Igenis létezik művészet-túladagolás
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A francia író, Stendhal a Nápoly és Firenze: Egy utazás Milánóból Reggióba című 1817-es útikönyvében örökítette meg a róla elnevezett szindróma tüneteit. A Stendhal-szindróma, bármilyen lehetetlenül is hangzik, tulajdonképpen művészet-túladagolás. Stendhal ezt Firenzében tapasztalta meg először, amikor bement a Santa Croce templomba, és elájult, mert nem tudta földolgozni az egy négyzetméterre jutó műalkotások hatását.
Elszigetelt eset, lehetne mondani. Lehetett is, mert a Stendhal-szindrómát csak 1979-től ismerték el betegségként, miután egy olasz pszichiáter Graziella Magherini több mint száz hasonló esetet diagnosztizált, elsősorban az Uffizi-képtárba látogatóknál.
A Santa Croce Firenzében
Fotó: Raul Touzon
A Stendhal-szindrómára nincs tudományos bizonyíték, így a pontos hatásmechanizmusát sem lehet leírni. A jelenségre viszont létezhet tudományos magyarázat: a műalkotások élvezete ugyanazt az agyterületet stimulálja, amelyik az érzelmekért is felelős. Ha kis területen zsúfolnak össze nagy mennyiségű kultúrkincset – ahogy ez a firenzei galériákban és múzeumokban is megfigyelhető –, az agy inkább kikapcsolja magát, hogy megelőzze a katarzis-túladagolást.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon