Lelőtték, lezuhant, fogságba esett, de fél szemmel és karral is élvezte a háborút

Adrian Carton de Wiart 1880-ban született Brüsszelben, és utána nyolc évtizeden át nem sokat unatkozott. Brit színekben végigharcolt három háborút, kapott 4 különböző országtól 24 katonai kitüntetést, túlélt két repülőgép-balesetet, és egy hadifogolytáborból is kiásta magát. Menet közben több testrészét érte golyó, mint amennyi épségben megúszta: arcon, koponyán, gyomron, sarkon, lábon, csípőn és fülön lőtték, elvesztette a fél szemét és az egyik karját is, és egyszer letépte két saját ujját, mert az orvos nem volt hajlandó levágni.

Azt gondolhatnánk, hogy ezek után minimum nagyon elege volt a fél évszázadon át vívott harcokból. Pedig szó sem volt ilyesmiről, sőt ahogy a visszaemlékezéseiben írta:

Őszintén szólva élveztem a háborút.

Először a második búr háborúban harcolt, ekkor még álnéven, mert 1899-ben még túl fiatal volt, az apja pedig nem adta hozzájárulását, hogy fia csatlakozzon a katonasághoz. Később, az első világháború kitörésekor Szomáliában szolgált, itt vesztette el a szemét is. Jól jellemzi a mentalitását egy harcostársa visszaemlékezése, aki szerint de Wiart még örült is a maradandó sérülésnek, mert így visszatérhetett Európába, ahol szerinte az igazi harc folyt.

Az első sérülése után egy londoni szanatóriumban lábadozott, ahová aztán minden sérülése után visszatért felépülni a következő bevetés előtt. Annyira gyakori vendég lett, hogy egy idő után az otthonban már saját pizsamával várták, de sose vendégeskedett túl sokáig.

Csak az első világháborúban nyolcszor sérült meg súlyosan, mégis elpusztíthatatlannak tűnt, és ez a kép egyre csak erősödött róla, ahogy végigharcolta a háború legnagyobb csatáit. Mindegyikben meg is sérült, mégis újra és újra visszatért a frontvonalba a jellegzetes, kalózos szemkötőjében, amelyet azután kezdett hordani, hogy az üvegszeme annyira zavarta, hogy inkább kidobta egy taxi ablakán.

Mindig a sűrűjében

A második Ypres-i csatában a bal karja szétroncsolódott egy német tüzérségi támadásban. Ezután történt, hogy amikor az orvos nem akarta levágni két ujját, inkább saját maga tépte le őket. Később a teljes karját amputálták a sérülés miatt. A történelem egyik legvéresebbjeként számon tartott Somme-i csatában se adta alább, a fogával biztosította ki a kézigránátokat, mielőtt az egyetlen maradék karjával elhajította őket.

A két világháború között főleg Lengyelországban tartózkodott, de ott se unatkozott, mert a lengyelek a szovjetekkel, az ukránokkal, a csehekkel és a litvánokkal is háborúztak. Ebben az időszakban zuhant le először a repülője, ami után rövid időt litván fogságban töltött.

A második világháború kitörésekor újra belevetette magát a háborúba, hiába járt már ekkor a hatvanon is túl. 1941-ben épp Máltáról tartott Kairóba, amikor a gépét lelőtték a Földközi-tenger fölött, az olaszok által felügyelt Líbiánál. Miután kiúszott a partra, fogságba esett, és átszállították Olaszországba. Összesen ötször kísérelt meg szökést, az egyikhez hét hónapon keresztül ásott egy alagutat. Nyolc nap után fogták csak el újra, ami elég szép teljesítmény ahhoz képest, hogy kalózkötővel, félkarúként, olasz nyelvtudás nélkül adta ki magát helyi parasztnak. Két évvel később engedték el.

A második világháborús szolgálatból hazatérve Winston Churchill személyes képviselőjeként küldte Kínába. Út közben azért még beugrott a főnökkel a kairói konferenciára is, ahol a szövetségesek a japán elleni fellépésről és Ázsia sorsáról döntöttek. Pedig de Wiart nem igazán hitt a diplomácia erejében:

Úgy tartják, hogy a toll hatalmasabb, mint a kard, de én tudom, melyiket választanám a két fegyver közül

– írta önéletrajzában, amelyhez maga Churchill szolgáltatta az előszót.

A második világháború után nemcsak a világ, hanem de Wiart is megnyugodott végre, letelepedett, nyugdíjas éveit horgászással töltötte. A háborúkért élő katona végül békeidőben, 83 évesen halt meg 1963-ban.