A Vatikán elefántjának legendája

Frissebb (1)

Ferenc pápa: Az egyházban is van korrupció

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

1962-ben a Vatikán fűtésének korszerűsítésén dolgozó munkások a Belvedere-udvar felásásakor egészen valószínűtlen, hatalmas csontokat találtak nem túl mélyen a kövezet alatt. Először azt hitték, dinoszauruszlelet, de a csontok nem voltak megkövesedve. A helyszínre hívott zoológusok végül zavarba ejtő választ adtak: ez bizony egy elefánt teljesen ép, pár száz éves csontváza. Na de hogy került egy elefántcsontváz a Vatikán kellős közepébe, két sarokra a Szent Péter-székesegyháztól? A rejtély megoldására 35 évet kellett várni, mire a Smithsonian Intézet történésze a fél Európa levéltárait feltúrva fényt derített az elefánttartó pápa történetére.

X. Leó pápa, eredeti nevén Giovanni di Lorenzo de Medici 1513-ban foglalta el Szent Péter trónját. Miközben nálunk épp küszöbön állt a Dózsa-féle parasztfelkelés, keleten pedig Rettenetes Szelim török szultán dolgozott erősen azon, hogy egy évtized múlva elinduljon a mohácsi vésszel súlyosbított nagy török hódítás, a nyugat-európai hatalmi viszonyokat éppen a portugál tengeri terjeszkedés kavarta fel. Miután Vasco da Gama 1499-ben Afrika megkerülésével eljutott Indiába, a portugálok a felfedezés nyomán új tengeri kereskedelmi útvonalakat építettek ki, és az Ázsiából származó egzotikus árukkal szanaszét borogatták a luxuscikkek kereskedelmét Európában. Ez elsősorban Egyiptom érdekeit sértette, ami akkoriban nagyjából monopolhelyzetben ellenőrizte a szárazföldi kereskedelmet India felé. Egyiptom a kor szokásainak megfelelően az egyházon és a pápán keresztül próbált nyomást gyakorolni a portugálokra, hogy ne rontsák a jól bevált bizniszüket. A pápával való tárgyaláshoz pedig elég jó zsarolási alapjuk volt, hiszen az ő fennhatóságuk alatt állt akkoriban Jeruzsálem és a Szentföld. Portugália királya, I. Manuel ezzel pontosan tisztában volt, és tudta azt is, hogy az országa számára óriási fontosságú, hogy minél jobban összehaverkodjon az új pápával. Ekkoriban szokás volt, hogy az új pápa trónra lépésekor az európai uralkodók fényűző ajándékokat küldenek a Vatikánba, Manuel pedig jól látta meg, hogy ez az a pont, ahol gyorsan elnyerheti Leó rokonszenvét.

A világ legmenőbb ajándékát küldte hát el a pápának: egy élő elefántot.

Az elefánt a Hanno nevet viselte, Indiából származott, és bár Itáliában ismerték már az elefántokat akkoriban (ha máshonnan nem, hát Hannibál történetéből), az egész ország az egzotikus fenevad csodájára járt. A legenda szerint, amikor a karaván megérkezett Rómába, az elefánt térdre borult a pápa előtt, majd az ormányába felszívott vízzel alaposan lelocsolta a díszes pápai kíséretet, azonnal belopva magát Leó szívébe. Hannót a pápa innentől házikedvencként tartotta, külön épületet emeltetett neki a Szent Péter tér szomszédságában. Ünnepnapi parádékon az elefánt is felvonult a pápa kíséretével a városban, bár a korabeli beszámolók szerint ilyenkor többször előfordultak balesetek, amikor a nagy zajtól megijedt állat nekirohant a tömegnek, agyontaposva embereket. I. Manuel egyébként próbált biztosra menni, és két év múlva egy még egzotikusabb ajándékot küldött az elefánt után: egy élő orrszarvút. Az állatot szállító hajó azonban viharba került, elsüllyedt, az orrszarvú pedig, bár tud úszni, láncra volt verve, ezért megfulladt.

Hanno mindössze három évet élt a pápai udvarban. 1516-ban egyre erősebb légzési nehézségei támadtak, és láthatóan fájdalmakkal küszködött. A pápa a legjobb orvosait hívatta össze, akik hamarosan megállapították, hogy az elefántnak székrekedése van. Készítettek is neki speciális, aranytartalmú hashajtót, és egy hatalmas, szintén arannyal preparált végbélkúpot. Hogy ki volt az a bátor ember, aki ezt rendeltetésszerűen elhelyezte az elefánt alfelében, arról nem maradtak feljegyzések, arról azonban igen, hogy szegény Hanno rövid úton belehalt a kezelésbe. A pápa mélységesen le volt sújtva, hosszú gyászbeszédet írt Hannóhoz, és magától Raffaellótól rendelt egy freskót az elefánt emlékének megörökítésére (ez végül nem készült el).

Egy évvel később Luther Márton megírta a híres 95 tételét, és azzal elindult a protestáns reformáció – X. Leónak és utódainak pedig ettől kezdve kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy elefántokkal foglalkozzanak.