Csecsemők százezreit kínozták évtizedekig

Hagyná, hogy a kisbabáját érzéstelenítés nélkül operálják?

A kérdés nyilván teljesen abszurd, hiszen mi szükség a szülő beleegyezésére: melyik orvos lenne annyira elvetemült, hogy egy csecsemőn fájdalomcsillapítás nélkül akarjon komolyabb sebészeti beavatkozást végezni?

Ami azonban ma felfoghatatlan barbárságnak tűnik, pár évtizede mindennapos gyakorlat volt. És ne a múlt század elejére, esetleg a harmadik világ valamelyik sötét zugára gondoljanak: más országok mellett az Egyesült Államokról van szó, és a 80-as évekről.

A múlt század második felében az amerikai kórházak többségében bevett klinikai gyakorlatnak számított, hogy az újszülötteket, csecsemőket altatás nélkül, minimális vagy zéró fájdalomcsillapítás mellett műtötték, és csak izomlazítót kaptak, hogy mozdulatlanok maradjanak. Totálisan éberen, ám mozgásképtelenül kellett végigszenvedniük, amíg például hasi vagy mellkasi operációt végeztek rajtuk.

A ma már iszonyúnak tűnő gyakorlat kialakulásának pontos körülményeiről nem sokat tudni. Annyi biztos, hogy a 19. század végén kezdtek napvilágot látni és az orvosképzésben is meghonosodni azok a tudományos nézetek, hogy az újszülöttek, csecsemők csak reflexből sírnak, mert az idegrendszerük még nem elég fejlett a fájdalominger továbbításához és a fájdalom emlékének megőrzéséhez. Ezzel összhangban úgy vélték, nincs szükség érzéstelenítésre, mert még az erős fájdalom sem okoz fiziológiai vagy pszichés károsodást a kisbabáknak, akik viszont így mentesíthetők az ópiátalapú készítmények hatásának kockázatai alól.

Akkoriban a veleszületett szívbetegségek és a gyomorkapu-szűkület volt a csecsemőknél a két leggyakoribb műtéti ok, ezerből nyolc újszülöttnél diagnosztizálták valamelyiket. 1950-1990 között az USA-ban átlagosan évi 3,5 millió gyerek született: az évtizedek alatt csak az Egyesült Államokban akár egymillió gyerek is áteshetett a pokoli tortúrán. A fájdalomcsillapítás elhagyása azonban egyes visszaemlékezések szerint a csecsemőkori daganatos betegségek, sőt az égési sérülések kezelésére is kiterjedt.

Különös módon a gyakorlat egyáltalán nem volt széles körben ismert, a szülőknek általában fogalmuk sem volt, min ment keresztül a műtőben a gyerekük. A csecsemők kínzása a 80-as évek közepéig zavartalan folyt, és akkor is csak azért lett vége, mert egy nő országos kampányt indított, amikor 1985-ben megtudta, hogy a koraszülött kisbabáját érzéstelenítés nélkül operálták meg.

Az esetből óriási botrány lett, ráadásul kiderült, hogy sok helyen annak ellenére műtötték továbbra is kizárólag izomlazítóra és a felületes hatású dinitrogén-oxidra hagyatkozva a csecsemőket, hogy a 80-as évek eleje óta egyre több olyan kutatás látott napvilágot, melyek szerint a kisbabák nagyon is érzékelik a fájdalmat, hatására jelentősen megnő a stesszhormon-szintjük.

Később az is kiderült, hogy a fájdalom érzékelése csecsemőkorban nemhogy kialakulatlan, de épp ekkor a legintenzívebb, és az évek múlásával csak gyengül. A 80-as évek végére teljesen felülbírálták a korábbi álláspontot, azóta az új protokolloknak megfelelően még a koraszülötteket is teljes körűen érzéstelenítik.

Mára az is bebizonyosodott, hogy az életük elején érzéstelenítés nélkül operált, időközben felnőtt populáció körében nagyon magas a más okra nem visszavezethető poszttraumás stresszbetegség előfordulása: ha tudatosan nem is emlékeznek rá, az átélt gyötrelem gyakran még ma is kínozza őket.