Cesare Borgia: a kalandor és hadvezér, akiről Krisztus képét mintázták?

Cesare Borgia születésének konkrét időpontja ismeretlen, Hermann Zsuzsanna életrajzi könyve szerint ez a dátum 1475. szeptember 13, de akár 1474 is lehetett. Az 1474-es év azért érdekes, mert 1507-es halála Cesare pont 33 éves korára tehető… Ami biztos, hogy Cesare Rodrigo Borgia spanyol bíboros (a későbbi VI. Sándor pápa) és Vannozza de Cattanei fiaként látta meg a napvilágot Rómában. Édestestvérei a szintén híres Lucrezia Borgia, Gioffre vagy Goffredo Borgia és Giovanni Borgia. Cesarének volt két féltestvére is, akiknek anyja ismeretlen: Don Pedro Luis de Borja és Girolama de Borja, tehát az elmondható, hogy a papi cölibátust vállalt Rodrigo Borgiának igencsak sok gyermeke volt.

Rodrigo egyházi karrierjének csak nagyon rövid ideig jelentett kényelmetlen akadályt, hogy az egyébként házas Vannozzától vannak gyermekei, Cesare törvényes származását már ötéves korában pápai bulla mondta ki, a fiú kilencéves korára tucatnyi egyházi hivatallal büszkélkedhetett, tizenöt évesen pedig megtették Pamplona püspökének. Apja egyházi pályára szánta, így Pisában tanult jogot és teológiát, s amikor Rodrigo Borgiát 1492-ben VI. Sándor néven pápává választották, egyik első dolga volt, hogy a 18 éves fiából bíborost kreáljon.

„Nem vagyok én... bíboros"

Cesarénak azonban nem nagyon fűlött a foga az egyházi pályához, olyannyira nem, hogy végül ő volt az első bíboros, aki önhatalmúlag lemondott e tisztségről. Cesare amúgy igazi nőfaló volt (és a nők is imádták őt), azonban nem ez volt az oka, amiért gyűlölte a papi pályát. Egyrészt képmutatásnak tartotta, másrészt házasodni, családot, örököst akart, nemesi rangot kívánt, földet akart szerezni, harmadrészről vérmérséklete és harcias képességei (egyaránt volt kiváló vívó és remek stratéga is) révén hadvezérré akart válni, nem „ájtatos manóvá”. Nem véletlen, hogy Machiavelli róla mintázta A fejedelem című művét.

Giovanni Borgia nevű öccsét is meggyilkolták, és bár tettesre sosem derült fény, de Cesare-ét tartották a tettesnek. Jellemző a Borgiák hírére, hogy a szóbeszédek szerint a testvérek Lucrezia nővérük kegyein vesztek össze, akivel mind a ketten szerelmi viszonyt tartottak fent, de valószínűbb, hogy Cesare féltékeny volt a fényes katonai pálya előtt álló Giovannira - amennyiben tényleg ő volt a gyilkos.

A pápai seregek vezetője

Ami biztos, hogy eleinte Giovanni volt a pápai seregek vezetője és apja, Giovanni halála után Cesare-t nevezte ki erre pozícióra, azzal a nem titkolt céllal, hogy az új hadvezér kiirtsa az elhatalmasodott és későbbi maffiákhoz hasonló főnemesi családokat. Ahogy ellenfelei, úgy Cesare sem válogatott a módszerekben: saját kezűleg fojtotta meg, szúrta le, végezte ki ellenfeleit és azt rebesgetik, hogy Forli várának elfoglalása után Caterine Forza nemesasszonyt és női hadvezért is megerőszakolta.

Hihetetlen ambíciója és harci sikerei révén (melyeket a harcmezőn Leondardo da Vincinek is köszönhetett, ugyanis a híres festő és feltaláló tervezett számára háborús eszközöket), illetve persze apja, a pápa befolyásának segítségével is érte el, hogy a francia udvarba beházasodhatott.

XII. Lajos házasságának megsemmisítése fejében szövetséget ígért VI. Sándornak, aki fiát küldte a bullával a francia udvarba. Itt Cesare elnyerte a navarrai király, III. János húgának kezét (Cesare állítása szerint a házasságot a nászéjszakán nyolcszor hálták el) és elnyerte a Valentinois hercege címet – innen ered Valentino beceneve. Feleségével két és fél hónapig éltek csak együtt, és sem a nőt, sem a megszületett lányát már nem látta többé soha - az asszony később kolostorban halt meg. Cesare-nak született két törvénytelen gyereke is, a lányból apáca lett, a fiából gyilkos.

Apja házassága utána a pápai és francia csapatok élén Közép-Itáliába küldte, hogy az ottani, elvileg a pápának alávetett, de valójában eredetileg független városokból hozzon létre saját hercegséget. Cesare tehetséges és rátermett hadvezér volt, így 1500 elején diadalmenetben tért vissza. A rómaiak nagy élvezetére aranyláncokban vezettette végig az utcákon az elfogott Caterina Sforza hercegnőt, népszerűsége csak nőtt, amikor a Szent Péter téren nyilvános „előadás” során öt bikával végzett.

Másrészről viszont sokan rettegtek is tőle: egy pamflet szerzőjét a Tevere folyóba fojtatta, és egy őt gúnyoló részeg költő nyelvét kivágatta, majd saját kezűleg döfte le tulajdon húgának, Lucreziának politikailag kényelmetlenné vált férjét (állítólag féltékenységből is), aki éppen csak túlélte a Cesare által korábban ráküldött bérgyilkosok támadását.

