Dózsa György izzó vastrónja csak kitaláció

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Dózsa Györgyöt, az 1514-es parasztlázadás vezéralakját olyan horrorisztikus módon végezték ki, hogy amellett a Trónok harca vidám esti mesének tűnik: izzó vastrónra ültették, ahol elevenen sült meg, az alvezéreit pedig arra kényszerítették, hogy egyenek a húsából. Eddig a sztori, amit még általános iskolában mind megtanulunk, aztán később rendszeresen szembejön az interneten is, különféle „A középkor legbrutálisabb kivégzései” toplistákon (lásd például ez vagy ez vagy ez), jelezve, hogy nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő volt a 16. századi magyar szadizmus és/vagy kreativitás.

Csakhogy az izzó vastrón a történészek egybehangzó véleménye szerint fiktív elem a kivégzés (egyébként amúgy is éppen elég durva) történetében. A többi motívumot, a fejre tett izzó vaskoronától az alvezérekre kényszerített kannibalizmusig több korabeli forrás is említi, és egyébként egyik sem példa nélküli. Az izzó vaskorona a megbukott trónkövetelők kivégzésének hagyományos kelléke volt a kora középkorban, a kivégzett testéből a tettestársak megetetése pedig az árulók jussa. A magyar történelem makulátlan hősei között számontartott Kinizsi Pál, Mátyás király legendás hadvezére a Nándorfehérvárt az ellenségnek átadni próbáló cseh zsoldosokat végeztette ki ilyen kegyetlenül 1494-ben.

Az izzó vastrón bármennyire látványosan hangzik, elég kényelmetlen, sőt valójában lehetetlen kivégzőeszköz lenne. Egy felmelegített test nagyjából 550 Celsius-fokon kezd el annyi sugárzást kibocsátani az optikai tartományban, hogy az látható legyen, és 700 fok körül lesz az izzás állandó halványvörös színű (aztán 1100-nél átvált narancssárgába és 1400-on fehérbe). Egy alsó hangon pár száz kilós, vasból készült trónust a szabad ég alatt 700 fokra hevíteni sem lenne egyszerű mutatvány 16. századi technika mellett, de ha sikerülne is, olyan elviselhetetlen hőhatással járna, hogy megközelíteni se nagyon lehetne.

Madarász V. olajfestménye a Délmagyarországi Történeti és Régészeti Múzeum-Társulat Temesvári múzeumában.

De akkor honnan jön a valódi kivégzés kegyetlenségét még tovább srófoló motívum? Az első írásos felbukkanása több mint 300 évvel későbbről való:

Nem hallottátok Dózsa György hirét?

Izzó vastrónon őt elégetétek,

De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:

Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

Ismerős? Ez Petőfi Sándor A nép nevében című verse 1847 márciusából. Hogy maga a költő találta ki az izzó vastrónt, mert az jól passzolt a vers ritmusába, vagy korabeli városi legendaként hallotta, nem tudni, mindenesetre ahogy Petőfi versei halhatatlanná váltak, úgy a kollektív emlékezet is átvette a horrorisztikus történetet.

Dózsa Györggyel kapcsolatban egyébként nagyon kevés a hiteles történelmi forrás, azt sem tudjuk, hogyan nézett ki (a régi 20 forintos bankjegyen a portré egy az egyben a művész képzeletének szüleménye), de még a neve és származása is bizonytalan, csak annyiban van egyetértés, hogy valahol Székelyföldön született. Viszont ezzel együtt is jobban járt, mint a magyar történelem egy másik, tragikus sorsú hőse, Dugovics Titusz, aki egyszerűen nem létezett.

(Borítókép: Bildagentur-online / uig / Getty Images)