Amikor három római légió csak úgy eltűnt a térképről

GettyImages-938606692
2020.11.06. 08:25

Időszámításunk szerint 9-ben egy csatában közel huszonötezer rómait mészároltak le a germán törzsek, miután tőrbe csalták őket. Akik nem haltak meg azonnal, azokat véres vallási rituálék közepette áldozták fel a germán istenségeknek. A csapatok elvesztése hatalmas veszteség volt a birodalomnak, Rómát sokkolta a megalázó vereség, nem úgy a germánokat, akiknek sokáig a függetlenségük egyik jelképe volt az ütközet. A 19. században aztán hatalmas kultusz alakult ki a teutoburgi győző körül, amiből a franciák sem maradhattak ki, pedig ott sem voltak.

Otto Albert Koch (1866–1920) német festő 1909-es képe a teutoburgi csatáról
Otto Albert Koch (1866–1920) német festő 1909-es képe a teutoburgi csatáról
Fotó: UniversalImagesGroup / Getty

Utána viszont tényleg ott voltak, és Németország lett a legfőbb ellenfelük Európában, amolyan mumusnemzet, amelytől mindig rettegni kell. Nem véletlenül épült meg később a védelmi szempontból szinte használhatatlan Maginot-vonal a német–francia határon.

A sztori azonban nem itt kezdődik, hanem jó pár évszázaddal korábban, amikor a Római Birodalom még erőteljesen duzzadóban volt, és szerette volna meghódítani a Rajnán túli területeket is, egészen az Elbáig. Csakhogy volt egy többezres bökkenő, ugyanis a két hatalmas folyó között rengeteg germán törzs rendezkedett be. Hódító próbálkozások ugyan történtek, a római felségjelvények is kikerültek a germán területekre, viszont mindennek megálljt parancsolt egy óriási mészárlás, amelyet a történettudományban Varus-katasztrófa néven ismerünk.

A sokk óriási volt Rómában, Augustus császár annyira szabadulni akart a germánoktól maga körül, hogy még a custodis corporis nevű testőrségét is feloszlatta, mivel az alakulat főleg germánokból állt.

Legyőzik a legyőzhetetlennek hitt légiókat

Germaniában, amely egy sűrű erdőkkel és mocsarakkal teleszórt terület, és amelyet épp ezen terepviszonyok miatt nehéz volt uralni, úgy péppé verték a római légiókat, hogy hosszú évekig még a csata nyomait sem találták meg. Az ott vereséget szenvedett három légió római számait (XVII, XVIII, XIX) pedig végérvényesen visszavonultatták, hogy örökké emlékezzenek a – a római szempontból – tragikus eseményekre. Csak hat évvel az ütközet után bukkantak rá a halottak maradványaira a mai Németország területén. Germanicus, Tiberius fia vezetett expedíciót ekkor, a halottak csontjait is csak ekkor helyezték örök nyugalomra. A leírások szerint az erdőt mindenhol csontok borították, a fákon pedig felszögezett koponyák jelezték a horrorisztikus történéseket.

Mi történt mégis azokon a végzetes napokon?

Publius Quinctilius Varus az Augustus-kori hadjáratok sorában Germaniába vezetett seregeket, hogy a határ mentén elmérgesedő háborús helyzetet csillapítsa, és újabb területeket csatoljon a birodalomhoz. A villongások akkor kezdődtek, amikor a germán törzsek a Baltikum irányából elkezdtek lassan lefelé csorogni. Kezdetben a rómaiak a korábban sikerrel alkalmazott „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazták az egymással is viszályban álló törzsek féken tartására. Hol az egyiknek, hol pedig a másiknak kedveztek, attól függően, hogy kit kell támogatni az egyensúly fenntartásáért.