Cesare 1501-ben – immár Romagna hercegeként – ismét hadba szállt, hogy fejedelemségét gyarapítsa. Ehhez az anyagi fedezetet a pápa által 1500-ra meghirdetett jubileumi évből és a kemény pénzekért árult bíborosi kinevezésekből befolyó pénz szolgáltatta. Rövid ideig katonai mérnökként alkalmazta a Milánóból a franciák által elűzött Leonardo da Vincit, aki jó barátjává vált, továbbá összebarátkozott az 1502–1503 fordulóján udvarában teljesített diplomáciai szolgálatot a firenzei Niccolò Machiavellivel is, aki A fejedelem című híres művét Cesare-ról mintáza.

Karrierje végül 1503-ban tört meg, amikor VI. Sándor pápa és fia egyszerre betegedtek meg, s bár Cesare kilábalt a bajból, a pápa belehalt a betegségbe. (Haláláról szóló másik történet, hogy mindkettejüket megmérgezték, illetve hogy véletlenül ők itták meg a mérget, amit egy bíboros vendégüknek szántak.)

A pápai trónra az év végén a Borgiák esküdt ellensége, II. Gyula pápa került, aki a politikai és anyagi támogatás híján maradt Cesarét elfogatta és lemondatta birtokairól, címeiről és tisztségeiről. Ő Nápolyba menekült, de nem sikerült szövetségest találnia, sőt „a közrend megzavarójaként” Spanyolországba vitték, ahol ismét bebörtönözték. Csak 1506-ban sikerült megszöknie, s mivel Itáliába nem térhetett vissza, sógora, a navarrai király szolgálatába szegődött. Machiavelli 1502-ben a Cesare Borgia udvarában tapasztalt módszerek feltétlen hívévé vált, habár A fejedelem című művében leírt ideálképet Cesare bukása után kénytelen volt revideálni.

Bár sokáig istenítette a "fejedelmet", de Machiavelli is belátta, hogy Cesare óriási hibát követett el akkor, amikor a pápai székbe segítette apja esküdt ellenségét, Giuliano della Roverét. Cesare Borgia 1507. március 12-én, Viana ostroma közben halt meg. Nyugodalomra halála után sem talált: először a vianai templomban temették el, de egy felháborodott érsek parancsára a sírt lerombolták, csontjait az országút mellé, majd 1945-ben a templom főbejáratához helyezték át.

Jézus arcképe Cesare-é?

A hívők és történészek számára is talán meghökkentő elmélet, miszerint Jézus egyik modern képe Cesare-re épül, eredetileg a híres regényíró, Alexandre Dumas állításából származik, amelyet a bibliai teoretikusok vettek át és bővítettek ki. Az érvelés szerint Jézust eredetileg nem európaiként ábrázolták, mert a Biblia szerint zsidó volt, ami viszont nem tetszett a Borgia pápának, IV. Sándornak. Így tehát VI. Sándor egy „európai megjelenésű” Jézusról rendelt új festményeket és törvénytelen, vérszomjas, gyilkos, rendszeresen paráználkodó és prostituáltakkal háló, véres kezű fia: Cesare Borgia állt modellt a Krisztus festményekhez.

Ezután állítólag „elrendelte az összes szemita Jézust ábrázoló művészet megsemmisítését”, ezáltal maradt fent Jézus egyik legfontosabb képe, amely alapján állítólag Krisztus összes többi festménye készült. Legalábbis a sokak által hangoztatott teória erről szól, de erre azért konkrét bizonyítékokat persze (a nyilvánvaló, feltűnő hasonlóságon túl, és azon a tényen túl, hogy VI. Sándor tényleg imádott a gyerekeiről szentképeket készíteni) nem sikerült találni - ne vegyünk rá mérget, különösen ne a cantarellát, Cesare Borgia által politikai gyilkosságaihoz használt, kedvenc, saját mérgét.

Az egészen biztos, hogy Cesare Borgia korabeli képei feltűnően hasonlítanak az azonos időben festett Krisztus festményekhez. Sokak szerint egyébként Leonardo da Vincihez kötődő barátsága is erősíti ezt az elméletet.

Egyik betegség gyógyítja a másikat?

Hermann Zsuzsanna életrajzi könyvében egy másik érdekességet is találunk, amely manapság – sajnos – „benne van a levegőben” - ugyanis két gyilkos vírusról szól. Cesare ugyanis állítólag, bizonyos írások szerint Nápolyban prostituáltaktól, még fiatalon elkapta az akkor elsőként indult szifiliszt és a betegség későbbi életében is végigkísérte, újra és újra kiújulva rajta, csúf hegeket hagyva a jóképű nemes úr arcán, aki emiatt később fekete maszkkal is fedte el azt.

Hermann arról ír még a könyvében, hogy korabeli dokumentumok alapján az 1503-as olaszországi maláriajárványt – amely apja, VI. Sándor életét követelte – Cesare is elkapta és súlyosan megbetegedett. Cesare azonban nemcsak túlélte a járványt, hanem úgy sikerült végül felépülnie, hogy malária tünetei „gyógyították ki” a szifiliszből, (mely betegség egészen 1947-ig nem volt gyógyítható.)