A szaxofon feltalálójának nyolcszor kellett volna meghalnia

Adolphe Sax neve talán nem sokat mond legtöbbünknek, de ha egy hangszert kell mondani, amelynek neve a vezetéknevéből született, azonnal beugrik a szaxofon. A 19. századra a legtöbb klasszikus hangszer már kialakult, inkább csak finomítások történtek alakjukon, anyagaikon. Sax azonban egy merőben új fúvós hangszert fejlesztett ki, amely meg is örökítette a nevét. Pedig összesen hétszer élt át halálközeli élményt fiatalkorában, amelyek mindegyike megfoszthatott volna minket a szaxofontól.

A kis Adolphe (akit eredetileg Antoine-Joseph-nek hívtak) 1814-ben született a mai Belgium területén. Szülei maguk is hangszerkészítők voltak, a harsona kialakításán is újítottak. A fiú már 14 éves korában klarinétokat készített az apja műhelyében, és folyamatosan fejlesztett a hangszereken. Áthelyezte például a furatokat, hogy így tökéletesítse a hangot. Készített fuvolát és klarinétot elefántcsontból is, amit korábban lehetetlennek tartottak.

Sax elemében volt a hangszerkészítő műhelyben, de ez nem jelenti azt, hogy ne adódtak volna veszélyes helyzetek az egyébként kifejezetten békésnek és nyugalmasnak tűnő munka közben. Egyik alkalommal például tejnek nézett egy pohárban lévő folyadékot, és megitta. Csak ekkor derült ki, hogy kénsavat ivott. De a baleseteket felsorolni is nehéz, és a források sem biztosak benne, hogy mindet dokumentálták. Mindenesetre a kénsavas incidens mellett a következő esetekben hallhatott volna meg Sax fiatalon:

• Három emelet magasságból esett le, beverte a fejét egy kőbe, és alig tudott utána lábra állni.
• Hároméves korában lenyelt egy tűt.
• Egy lőporrobbanásban súlyosan megégett.
• Arccal előre beleesett egy forró öntöttvas serpenyőbe, és újra megégett.
• Háromszor is mérgezést kapott és majdnem megfulladt, mivel saját hálószobájában tartotta a lakkozott hangszereket, amelyekből folyamatosan párologtak a mérgező gázok.
• A fejére esett egy macskakő.
• Beleesett a folyóba, és csak egy hajszálon múlt, hogy nem fulladt meg.
• Idősebb korában túlélt egy szájüregi daganatot is.

Az anyja így panaszkodott a szomszédoknak, akik csak kis szellemnek hívták a fiút, aki bármikor meghalhatott volna:

Ezt a gyereket üldözi a szerencsétlenség. Biztos nem éli túl.

Ennek ellenére Sax felnőtt, és Párizsba költözött azzal a céllal, hogy új hangszerek egész sorát adja el a francia hadseregnek. Ekkortól kezdve fúvóshangszerek garmadáját fejlesztette, de legtöbbjük süket fülekre talált. Egyet kivéve. A szaxofon sikerét Hector Berlioznak köszönhette, aki a kor ünnepelt zeneszerzője volt, és segítségével Sax bebocsátást nyert a párizsi zenei körökbe.

Miután Berlioz dicshimnuszt zengett a szaxofon hangzásáról a Journal des Débats című lap 1842 júniusi számában, mindenki erről a merőben új hangszerről kezdett beszélni. Egyébként Berlioz említette először nyilvánosan szaxofon néven, a feltaláló egyszerűen basszus kürtnek hívta.

A kezdeti hírverés azonban nem hozta el Saxnak az anyagi sikert. Bár szabadalmaztatta a hangszert, pillanatok alatt megjelentek az olcsó hamisítványok, amelyekből a feltaláló egy fillért sem keresett. Még kellemetlenebb volt, hogy korántsem mindenki volt elragadtatva a szaxofonért abban az időben. Egyesületek alakultak a szaxofon ellen, és a kor zenekarai bojkottálni kezdték a hangszert. Sax háromszor ment csődbe: 1852-ben, 1873-ban és 1877-ben. Halálakor is pénztelen volt.

Ennek ellenére 1894-es haláláig Sax mégis eladott úgy 20 ezer szaxofont, és az üzletet Adolphe-Edouard nevű fia vitte tovább.