Füstöléssel puhítják a bőrüket a szudáni nők

2015.03.20. 15:03

Szudán északi területein hagyományos gyógyászati technikának számít a dukhan elnevezésű rituálé, melyben a nők füstöléssel teszik kívánatosabbá a testüket. Az különleges fafajták füstje puhítja és kellemes illatúvá teszi a bőrt, és az sem mellékes, hogy szűkíti a nők vagináját. Az utóbbi miatt a nők leginkább szülés után alkalmazzák, vagy amikor házasodni készülnek.

Joanna Lumney: A Nílus ezer csodája

A dukhan során mindenféle illatos fafajtát égetnek, például helyi akácfajtákat. A résztvevő nőt bekenik mindenféle illatos olajjal, és meztelenül ráül egy középen lyukas székre. Ez alatt gyújtják meg a fákat, és a nőnek addig kell ott ülnie, amíg a hőség elviselhetetlenné nem válik. A füstölős rituálét gyakran követi illatos olajokat és kenőcsöket alkalmazó masszázs, a dilka. A dukhant állítólag betegségek gyógyítására is jó, például szifilisz és reuma ellen, de ebben az esetben másfajta fákat égetnek.

Ismerősen hangzik a dukhan szó? Helyből a füstre asszociál? Nem véletlen, ugyanis a dukhan vagy duhhan szó füstöt jelent, és ebből ered a magyar dohány szó, amit a törököktől vettünk át. 

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM