A jakuzák már nem mernek fegyvert hordani

2015.06.10. 10:57

Japánban a lőfegyverrel elkövetett erőszakos bűncselekmény gyakorlatilag nem létező fogalom. 2012-ben csupán 45 ilyen eset volt az országban, ebből 33 eset alvilági leszámolás volt, és csak 8 végződött halállal. Figyelembe véve, hogy Japánban 127,3 millióan laknak, gyanítható, hogy a félrenyelt mocsitól vagy a rosszul elkészített mérgező gömbhaltól nagyságrendekkel többen halnak meg évente, mint lövöldözés miatt. Minderről a szigorú fegyvertartási szabályozás tehet.

Japánban 122 515 regisztrált fegyvertulajdonos tart magánál összesen 246 783 lőfegyvert; ők csak a meglehetősen szigorú feltételek teljesülése után kaptak erre engedélyt. A hatóságok olyan keményen ellenőrzik őket, hogy ezerszer is meggondolják, érdemes-e belevágni.

A kisebb lőfegyverek tartását 1965-ben tiltották be Japánban. Az illegális fegyvertartást egyre szigorúbban büntették. Ez elsősorban a pisztolyokra és a gépfegyverekre vonatkozik; légpuskát és vadászfegyvert lehet tartani, de nem egyszerű megszerezni az engedélyt. Ehhez

  • évente be kell vinni a kérdéses fegyvert felülvizsgálatra;
  • teljesíteni kell egy drogtesztet;
  • alapfeltétel a büntetlen előélet;
  • orvosi vizsgálat kell, hogy felmérjék az illető fizikai és mentális épségét;
  • lőtéren kell bebizonyítani, hogy a tulajdonos tud bánni a fegyverrel.

Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, az illetőtől elveszik a fegyverét, de nem elég évente egyszer jól viselkedni. A rendőrök időnként meglátogatják a regisztrált fegyvertartók szomszédjait, és kikérdezik őket, hogy az illetővel nincsenek-e problémák. Ha valaki megpróbál csalni, évekre börtönbe kerülhet: egy idősebb férfi, aki már nem látott rendesen, három évet kapott, amikor meghamisította az orvosi papírjait, hogy megtarthassa a vadászfegyverét.

A pisztoly olyan, mint az időzített bomba

Az intézkedésnek pont az a célja, hogy csökkentse a lőfegyverrel való visszaélések számát. Ha nincs lőfegyver, nincs visszaélés sem. Egyszerű, nem?

Persze, nem a fegyverek ölik meg az embereket, hanem más emberek. A fegyverek csak megkönnyítik a dolgukat. Ezért tiltják őket Japánban, és ezért az a munkám, hogy elfogjam a fegyvereseket és lecsukassam őket. Általában még jóval azelőtt, hogy meghúzhatnák a ravaszt.

– mondta egy név nélkül nyilatkozó kantói nyomozó, aki több mint 25 éven át dolgozott fegyveres bűncselekményeken; ezeket jellemzően pisztolyokkal, puskákkal és kardokkal követték el.

A vadászok száma egyre csökken, és egyre kevesebb fegyver marad az utcákon. Mára csak a rendőrség és a jakuza birtokol lőfegyvereket Japánban. Viszont még a bűnözők sem szívesen hordanak magukkal pisztolyt, mert komoly büntetést kaphatnak érte.

Ma fegyvert birtokolni olyan, mint egy időzített bombát. Szerinted egy épeszű ember tart ilyet a házában?

– panaszkodott a Japan Times újságírójának a jakuza egyik tagja.

Az elmúlt húsz évben idáig fajult a helyzet: a bűnözők már jobban félnek a fegyvertartástól, mint a lövöldözéstől. Ez a folyamat akkor kezdődött, amikor 1997 karácsonyán letartóztatták a Jamagucsi-banda főnökét, Kuvata Kaneyoshit. Amikor feltartóztatták a konvojukat, és átkutatták a Mercedeseket, az egyik bandatagnál találtak egy pisztolyt. Kuvata ebben az esetben csak bűntárs volt (nem nála volt a pisztoly), mégis hét év börtönre ítélték. Az eset viszont precedenst teremtett a japán törvényhozásban:

ha valakit elkapnak töltött fegyverrel, átlagosan hét évet kaphat; ha el is süti, az három évtől életfogytiglanig terjedő börtönnel sújtható.

A szigorú ellenőrzés nemcsak a bűnözőkre és a vadászokra terjed ki: a rendőröket legalább ilyen szigorúan ellenőrzik. Még azt is el akarják kerülni, hogy egyetlen töltény a bűnözők kezébe kerülhessen. Tűzharc esetén a rendőrök nem lőhetnek többet az előírtnál, és utána le kell adniuk a töltényhüvelyeket is.

Ha egy is hiányzik, a rendőrségen pánik tör ki.

– mondta a név nélkül nyilatkozó detektív, aki arról is felidézett egy sztorit, hogy a lövöldözéssel járó papírmunka miatt néha nem is vittek magukkal pisztolyt – még akkor sem, amikor a jakuzát ellenőrizték. Emiatt egyszer majdnem le is durrantotta a fejét egy fickó, aki a matraca mellett tartotta a pisztolyát – nála viszont nem volt ott a sajátja.

Egy bűnözőtől az ilyen reakció természetes, egy rendőrt viszont még halálában is elítélhetnek illetéktelen fegyverhasználatért. Néhány éve egy rendőr a szolgálati fegyverével lett öngyilkos. A pragmatikus japánok szerint ez nem rendeltetésszerű fegyverhasználat, tehát bűncselekmény. Az áldozat ellen még halálában is vádat emeltek, így demonstrálva, hogy még a holtak sem bújhatnak ki a fegyvertartásra vonatkozó törvények alól. Az ítélet másodlagos célja volt, hogy így szégyenítsék meg az illető családját. Ez túlzásnak tűnhet, de Japánban bevett gyakorlat: a vonat elé ugró öngyilkosok családját utólag rendszeresen megbírságolják, mert az elhunyt fennakadást okozott a tömegközlekedésben.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM