Nagyon meglepődne, ha beszélgetne a Marson

Nagy hangzavar kerekedne, ha a Szent Efrém Férfikar koncertet adna a Marson, mondjuk a Jezero-kráterben, a Mars-missziók kedvelt leszállóhelyén. Hiába összeszokottak és űzik világszinten az éneklést, nagy szerencse kellene még ahhoz is, hogy egy elfogadható kánont összehozzanak. A tenorok ugyanis előretolakodnának, a basszus szólam pedig rendre lekésne a többiektől. Ha egy szoprán operaénekesnő, mondjuk Rost Andrea vagy Miklósa Erika is beszállna, és kiénekelnék a magas C-t, csak tovább fokoznák a kakofóniát.

A Marson ugyanis igencsak különös módon hallatszanak a hangok (hallgasson bele). Már az is nagy szó, hogy hallatszik egyáltalán valami nesz. Olyan ritka a légkör (a földinek csak egy százaléka), hogy azt gondolhatnánk, hogy legfeljebb jelbeszéddel cseverészhetnénk. A hang terjedéséhez ugyanis fizikai közeg kell, olyannyira, hogy minél sűrűbb a közeg, annál gyorsabban terjed.

Tengerszinti nyomáson és 20 Celsius-fokon 1235 kilométer/órás sebességgel társalgunk, a Balatonba alámerülve azonban már 5166-tal, az Adriai-tenger sós vizében pedig 5400 kilométer/órával cserélhetünk eszmét.

A Marson viszont csak 860-nal. (Persze csakis túlnyomásos szkafanderben és körülményes módon lenne csak lehetséges szót váltanunk egymással, például ha hangszórókat irányítanánk a másikra, aki mikrofonnal fogadná értékes szavainkat.)

A marsi hangsebesség értékét most megerősítette az első bemikrofonozott és 2020 nyarán landoló Perseverance rover (Mars-járó), de közben felfedeztek egy különös jelenséget is: úgy tűnik, hogy

Mindezt Baptiste Chide, a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium bolygókutatója jelentette be a napokban az 53. Hold- és bolygókutatási konferencián. A felfedezés azért is fontos, mert már a közeljövőben emberek szállhatnak le a Marson, és különös következményei lehetnek a szokatlan hangélménynek, ha az emberiség eljut oda. De ha földhözragadtabbak vagyunk, inkább azt mondhatnánk, hogy főleg a sci-fi-írók profitálhatnak az új eredményekből.

Már megint a szén-dioxid

A marsi puszta furcsa hangzásvilágához hasonlót eddig még sehol nem tapasztaltak. A főkolompos pedig itt is a szén-dioxid. Ez a Földön kitagadott háromatomos gáz teszi ki ugyanis a ritkás marsi légkör 95 százalékát, és furcsa módon magasabb frekvenciákon más módon kezdenek el rezegni a molekulák. A hangnyomás hatására ütköznek (a légkör gázmolekuláihoz hasonlóan), és most úgy gondolják, hogy mivel nincs elég idejük visszatérni eredeti állapotukba, a magasabb hangok

mint a mélyebbek.

Erősíti még a hangzavart a rendkívüli hőingás is. Ugyanis nemcsak a közeg sűrűsége, hanem a hőmérséklet is befolyásolja a hang sebességét. Márpedig a napközben felmelegedő felszín felfelé irányuló, konvektív áramlatokat generál, amelyek erős turbulenciát és interferenciát okoznak.

Izgalmas művészeti irányzat és egyedülálló élmény lenne zenét komponálni a Marsra,

vagy földi mesterek műveit élvezhető formában előadni egy marsi kráterben (marsi kórushoz karnagyot keresünk). Egyelőre azonban nemhogy énekelni nem tudunk a mínusz 100 fokos hidegben szkafanderben, de többnyire még a saját szemünknek sem hiszünk a Marson.