A nők hangja pár évtized alatt sokkal mélyebb lett, mint a szüleiké volt
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
Önöknek is feltűnt már, mennyire máshogy beszélnek egy régi, mondjuk a két világháború közötti magyar filmben, mint ma? Vagy a korabeli rádióműsorokban? Vagy a filmhíradókban? Nem csak a magánhangzókat ejtik a mai fülnek hülyén, főleg az idegen eredetű szavaknál, talán egy elképzelt arisztokratikus tónust imitálva, nem is csak a férfiak beszélnek pergősebben, a mondat hanglejtése is más egy kicsit. Hogy ennek mennyire technikai okai vannak, vagy inkább a színészi játék elvárt stílusa volt ilyen a korai hangosfilmek idején, nem tudom, de az biztos, hogy nem csak magyar sajátosságról van szó.
Mint az alábbi videóból is kiderül, a harmincas-negyvenes évek amerikai filmjeiben például egy mára viccesen ható, transzatlantinak nevezett kitalált kiejtés volt a jellemző: kicsit brites, de mégsem teljesen az, a való világban igazából nem beszéltek így sehol. A transzatlanti akár a még korábbi rádióműsorokból is eredhetett, amikor a basszust technikai okokból is kerülni kellett, mert azt nem lehetett jól hallani – mára kihalt, de nagy átalakulásokkal azért a mai hülye kereskedelmi rádiós beszédben is továbbél.
Nem csak a moziban, rádióban beszéltek azonban máshogy, hanem a valóságban is. Bár talán azt hinnénk, hogy a beszéd formálása alapvetően természetes, biológiai meghatározottságú, hiszen a képzett beszélőkön kívül az emberek általában kevésbé tudatosan formálják a hangokat (és szerencsére nem is mórikálják úgy magukat mondjuk a felvágottas pultnál, mint Jávor Pálnak vagy Honthy Hannának kellett volna), valójában azonban tanult viselkedés, ami a világgal együtt változik. A beszéd tónusa ugyanúgy történelmi termék, mint a testtartás, vagy az, hogy hogyan járunk az utcán – a belsővé tett, habitussá vált társadalmi szabályokká, amiknek észre sem igazán vesszük a működését.
Ezt most egy ausztrál kutatás bizonyította be frissiben: Cecilia Pemberton és a University of South Australia többi kutatója 1945 előtti hangfelvételeket hasonlított össze a kilencvenes évekbeliekkel, valamint mai fiatal nők hangmintáival. A mérések szerint a nők átlagos alaphangmagassága 23 Hz-cel csökkent öt évtized alatt, 229-ről 206 Hz-re. Zenei hangokban kifejezve ez azt jelenti, hogy az átlag fiatal ausztrál nő aiszról giszre váltott 50 év alatt. Ez már egy jól hallható különbség, ami ugye annyit jelent, hogy
a nők hangja határozottan mélyebb lett az elmúlt évtizedekben.
A kutatók nem csak a dohányzás hatását akarták kizárni (ennek érdekében csak nem dohányzó nők voltak a mai vizsgálati csoportban), de a fogamzásgátlók lehetséges hormonális hatását is – az átlagos frekvencia azonban akkor is alacsonyabb volt, ha ezt a tényezőt is kontrollálták.
Minek köszönhető akkor vajon a változás? A kézenfekvő magyarázat a társadalmi átalakulás, közelebbről a nemi szerepek átalakulása. Mint a BBC a kutatást ismertető cikke is említi, nem véletlen, hogy Margaret Thatcher is beszédtanár segítségével mélyítette szándékosan a hangját 60 Hz-cel, amikor miniszterelnök lett: a férfiak ádámcsutkájának köszönhető eleve mélyebb hangot határozottabbnak halljuk, női politikusként pedig ez fontos volt számára.
Szociálpszichológiai kísérletek szerint a megbeszéléseken, munkahelyi vitákon nagyobb esélye van a domináns szerepre a csoportban azoknak, akiknek mélyebb a hangja, a többiek őket hajlamosak vezetőnek tekinteni. Ezt félig öntudatlanul tudjuk és fel is használjuk: olyan alkalmakon, ahol mások meggyőzése a cél, néhány perc után a résztvevők többsége egy kicsivel mélyebb hangon kezd el beszélni – erre szintén kontrollált mérések vannak. Ez nem is csak emberi sajátosság: legközelebbi rokonaink, a makákók és a csimpánzok szintén mélyebb hangra váltanak konfliktushelyzetben, jelezve, hogy készek a harcra. Ugyanezt teszik a hím békák, és velük együtt, mi, emberek is.
A nők mélyülő hangja is ezzel függhet össze. Ez nem azt jelenti, hogy a nők most feladják a természetes hangjukat, hogy mesterségesen maszkulinok legyenek – vagy csak anyira, amennyire a korábbi csipogó hang is mesterkélt volt, amivel saját alárendelődésüket, veszélytelenségüket, elvárt gyerekességüket akarták kifejezni.
Az ausztrál kutatók magyarázata szerint a változó nemi szerepek, az egyenlőtlenségek csökkenése, az önkéntes alárendelődés háttérbe szorulása magyarázza az egyre alacsonyabb frekvenciát a női beszédben. Igaz, ahogy a sikeres karriert építő nők is sokaknak ellenszenvesek a hagyományosabban férfielvű társadalmakban a mélyebb hang megítélése is ellentmondásos lehet. Bár ez a férfiakkal egyenlő státuszt (vagy annak az igényét) is jelezheti, más vizsgálatokból az is tudható, hogy a férfiak szimpatikusabbnak találják a magas hangú nőket. Igaz, csak egy bizonyos magasságig: „kb. 280 Hz fölötti alaphang esetében a férfi válaszadók már kevésbé vonzónak vélték a beszélő nőket. (...) Ennek oka az, hogy a beszélők gyerekesnek, éretlennek tűntek” – olvasható egy magyar kutató, Gocsál Ákos tanulmányában.
Bár ezt biztosan más tényezők is befolyásolhatják, ez alapján a Hz akár a nemi szerepek alakulásának is lehetne egyfajta mértékegysége. Van is olyan vizsgálat, ami összefüggést mutatott ki a nők társadalmi helyzete és hangmagasság között: eszerint a japán nők szignifikánsan magasabb hangon beszélnek, mint a hollandok, ami parallel mondjuk a nemek közötti jövedelmi egyenlőtlenség eltérő mértékével a két országban. A magyar anyanyelvű férfiak átlagos alaphangmagassága egyébként 80 és 130 Hz közé esik, míg a nőké 160 és 260 Hz között van. Hogy ezzel pontosan hol állunk más országokhoz képest, további vizsgálatokat igényelne, de a férfi és a női hang még elég messze van egymástól.
Rovataink a Facebookon