Miért nyomtattak Amerikában 100 ezer dolláros bankjegyet?

Gyakran felmerül a kérdés, hogy ha valaki szürreálisan nagy címletű bankjegyet nyomtat, amely nincs is forgalomban hivatalos fizetőeszközként, azzal pénzhamisítást követ-e el. Az általános jogi szakvélemény szerint mindaddig nem, amíg nem próbál ezzel a pénzzel fizetni. Így nem kell a vicces egymillió dolláros vagy forintos bankjegyeket photoshoppoló lakossági grafikusoknak félniük a törvény öklétől.

Csakhogy, ha nem figyelünk, előfordulhat, hogy hiába valószínűtlenül magas a saját bankjegyünk névértéke, mégis van (vagy legalábbis volt) olyan papírpénz forgalomban, és ez már jogi szempontból problémásabb lehet. Az Egyesült Államokban 1969 óta hétféle címletű papírpénzt nyomtat a pénzjegynyomda: 1, 2, 5, 10, 20, 50 és 100 dollárost. Az 1 dolláros bankjegyhez az amerikaiak a nemzeti valutájuk stabilan magas vásárlóereje felett érzett büszkeségből ragaszkodnak, miközben a 2 dollárost sokkal ritkábban használják.

Csakhogy korábban sokkal magasabb címletű papírpénzeket is nyomtattak (pedig a dollár akkor még a mainál is sokkal többet ért. Voltak (és vannak ma is) 500, 1000, 5000, 10 000 és igen, 100 000 dolláros papírpénzek is. Az ok főként a bankközi pénzmozgások könnyítése volt, az elektronikus átutalásokat megelőző korban.

Ahogy általában az amerikai pénzeken, ezek többségén is amerikai elnökök szerepeltek: William McKinley ($500), Grover Cleveland ($1 000), James Madison ($5 000), and Salmon P. Chase ($10 000). Utóbbi nem elnök volt, hanem a polgárháború korának politikusa, Lincoln minisztere, illetve a legfelsőbb bíróság bírója is.

Ezeket a nagy címleteket 1928-tól kezdve bocsátotta ki a szövetségi kincstár, a bankok és az állami intézmények közötti utalások megtestesítőiként. Akkoriban még a pénzmozgások valós pénzmozgatást jelentettek:

Ez persze hatalmas logisztikai problémát jelentett, főként, ha egyszerre sok pénzt kellett áthelyezni. Közel sem mindegy, hogy egymillió dollár átutalásához egymillió 1 dollárost vagy 100 darab 10 ezer dollárost kell átlapátolni egyik széfből a másikba.

Aztán a következő évben beütött a krach, kitört és egyre csak mélyült a világgazdasági válság. Soha nem látott defláció indult meg az Egyesült Államokban, mert senki sem költött pénzt semmire, az árak zuhanásban voltak. Mindenki aranyat próbált felhalmozni, hiszen ez maradt az utolsó fizetőeszköz, amelynek értékállóságában még úgy-ahogy bíztak az emberek. Emellett dívott a cserekereskedelem, ami után nem kell adózni. Vagyis a pénzforgalom zuhanásával egyre fogyatkoztak a kincstárba beérkező pénzkészletek, és ezzel állami szinten tovább mélyült a válság.

Roosevelt elnök döntése értelmében 1933-ban be kellett szolgáltatni az emberek tulajdonában lévő aranyérmét, aranyrudat és befektetési célú aranyat (ékszereket nem). Az Államkincstár megkapta az addig a kormánytól egészen függetlenül működő Federal Reserve aranykészletét is, vagyis rengeteg arany áramlott be, amit ki kellett fizetni.

Erre a célra nyomtatták a valaha kibocsátott legnagyobb címletű amerikai bankjegyet, a 100 ezer dollárost, amelyen Woodrow Wilson szerepelt. Ezt sosem használták a köznapi készpénzforgalomban, csakis a bankok között.

Ezerdollárosból összesen 370 ezer darabot, ötezresből 24 ezret, tízezresből 84 ezret, míg 100 ezer dollárosból 42 ezret bocsátottak ki. Utóbbit kizárólag 1934 decemberében és 1935 januárjában nyomtatták, három héten keresztül. 1969-ben úgy döntöttek, hogy a 100 dollárosnál nagyobb címleteket kivonják a forgalomból (1945 óta egyébként sem nyomtatták őket).

Azóta jórészt kikoptak a forgalomból. Ha az ember besétál a bankba, és be akar tenni egy tízezer dollárost a számlájára, ezt minden további nélkül megteheti (bár valószínűleg az átlagosnál gyanúsabban fognak nézni rá), de a banknak kötelező a bankjegyet megsemmisítésre átadni a hatóságoknak.

De ez a legnagyobb butaság, amit ezekkel a bankjegyekkel tehetünk. Mivel manapság még annál is sokkal ritkábbak, mint a harmincas években voltak, a legtöbb megmaradt példány gyűjtők széfjében pihen, és sokkal többet ér még a ráírt, sok nullával végződő címletnél is. Tíz évvel ezelőtti adatok szerint még 336 tízezer dolláros, 342 ötezres és több mint 165 ezer ezres volt forgalomban (vagyis inkább magántulajdonban).