Még hogy a Grand Theft Auto veszélyes a gyerekekre!

2015.04.24. 10:30

Évek óta rendszeresen visszatérő hír a médiában, hogy veszélyes gyerekjátékokat foglaltak le, vontak ki a forgalomból, nem is beszélve az évtizedes vitáról azzal kapcsolatban, hogy az erőszakos videojátékok veszélyesek-e a gyerekekre, vagy sem. Mutatunk egy példát arra, hogy fél évszázad mennyire meg tudja változtatni, mit tartunk veszélyesnek: az ötvenes évek Amerikájában bukkant fel, teljesen legálisan (bár nem túl nagy sikerrel) a játékpiacon a Gilbert Atomic Energy Lab című minilabor. Ez nagyjából olyan volt, mint a mai tudományos játékos-oktató készletek, amiket minden szülő előszeretettel vesz a kisiskolás gyerekének, hogy az megszeresse a tudományt.

Kivéve, hogy a Gilbert-laborban igazi uránminták, és különféle radioaktív izotópok voltak. Többek között polónium-210. Rémlik valahonnan ez a név? Segítünk: 2006-ban ezzel mérgezték meg a nyugatra dezertált KGB-ügynök Alexander Litvinyenkót.

Az AC Gilbert Company a XX. század elejétől egészen az 1960-as évekig Amerika legnagyobb játékgyártói közé tartozott. A cég a oktatójátékokra specializálódott, a sikerét az Erector Set című hídépítő játékkal alapozta meg. Gyártottak még gyerekeknek szánt játékmikroszkópokat, modellvasutakat, és egy csomó kémiai-fizikai minilabort, amelyek mindenféle kísérletekkel vezették be a gyerekeket a tudomány világába. Ezek között már akadt pár, mai szemmel nézve hajmeresztő darab, mint például a Gilbert Kaster Kit, amelyben játékkatonákat lehetett önteni 200 fokra felhevített, folyékony ólomból. Az 1951-ben megjelent Atomic Energy Lab azonban még ezt is felülmúlta.

A játék az atomenergiát, és az atomfizikát próbálta megértetni és megszerettetni a gyerekekkel. Volt benne elektroszkóp, Geiger-Müller számláló, ködkamra, különféle műszerek, atommodellek, képregényes útmutató a magfizikához, és még

  • négy urántartalmú ércminta,
  • ólom-210-es és polónium-210-es izotópok az alfarészecskék megfigyeléséhez,
  • ruténium-106 izotóp a bétarészecskékhez,
  • cink-65 izotóp a gammasugárzás vizsgálatához.

A dobozban volt még egy figyelmeztetés, hogy a radioaktív források 1-50 év alatt lebomlanak, de ha ez megtörténne, a cég küld cseremintákat, csak a mellékelt megrendelőlapot kell kitölteni és elküldeni hozzá.

A játék csak egy évig volt a piacon, 1952-től már nem gyártották. Nem azért, mert irtózatos botrány támadt volna abból, hogy mennyire veszélyes (a cég minden engedélyt megkapott rá, a kor biztonsági követelményeinek tökéletesen megfelelt – és rendeltetésszerű használat mellett valóban nem volt veszélyes). Egyszerűen megbukott a piacon, mert nagyon drága volt. Az 50 dolláros ár az inflációt számba véve ma nagyjából 470-nek, vagyis 130 ezer forintnak felel meg.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM