Az ember, aki kiszámolta, melyik a legdepressziósabb nap, utólag megbánta

slide3b
2019.01.21. 05:15

Az év legdepressziósabb napja, szomorú hétfő, sőt, kék hétfő  - ezeken a neveken fut január harmadik hétfője, ami egy Cliff Arnall nevű pszichológus formulája alapján terjedt el úgy, mint az év leglehúzóbb pontja. A tudományosnak legkevésbé sem nevezhető tézisét azonban Arnall azóta már részben megbánta, vagy legalábbis azt, ahogyan értelmezték az emberek. 

Hogy miért éppen január harmadik hétfője jött ki Arnallnek a 2005-ben, tudományosnak aligha nevezhető kidolgozott teóriában, azt nem nehéz összerakni. Vége a karácsonynak, a tél közepén járunk, kevés időt töltünk a szabad levegőn sportolással, mert amúgy is pocsék az idő, sötét van,  ráadásul az újévi fogadalmak már befuccsoltak, és még hétfő is van. Vagyis nem nehéz ilyenkor okot találni arra, hogy miért tud annyira nyomorult lenni az élet. 

Dr Cliff Arnall
Dr Cliff Arnall
Fotó: Twitter

A 2005-ös "feltalálása" után a legdepressziósabb hétfő néhány év alatt felkapott fogalom lett, különösen az angol sajtóban. Annak ellenére, hogy már az elejétől kezdve gyanús volt, hogy mindez csak egy utazási iroda jól sikerült marketingfogása, hogy foglalásokra ösztönözze az embereket, Arnallnak csak gyártania kellett hozzá egy közepesen hihető elméletet. Az sem érdekelte különösebben az embereket, hogy Arnall hiába állította azt, hogy a Cardiff Egyetem munkatársa, az intézményben ezt cáfolták, és közölték, hogy részmunkaidős előadóként dolgozott náluk egy rövid ideig. A média tehát ráharapott a kék hétfőre, a Daily Mail például az elméletet alátámasztandó egy olyan cikket hozott le 2014-ben, hogy januárban válik a legtöbb brit, és ilyenkor fordulnak a legtöbben párterapeutákhoz. 

A lapok rendszeresen pszichológusokat ostromoltak, hogy mondják el, mit gondolnak jelenségről, és mit lehet kezdeni az ilyen napokkal. Ezt a jelenséget elégelte meg dr. Dean Burnett, aki valóban a Cardiff Egyetem egyik oktatója, és a Guardiannak számolt be arról, mivé nőtt a jelenség. Elmesélte, hogy egy interjúban próbált rámutatni, mennyire nincs értelme áltudományos szempontok szerint megállapítani az év legdepressziósabb napját, és alapvetően a depresszió nehézségeiről akart beszélni, azonban az anyagot úgy szerkesztették meg, mintha Burnett is hinne az egészben.

2009-ben már kampány is indult az Egyesült Királyságban azzal a céllal, hogyan győzzék le az emberek a harmadik hétfő okozta depressziót. Elsősorban életmód-tanácsokkal szolgáltak, ami persze adott esetben tud lenni a depresszióval és hangulatingadozásokkal küzdőknek, de a kék hétfő mögötti áltudományos körítésről viszonylag kevés szó esett. 

Egy idő után azonban maga Arnall is eljutott oda, hogy bárcsak sosem indította volna útjára az egész depressziós hétfős elméletet. Elmondta, hogy eleve nem az volt az eredeti szándéka, hogy a januárra úgy gondoljanak az emberek, mint a legsötétebb időszak, éppen ellenkezőleg, azt akarta, hogy ilyenkor kezdjen mindenki terveket szövögetni. 2018-ban már ő maga is beszállt egy kampányba, amit azért hirdettek meg, hogy az emberek ne nehézségként éljék meg a január harmadik hétfőjét vagy akár a teljes januárt, hanem koncentráljanak pozitív dolgokra. Kár, hogy a kampányt egy utazási iroda szponzorálta, és a pozitív dolgok itt az általuk meghirdetett utazásokban merültek ki. 

Mindezek után ha még érdekli önöket, hogy Arnall egy jégkrémeket gyártó cég megbízásából azonosította a legboldogabb napot is, akkor tessék: június 20. 

Felhasznált források: Guardian, Independent

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM