A párizsi városvezetés célja a közterületek fokozatos visszaszerzése a gyalogosok és a környezetbarát közlekedési módok számára, valamint a levegőminőség javítása. Ennek érdekében 2020 óta már 10 ezer parkolóhelyet szüntettek meg, és további 10 ezer szűnhet meg a mostani népszavazás eredményeként az új autómentes övezetek kialakításával.
700 utcára bővülhet a gyalogosövezet
A francia főváros új gyalogosövezeteiről meghirdetett népszavazáson a résztvevők 65,96 százaléka támogatta a javaslatot, míg 34,04 százalék ellenezte azt. Bár a részvételi arány mindössze 4,06 százalékos volt, a szavazás érvényes. Noha Párizsban ezek a helyi népszavazások csak tanácsadó jellegűek, tehát nem jogilag kötelező érvényűek, a városvezetés általában tiszteletben tartja az eredményt és annak megfelelően cselekszik – emlékeztet a Reuters.

Ez a népszavazás a harmadik hasonló kezdeményezés Párizsban az elmúlt években: 2023-ban az e-rollerek betiltásáról, míg tavaly a nagy méretű városi terepjárók parkolási díjának megháromszorozásáról döntöttek. A 2023-as népszavazáson is nagyon alacsony, 7,46 százalékos részvétel mellett született döntés, de a városvezetés végrehajtotta az eredményt.
A mostani intézkedés részeként a lakosok bevonásával választják ki azokat az utcákat, amelyeket gyalogosövezetté alakítanak át, így a teljes számuk közel 700-ra nő. Annak ellenére, hogy az autóforgalom több mint a felére csökkent a szocialisták hatalomra kerülése óta, Párizs zöld infrastruktúrája még mindig elmarad más európai fővárosokétól: a város területének csupán 26 százalékát borítja zöldfelület, míg az európai átlag 41 százalék.

A Kúria eltörölte a teherautók behajtási díját, így a főváros hatalmas forgalomnövekedéssel nézhet szembe.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés