Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
Bob Iger, a Disney vezérigazgatója szerint a generatív mesterséges intelligencia egy rendkívül erős technológia, amelyet a vállalat elkezdett használni, de jelezte, hogy a cél egyúttal megvédeni a karakterek és történetek tárházát, valamint a kreatív alkotókat és ügyfeleket – írja a The Hollywood Reporter.

Igert a Disney éves részvényesi gyűlésén kérdezték a technikáról, ahol kifejtette, hogy már most lehetővé teszi a cég számára, hogy hatékonyabb legyen, ugyanakkor óvatosságra intett.
Tekintettel a gyors fejlődésre, óvintézkedéseket teszünk, hogy három dologról megbizonyosodjunk. Az egyik a szellemi tulajdonunk védelme. Másodszor, az alkotóinkat tiszteletben tartjuk, és végül, ügyfeleink igényeit figyelembe vesszük és értékeljük
– mondta a Disney-vezér. Megjegyezte, hogy a vállalat mindig is elfogadta az innovatív technikákat, és egy előre felvett szegmensben bemutatta a Disney Imagineering néhány új technológiáját.
Bob Iger leszögezte, hogy a mesterséges intelligencia valószínűleg olyan technológia lesz, amely jelentős szerepet játszik majd a cég jövőjében, illetve a kreatív törekvéseknek a megvalósításában.
A generatív mesterséges intelligencia használata igen érzékeny témává vált az elmúlt években Hollywoodban, többek közt a 2023-as írói és színészi sztrájk középpontjában is ez a kérdés állt.
Rovataink a Facebookon