A macska, akiből fizikus lett

Egy F.D.C. Willard nevű macska volt a társszerzője annak a tanulmánynak, amely 1975-ben jelent meg egy fizikai szaklapban. És nem is akármelyikben, hanem az egyik legrangosabban, a Physical Review Lettersben. És nem viccnek szánták a megjelenést.

Jack H. Hetherington, a Michigan State University fizikaprofesszora komoly eredményeket ért el a hélium-3 izotóp viselkedésének vizsgálatában, a megfigyeléseit és megállapításait ma is idézik tudományos munkákban. Publikálni is akarta az eredményeit, de akadt egy apró probléma.

Mielőtt elküldte volna a szaklapnak a tanulmányt, a fizikus megkérte egy kollégáját, hogy olvassa el. A kolléga jónak találta, de észrevett egy hibát, ami miatt veszélybe került az egész megjelenés. Hetherington ugyanis mindenhol királyi többes számban fogalmazott, a "mi" névmást használta az "én" helyett.

A szaklapnak pedig volt szigorú szabálya: ha többes számban íródik egy tanulmány, annak legalább két szerzőjének kell lennie (ez egyébként egészen logikus). Mivel akkoriban még elég nehézkes lett volna átírni az egészet szöveget egyes szám első személybe, hiszen írógépen készült az egész, Hetherington úgy döntött, bevesz egy társszerzőt: a család macskáját.

A sziámi macskát Chesternek hívták, az apját pedig, ami szintén a fizikus családjánál élt, Willardnak. Így lett a fiktív társszerző neve F. D. C. Willard, teljes nevén Felis Domesticus (ez eddig a házimacska latin neve) Chester Willard. A tanulmányt elfogadták ezzel a két szerzővel, utána se néztek, hogy létezik-e mind a két ember. Itt látható, hogy publikálták is és két szerzője van: Jack H. Hetherington és F.D.C Willard.

Felmerül a kérdés, hogy a tudós miért nem kérte fel valamelyik kollégáját, hogy legyen a társszerzője a tanulmánynak. Valószínűleg azért, mert nem akart másokkal osztozni a sikerben, hiszen egyedül dolgozott éveket a témán. Még olyan vicces szituációkba is belekeveredett a szokatlan publikálás miatt, hogy más kutatók és újságírók Willard professzor elérhetőségét próbálták nála megszerezni. Hetherington ma sem sajnálja, hogy így döntött - persze a szaklap szerkesztői kevésbé találják viccesnek az egész történetet.