Kaszinónak vették, repülőgép-hordozó lett belőle

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

A Liaoning kínai repülőgép-hordozó 304 méter hosszú, 67500 tonnás monstrum, a hatótávolsága több mint 7000 kilométer, a 2000 fős legénység mellett 26 vadászrepülő és 12 helikopter tartozik az álladó fegyverzetéhez. Meglehetősen brutális jószág, na. És a világ jelenleg aktív szolgálatot teljesítő 21 repülőhordózó közül messze ennek a legkalandosabb a története.

Repülőgép-hordozót építeni nem egyszerű dolog, nem is olcsó, az amerikaiak legújabb büszkesége, a USS Gerald Ford például 12,8 milliárd dollárba került. Nincs is túl sok ország, ami ilyesmit megengedhetne magának, részben azért is, mert ha pénz még lenne is, elég kevés helyen van meg a szaktudás és a tapasztalat ilyesfajta hajó építésére. És ahol megvan, ott alaposan megnézik, kinek a megrendelésére gyártanak le egyet a világtengerek királyából (pontosabban királynőjéből, a tengerész hagyomány szerint ugyanis a hajók nőneműek). Kína régóta igyekszik már katonai területen is szuperhatalommá válni, de hát ezt pont azok az országok nem nézik túl jó szemmel, akik repülőgép-hordozót tudnának gyártani - a kínaiaknak így trükkhöz kellett folyamodni, hogy szerezzenek egy ilyen hajót a haditengerészetnek.

Történetünk 1985-ben kezdődik, amikor a szovjet haditengerészet kiadta a rendelést az ország második repülőhordozójának építésére. Az első, a Kuznyecov Admirális éppen abban az évben készült el, ami hatalmas siker volt a szovjet hadseregnek, így rögtön elkezdték a testvérhajó építését Riga néven. Egy ilyen hajó építése elég hosszadalmas folyamat, így hát 1991-ben, amikor megszűnt a Szovjetunió, a hajótest és a szerkezet már teljesen kész volt, de az elektronika, a motorok, meg a fegyverzet még hiányoztak. A félkész hajó Ukrajna tulajdonába került, de az ukránoknak se pénze, se energiája, se szüksége nem volt rá, így rögtön megpróbálták eladni. Az oroszok nem voltak vevők rá, Indiával sem jött össze a biznisz, a kínaiak meg hiába jelentkeztek, már a vételi ajánlatból diplomáciai botrány lett, így az ukránok gyorsan elálltak az üzlettől. A hajót - akkor már Varyag néven - leparkolták egy dokkban, és hagyták hogy lassan megegye az enyészet, miközben az ukránok egyre csökkenő reményekkel kerestek vevőt, a kínaiak meg egyre kisebb lelkesedéssel próbáltak vevőnek jelentkezni.

Hat év rozsdásodással később egyszer csak új vevő jelentkezett az akkor már inkább csak romnak nevezhető hajóra: egy hongkongi cég, a Chong Lot Travel Agency. Igen, egy utazási iroda. A cég vezetője, bizonyos Xu Zengping azzal kereste meg az ukránokat, hogy a hajótestet felújítva egy úszó kaszinó-luxusszállodát nyitna benne Ázsia szerencsejáték-fellegvárában, Makaóban. Xu természetesen a kínai haditengerészet strómanja volt, és az igazat megvallva nem is volt túl profi: a Chong Lotról ordított, hogy fantomcég, nem volt se irodája, se alkalmazottja, de még telefonszáma se, és még arra se vette a fáradságot, hogy szálloda nyitására kérjen engedélyt Makaóban. Bármennyire is átlátszó volt a fedősztori, a hajó már elég rossz állapotban volt, és kínai üzletemberek éppen akkoriban vettek meg két kiszuperált, régi szovjet hadihajót turistalátványosságnak (a Kijev azóta is egy kínai vidámpark része, a Minszk egy hajómúzeumé) - így hát végül a Varyag roncsának eladása is sikeres volt, a hongkongi utazási iroda 20 millió dollárt fizetett érte.

Úgy tűnt, az akció neheze ezzel le is van tudva, és csak haza kell vontatni a hajót, amikor Törökország közölte, hogy ők ugyan át nem engedik a boszporuszi szoroson azt a monstrumot. 16 hónapig rostokolt a Fekete-tengeren, míg a kínaiak diplomáciai úton, megvesztegetéssel és hivatalos kérelmekkel operálva rávették a törököket, hogy engedjék át a hajót. (Eközben végig ketyegett a napi 8500 dolláros vontatási díj). 2001 novemberében végül a hajó sikeresen átkelt a Boszporuszon és a Dardanellákon is, és kijutott a Földközi-tengerre. Mivel a Szuezi-csatornán nem engedélyezik a vontatott hajók átkelését, a Varyag kerülő úton úszott Kínába: át a Gibraltári szoroson, megkerülve egész Afrikát, átvágva az Indiai-óceánon, aztán Szingapúrnál áttérve a Dél-Kínai tengerre. Ez összesen több mint 28 ezer kilométer, amit a hajónak átlagosan 10-11 km/óra sebességgel (ez kényelmes kocogó tempó) sikerült letudnia, hónapok alatt.

Ahogy a hajó Kínába ért, a hongkongi utazási iroda hirtelen eltűnt a képből, és Varyan hogy, hogy nem, a kínai néphadsereg birtokába került. Innen már csak pár évnyi felújításra volt szükség, hogy 2012-ben, 27 évvel az építésének megkezdése után a hajó - immár Liaoning néven - hivatalosan hadrendbe álljon a kínai haditengerészetnél. Egy ideig csak fegyverzet nélküli kiképző hajónak használták, de 2016 óta vadászgépekkel, harci helikopterekkel, és komplett légvédelemmel felszerelt, harci bevetésre kész hajónak számít. Nem kevés fejfájást okozva a kelet-ázsiai tengerek geopolitikai káoszában az összes országnak, aminek van arrafelé érdekeltsége.