Az igazi Indiana Jones, az utolsó náci kereszteslovag

Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban Steven Spielberg túlmozgásos régésze a nácikkal fut versenyt, hogy megtalálja a régészet szent grálját: a Szent Grált. Bár Indy története fikció, a valóságban is létezett egy mindenre elszánt Grál-vadász, csakhogy őt éppen a nácik pénzelték, hogy kerítse elő a történelem legjobban keresett ereklyéjét. Közös pont, hogy végül Otto Rahn történetében is a nácik játsszák el a főgonosz szerepét, de a szomorú valóságban az igazi régész nem találta meg a Grált, és ezért az életével fizetett.

Legendák nyomában

A titokzatos kehelyből, már ha valóban létezett, a legenda szerint Jézus ivott az utolsó vacsorán, aztán a keresztre feszítése után a vérét is ebben fogta fel Arimatheai József, és azóta a legkülönfélébb összeesküvés-elméletek visszatérő eleme. Otto Rahn pedig az életét tette fel arra, hogy megtalálja.

Az 1904-ben született Rahn nagy tisztelője volt egy másik német régésznek, az azóta sokat kritizált Heinrich Schliemannak, aki Homérosz eposza, az Iliász alapján kereste meg az ókori Tróját. Ehhez hasonlóan Rahn a 13. századi Parsifal nyomán indult a Grál előkerítésére. A kutatása végül a katharokra irányította a figyelmét. Ez a franciaországi eretnek csoport külön fejezetet érdemel a konteó-nagykönyvben, de nekünk most elég róluk annyi, hogy Rahm szerint ők őrizhették a Grált, ezért felkereste Montsegur várát, ahol utoljára megfordultak, mielőtt a pápa keresztesei felszámolták őket (konteó-alert: nyilván a Szent Grál megszerzése érdekében).

Rahm itt nyomát vesztette a Grálnak, de nem adta fel, könyvet írt a kutatás első szakaszáról. ( Innen legálisan letölthető több formátumban.) Ez a mű keltette fel a legfelsőbb náci körök érdeklődését is. 1933-ban hívatta be maga Heinrich Himmler, az SS vezetője, aki kívülről fújta Rahm könyvét, és elképesztő lelkesedéssel csapott le a Grálkutatás témájára. Olyan magabiztosan hitt a megtalálásában, hogy már ki is jelölte Wewelsburg várát az ereklye végső helyének.

Végzetes elhivatottság

Rahm innentől kezdve a náciknak dolgozott. Az utólag világos, hogy ő maga távol állt a náci ideológiától, egyszerűen élt a ritka lehetőséggel, hogy a világ minden pénzét ráfordíthatja a szenvedélyére, és nem vette észre, hogy közben végzetes csapdába sétál bele. Himmler kedvéért még az SS-be is belépett, és mikor néhány héttel később egy barátja kérdőre vonta, hogy miért parádézik a fekete egyenruhában, a Memphistóba illő választ adott:

Az embernek ennie kell. Mit kellett volna tennem? Visszautasítani Himmlert?

A Grálhoz viszont még ezzel a viharos hátszéllel se jutott közelebb. Közben viszont kezdte észrevenni, mibe csöppent, amikor írt egy újabb könyvet, és csak a kézirat végső átolvasásakor vette észre a szövegbe valaki más által utólag beillesztett antiszemita részeket. Pedig ő maga antiszemita nem volt, zsidó viszont egyes kutatások szerint lehetett. Ami pedig egészen biztos, hogy meleg volt, ami a náci Németországban szintén főben járó bűnnek számított.

Amikor kezdett ráeszmélni a helyzetére, Rahm próbált visszakozni, és bár a kutatást folytatta, elkezdett náciellenes körökben mozogni. Még az SS-ből is kilépett, ahonnan, mondani se kell, nem volt szokás csak úgy kilépni. A történészek szerint viszont Himmler szinte bármit elnézett volna neki, ha megtalálja a Szent Grált.

A mai napig nem világos, mi történt pontosan, de Rahm növekvő frusztrációja és Himmler csökkenő türelme végül teljesen ellehetetlenítette a naiv régészt, aki a legvalószínűbb forgatókönyv szerint öngyilkos lett. 1939 márciusában felmászott az egyik kedvenc helyére, egy hófedte tiroli hegyre, lefeküdt, és másnap megfagyva találtak rá. A Szent Grál, ha egyáltalán létezik, a mai napig nem került elő