nekik is azt tanácsolja, hogy házasság előtt maradjanak tiszták.
Ha pedig valaki mégis tisztátalan lesz, az se essen kétségbe, hiszen mint látjuk, parfümből mindig bőven lesz választék…
(Borítókép: Jeremy Fragrance az irodájában 2023. március 7-én. Fotó: Rolf Vennenbernd /picture alliance via Getty Images Hungary)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben
A találgatásokkal ellentétben nem anyagi okokra hivatkoztak.
2 órája
- FOMO
Újabb zenekarokkal és lemezlovasokkal erősít a Campus Fesztivál
Az is kiderült, melyik előadó melyik napon lép majd fel.
február 28., 16:02
- Mindeközben
Ilyen nagy már Palácsik-Ráthonyi Tímea terhespocakja, de felmerült egy sejtelmes kérdés is
1 órája
- Mindeközben
Veréb Tamás kudarcként élte meg a válását: Csalódtam magamban, mert tettem egy ígéretet, és nem tudtam megtartani
3 órája
- Mindeközben
Köllő Babett a pozitív életszemléletről: Tudatosan magasabb frekvencián próbálok rezegni
4 órája
- FOMO
Négytagúra csökken a Megasztár zsűrije, egy kivételével mindenkit lecserélnek
Új korszak kezdődik a TV2 tehetségkutatójában.
február 27., 12:34
- FOMO
Megható sorokkal, sosem látott képekkel búcsúzik Gene Hackmantől Hollywood
A színész 95 éves volt.
február 28., 06:02
- FOMO
Tóth Gabi: Orbán Viktornak van egy ilyen karizmatikus megjelenése
Az énekesnő egy interjúban osztotta meg véleményét a kormányfőről.
február 28., 06:11
- FOMO
Bodrogi Gyula 90 évesen sem adja fel: kerekesszékben hódítja vissza a színpadot
A Nemzeti Színház deszkáin láthatjuk újra.
február 28., 11:02
- FOMO
Utolsó pillanatban mondta le koncertjét Justin Timberlake, kiakadtak a rajongók
Az októberi fellépés pótlása maradt el.
február 28., 14:07
- Mindeközben
Liptai Claudiát kis híján legyalulták egy teherautóval: „Kipattantam és a fejére olvastam”
5 órája
- Címlapon
Donald Trump végzetes lépésre készülhet, hatalmas a nyomás Ukrajnán
Ha mindent véglegesen leállítanak, gyakorlatilag tálcán kínálják az országot.
1 órája
- Címlapon
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
6 órája
- Címlapon
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
3 órája
- Mindeközben
Molnár Gusztáv: Szeretnék jobb lenni minden nap, egy picit megküzdeni magammal, és apró lépésekkel haladni előre
6 órája
- Címlapon
Vészterhes időszak elé néz Ukrajna, amerikai támogatás nélkül heteken belül összeroppanhatnak
Elemzők szerint Európa sem mentheti meg az országot.
2 órája
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 19:42
- FOMO
Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik
A kritikus Shakespeare Lear királyáéhoz hasonlította saját sorsát.
február 28., 11:34
- FOMO
Az Oscar-jelölt színésznő, aki teljesen kiakasztotta a keresztényeket
Cynthia Erivo színésznő Jézust alakítja egy új musicalben, amely a hívők szerint istenkáromlással ér fel.
február 27., 05:51
- FOMO
Megérkeztek az első képek Palácsik-Ráthonyi Tímea gyermekéről
A Feminának elárulta, hogy babát vár, de közben született egy gyermeke egy béranyától is.
február 25., 10:56
- FOMO
A ruha, ami megosztotta az internetet – 10 éve folyik a nagy színvita
De most akkor fekete-kék vagy fehér-arany?
február 28., 21:02
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
tegnap, 18:43
- FOMO
Adócsalás miatt nyomoznak Gerard Depardieu után
Már nem az első alkalom, hogy bíróság elé állítják a híres francia színészt.
február 25., 08:34
- FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket
Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.
március 1., 06:10
- FOMO
Megszólalt Krausz Gábor Tóth Gabiról: Megcsalt, ezzel nincs baj, ezt el tudtam volna engedni
A sztárséf szerint minden más, ami ezután jött, az bántotta.
február 26., 09:54
- Címlapon
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
3 órája
- FOMO
Apját megfosztották a tróntól, most dollármilliárdos családba nősült be
Újra megházasodott Miklós görög királyi herceg.
február 26., 05:39
- FOMO
Palácsik-Ráthonyi Tímea béranyához fordult, ami hatalmas üzlet, de nem mindenkinek adatik meg
Csupán néhány országban legális a világon.
február 26., 12:58
- FOMO
Tóth Gabi sírva válaszolt Krausz Gábor megcsalási vádjára
Az énekesnő zenei karrierjére koncentrálna, nem kér a vádakból.
február 26., 12:13
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
tegnap, 14:05
- FOMO
Megszólalt a botrányról a Medveczky-könyv szerzője
Karizs Tamás tiszta vizet öntött a pohárba.
február 26., 14:43
- FOMO
Transzfób mesekönyvet írt Elon Musk 13. gyermekének édesanyja, de ez még nem minden
Vajon ki az az Ashley St. Clair, és valóban lehetett köze a milliárdoshoz?
február 26., 18:17
- FOMO
Sam Feldt és Meduza is ott lesz az idei SZIN-en
További fellépőket jelentettek be a szervezők.
február 26., 10:40
- Címlapon
Ezrek életébe kerülhet az amerikai segély leállítása, egy ukrán képviselő szerint eljöhetett az idő Zelenszkij távozására
6 órája
- FOMO
Szinte teljes egészében lecseréli a Megasztár zsűrijét a TV2, csak egyiküket tartanák meg
Két új személy neve már bekerült a kalapba.
február 25., 19:56