A belharcok így sokáig kapóra jöttek a birodalomnak, kevés energiabefektetéssel és kevés római áldozat árán tudtak nyugalmat tartani a határszéleken. Aztán egyik pillanatról a másikra az addig sikeresen pörgetett politika csődöt mondott. Ráadásul annyira félrement valami, hogy éppen egy római vetett véget a sikerszériának.

A győztes, aki római is volt, de jobbára nem

Arminius (németül Hermann) heruszk vezér ugyanis római neveltetést kapott gyerekkorában, ehhez katonai kiképzés és állampolgárság is társult. Jó katona volt, ismerte a rómaiak taktikáját, de a birodalom pechjére a szíve és hatalomvágya inkább a saját törzséhez húzta.

A vereséghez azonban nem csak ez a tudás és beágyazottság jött jól Arminiusnak.

A korabeli leírások szerint Varus lenézte a germán törzseket, nem volt felkészülve egy ennyire olajozottan működő közös fellépésre tőlük, de a történészek Augustust is hibásnak vélik a vereségben, azt állítva, hogy gyengén felszerelt légiókat küldött a területre.

Arminius közben elhint egy mesét, Varus pedig bízott az eddig Rómához hűséges katonában.

Úgy tűnt, hogy Arminius azért hívja a római légiókat a germánok lakta területre, hogy segítségükkel még csírájában elfojtsák az ellenállást, és végső csapást mérjenek a birodalom ellen háborúra készülő törzsekre. A heruszk azonban ennél dörzsöltebb volt, és sokkal jobban keverte a kártyákat, mint azt a rómaiak megszokásból gondolták. Ugyanis ő maga mozgolódott Germániában, és ő maga lázította a germán törzseket Róma ellen.

A nehéz terepviszonyok közepette masírozó, az erdő sűrűjébe hatoló legionáriusok a súlyos felszerelésekben nehezen mozogtak, miközben a germánok folyamatosan rájuk törtek, és gyorsan cikázva a vonalaik között fárasztották őket. A rómaiak csak lassan tudtak haladni, minden oldalról állandóan támadásokra figyeltek. A környezeti adottságok miatt esélytelen volt, hogy a római harcmodornak megfelelő nyílt sisakos küzdelmet tudjanak kicsikarni a helyzetből. Nehéz is lett volna, hiszen a germánok már jó előre, a csata előtt kiépítettek barikádokat az út mentén, és a rómaiakat ezek felé terelték.

Az egyes csapattesteket folyamatosan elvágták egymástól, majd végül a légiók maradékait teljesen bekerítették, hogy lemészárolják őket szinte az utolsó emberig. A brutalitást jól demonstrálja, hogy a régészek a helyszínen szinte a felismerhetetlenségig eldeformálódott sisakokat is találtak.

Varus, a birodalmi seregek vezére a csata kimenetelét látva öngyilkos lett, levágott fejét Arminius a markomannoknak küldte. Suetonius római történetíró nagy művében, a Caesarok élete című alkotásában pedig úgy írja le az eseményt, hogy Augustus császár, miután értesült az eseményekről, a fejét fogva felkiáltott:

Quintilius Varus, add vissza légióimat!”

A vereség híre nagyon rosszul érintette Augustust, a gyász akkora volt, hogy ezután a tragikus történésekre emlékezve minden évben komor gyásznapot tartottak.

A győzelem jelentősége

Bár a történészeket megosztja a csata értékelése, többen rávilágítanak arra, hogy Arminiust nem lehet nagy egyesítőnek nevezni, hiszen csupán öt törzset sikerült egységbe gyúrnia egy ütközet erejéig, illetve később őt is meggyilkolták politikai ellenlábasai, amikor megnőtt a hatalma. Ráadásul a rómaiak pár évvel a csata után nyertek ütközeteket a területen. Hermann figuráját inkább a német romantika emeli fel, a 19. században a széttagolt Németország első egységesítési kísérletének agytrösztjét látják benne. Akkor még nem lehetett tudni, hogy Németország ilyen nagy karriert fog befutni, és Európa egyik legerősebb államává válik majd a nemzeti ébredések korára. Talán ezért is helyezik – történelmi jelentőségénél kicsit – jobban reflektorfénybe a történelemkönyvek lapjain. Ez az az esemény, amellyel kontextusba lehet helyezni Németország korai történetét.

