Pitagorasz nemcsak matekzseni volt, de istenkomplexusos szektavezér is

Pitagorasz nevét mindenki ismeri, ha máshonnan nem is, a róla elnevezett tételről biztosan. Á négyzet plusz bé négyzet egyenlő cé négyzettel – aki nem érti a derékszögű háromszögek befogóinak és átfogóinak arányát, azt nem engedik át az érettségin.

De azt nem tanítják középiskolában, hogy bár Pitagorasz zseniális matematikus volt, volt néhány... hát, mondjuk így, furcsa szokása is. Az alábbi történetek hallatán arra is gondolhatnánk, hogy megalomániás, nárcisztikus és téveszmés elmebeteg volt, de ezt írjuk annak a számlájára, hogy 2500 éve még nem ismerték a természeti jelenségek pontos tudományos hátterét.

A zeneelmélettől a lélekvándorlásig

Pitagorasz nemcsak matematikus, hanem filozófus és zeneesztéta is volt. Az elsők között foglalkozott zeneterápiával és összehasonlító vallástörténettel. Egyiptomba is ellátogatott, ahol a helyi vallást és az egyiptomi írásmódot is tanulmányozta. Mindenben aritmetikai és geometriai összefüggéseket sejtett. Írásos műveket nem hagyott maga után – még a Pitagorasz-tétel bizonyítása sem az ő nevéhez fűződik –, de az biztos, hogy ő fedezte föl a rezonancia alaptörvényét, amikor felismerte a hangmagasság és a rezgő húr hossza közötti összefüggést.

Szóval a tudomány sokat köszönhet Pitagorasznak és a tanítványainak. Már az ókorban is voltak hívei. Nem rajongói, nem tanítványai: hívei. Pitagorasznak szektája volt, akik félistenként tisztelték a mesterüket. Rebesgették róla, hogy Hermész vagy Apollón gyermeke lehet; hogy a hangjával irányítani tudja az állatokat; hogy az akaraterejével ábrákat rajzolhat a Hold felszínére.

Maga Pitagorasz nem igyekezett oszlatni a homályt; ő nem matekzseniket nevelt, hanem hívőket. Más kérdés, hogy az istenük a matematika volt. A számok – tanította Pitagorasz – isteni eredetűek: az univerzumban minden mögött matematikai összefüggések és harmóniák figyelhetők meg. Épp ezért úgy tartotta, hogy a számokat istenként kell tisztelni. 

Pitagorasz hívei, a püthagoreusok hittek a számok szentségében. A hetes a bölcsesség száma volt, a nyolcas az igazságé, a tízes pedig a legszentebb szám volt valamennyi közül. A számok misztikus tulajdonságait annyira komolyan vették, hogy

Bár mai szemmel nézve az ókori görögök sem voltak az ép ész sablonfigurái, Pitagorasz és szektája még nekik is sok volt. Az emberek tartottak tőlük; fel is gyújtották Pitagorasz házát, mert nem tetszett nekik, hogy egy őrült lakik mellettük, aki a tízes számrendszerhez imádkozik.

A püthagoreusok csakugyan egy tetraktisz nevű szimbólumhoz imádkoztak. Ez egy egyenlő oldalú háromszög volt, aminek az oldalait négy ponttal három egyenlő részre osztották, kilenc belső háromszöget és tíz külső pontot képezve rajta. A tízes szám tartalmazta minden halandó lény sorsát, így a püthagoreusok a tízes számhoz imádkoztak. Aki közéjük akart tartozni, annak föl kellett esküdnie a tízesre, majd Pitagoraszra is, akit egyfajta matematikai Prométheuszként csodáltak – csak ő nem a tüzet, hanem a tetraktiszt hozta el az emberiségnek. Nem mintha annak a lángjánál lehetett volna ökröt sütni, de ilyen apróságokon ne akadjunk fenn.

Híveinek azt mondta, hogy előző életében Hermész fia volt; harcolt Akhilleusszal a trójai háborúban; de volt szegény halászember és gyönyörű kurva is, aki gazdag emberekkel hált. Sőt, azt állította, hogy még új testekben is észlelheti a régi lelkeit. A legenda szerint egyszer látott egy férfit az utcán, aki a kutyáját ütlegelte, mire Pitagorasz odarohant, és rákiáltott: „Hagyd abba! Ne bántsd! Egy régi barátom lelke lakik benne.”

Hogy honnan tudta? Honnan, honnan: hát felismerte a régi barátot az új ugatásáról.

Aszkézis és kiskapuk

Ha már az állatoknál tartunk: Pitagorasz az első nyugati filozófusok között volt, akik morális okokból megtartóztatták magukat a húsfogyasztástól. A halottak megevése szennyezi a testet – vallotta, és azt hangoztatta, hogy az életet nem szabad kioltani.

De hát néhány bekezdéssel előtt még áldozati ökrökről volt szó! – vethetnék közbe. Jogosan; de ahogy a vegetariánusok között is vannak, akik csirkét és halat azért esznek, úgy Pitagorasznak is volt néhány kivétele. Diogenész följegyzései szerint a kakas, a kecskegida és a malac feláldozható volt: a teljes tilalom csak a bárányra vonatkozott. A görögök között terjedt is egy vicc egy püthagoreusról, aki azt állította, hogy soha nem evett élőlényt. Amikor húsevésen kapták, azzal védekezett, hogy „igen, de előbb megöltem, úgyhogy már nem élt”.

A püthagoreusok lazán kezelték a vegetarianizmust, de más szabályokat szigorúan betartottak. Például azt, hogy a cipő felvételekor először mindenképpen a jobbat kell felhúzni, aztán a balt, és még ezután is kerülniük kellett a közutakat. Pitagorasztól ered a leejtett ételre vonatkozó öt másodperces szabály is: ennyi ideig heverhet a porban, de utána nem szabad megenni.

Pitagorasz a szexszel kapcsolatban is aszketikus nézeteket vallott. Meggyőződése volt, hogy a testnedvek a férfi lelkének részei, és az pocsékolásuk az erő elvesztésével jár. Kiskapukat azért hagyott: azt javasolta a híveinek, hogy ha mindenáron dugni akarnak, télen csinálják, ne nyáron.

Ennyi bizarr hülyeség még az ókori görögöknek is sok volt; nem szívesen hallották, hogy valaki egy isten fiának nevezi magát, vegetarianizmusról és szexmegvonásról értekezik, a számmisztikás dolgokról nem is beszélve. Pitagorasz tanítványai épp ezért gyakran hosszú időre némaságba burkolóztak. Ettől persze csak még gyanúsabbá váltak. Nem csoda, hogy elterjedt a pletyka is, hogy állítólag Pitagorasz fojtotta vízbe a matematikus Hippaszuszt, amiért kifecsegte az irracionális számok létezését. (Ezt a legendát, ahogy a Pitagorasz-történeteket általában, máig nem sikerült igazolni, de több érv is szól ellene, hogy ez igaz lenne.)

Borsóbükköny, lélek, halál

Akik furcsa szabályok szerint élnek, azok rendszerint furcsa körülmények között halnak meg. Pitagorasz vesztét is az egyik tévképzete okozta, ugyanis hitt benne, hogy a Görögországban fava babként ismert borsóbükköny szent növény, aminek tilos a fogyasztása. A borsóbükköny, mondta Pitagorasz, a holtak lelkét tartalmazza, így a növény fogyasztása gyakorlatilag kannibalizmus. Főleg, hogy a bab igen sok gázt termel, és – hasonlóan a szexuális energia elpocsékolásához – a testből kiszálló finggal az élet szele távozik belőlünk. (Adná magát a kérdés, hogy ha a bab mások lelkét tartalmazza, akkor a fing nem a lélekvándorlás egyik formája-e, de ezt inkább nem fogjuk feltenni.)

A bab szentségét a püthagoreusok olyan komolyan vették, hogy akár az életüket is fel kellett áldozniuk érte. A mendemondák szerint Pitagorasz végzetét is a borsóbükköny okozta. Amikor egy feldühödött férfi rátámadt, és menekülnie kellett az életéért, megtorpant egy bükkönymező előtt, ugyanis nem akart rátaposni a növényekre. A gyilkosa utolérte és elvágta a torkát, de a mező érintetlen maradt. Pitagorasz halálának körülményeiről több legenda is kering, de az összes történetben feltűnik a bükkönymező, amire nem volt hajlandó rálépni, és végül a végzetét okozta.

De bármennyi hülyeséget beszélt, bármilyen nézeteket is vallott, Pitagorasznak egyvalamiben igaza volt: á négyzet plusz bé négyzet egyenlő cé négyzettel.

(Perseus Digital Library | Listverse | Classical Astrologer)