Az viszont tagadhatatlan tény, hogy a Rajna jobb partját soha nem sikerült a Római Birodalomhoz csatolni, a germán törzsek pedig más népekhez képest szabadabban élhettek, még ha a teutoburgi győzelem mellett egyéb más tényezők is szerepet játszottak ebben. Augustus politikájának alakulásához viszont hozzájárult a vereség, belátta, hogy az expanzió nem végteleníthető, és biztos határokra van szükség a további hódításokhoz.

Német nemzeti hős, aki fenyegetően mutat az ősellenség, Franciaország felé

Hermann egyesítő képe miatt az ütközet emlékezete szinte minden művészeti ágban fennmaradt, és még ma is újabb és újabb formákban idézik fel: legutóbb például a Netflix Barbárok című sorozata foglalkozott vele. A videójáték-készítőket is megihlette; a Total War-sorozat keretein belül átélhetjük a rajtaütés és a mészárlás képsorait is, ráadásul itt akár le is győzhetjük a germán törzseket. Varusszal ellentétben a játékon belül lehetőségünk van arra, hogy a végtelenségig toljuk a játékidőt, sőt, még felülről is megnézhetjük, mely irányokból rontanak ránk a barbárok. 

A 17–18. században számtalan regény és színdarab született, középpontban Hermann-nal, aki képes volt arra, amire addig senki más: egységbe kovácsolta a németeket. Majd csak Hitlernek lesz problémás a nemzeti hős öröksége a birodalom elárulása miatt, hiszen ő maga is egy, a rómaihoz hasonló nagy birodalom felépítésén sáfárkodott. De nem akarta őt lejáratni, inkább hallgattak róla.

Azonban kétség sem fér hozzá, hogy az egyik leglátványosabb alkotás a csatát piedesztálra emelő hosszú sorból az úgynevezett Hermann-emlékmű, amelyet 1838 és 1875 között építettek fel az ütközethez közel eső területen Németországban.

Az emlékmű felépítésnek sztoriját áthatja a tömény nacionalizmus, és sűrűn körbeszövi a 19. század története is, főleg a német egység ideája. Az alapgondolat is akkor látott napvilágot, amikor állandóan napirenden volt, hogy a német fejedelemségek és királyságok milyen formában egyesüljenek. A jövőben létrehozandó Német Birodalom vezetésére két nagyhatalom jelentkezett be egyszerre, a poroszok és a Habsburgok. Végül a Porosz Királyság győzedelmeskedett, három nagy csatában legyőzve azokat, akik útját állták az egységnek, a poroszok szája íze szerint létrehozott egyesülésnek.

GettyImages-1039847804
Fotó: A Hermann-emlékmű téli látványa

Először a dánok Trianonjaként is emlegetett háborúban kitolták a királyság határait északon, Königgrätznél megalázó vereséget mértek a Habsburg Birodalomra, majd csattanóként következett az egység legnagyobb ellenzője, Franciaország. A német hadak egészen Párizsig nyomultak, hogy aztán Versailles-ban kikiáltsák az egységes Német Birodalmat.

Az emlékművet akkor kezdték építeni, amikor még csak ábrándoztak az egységes Németországról, azért is kezdtek bele, hogy nagyságával és szimbolikájával legalább lelkileg egybeforrasszák a különálló német fejedelemségeket. Mire kész lett, már a franciák felett aratott nagyszerű győzelemnek állított emléket. Ezért is mutat Hermann kardja fenyegetően Franciaország felé.

(Borítókép: A teutoburgi csata után hazatérő győztes germánok. Fotó: Bildagentur-online / Universal Images Group via Getty)

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM