Több mint egy kilométeres fa gitár fekszik a pampákon

2017.09.09. 09:35

Hétezernél is több ciprus és eukaliptusz fából kirajzolódó gitár tárulhat a szemünk elé, ha átrepülünk az argentin pampák hatalmas és termékeny földjei fölött. A repülőről és műholdról egyaránt észlelhető tájépítészeti remekmű egy kilométernél is hosszabb, és a hozzá kapcsolódó történet teszi igazán különlegessé.

A gitár alakú erdőt egy helyi gazda, Pedro Ureta és családja ültette a farmjuk köré, több évtizeden át gondozták a fákat. Ezzel Pedro korán elhunyt feleségének, Graciela Yraizoznak állítottak emléket. 

A nő egyszer átrepült a pampák fölött, és észrevett egy farmot, amely egy vödörre emlékeztette, és elkezdett álmodozni, hogy mennyivel szebb lenne a kedvenc hangszerét, egy gitárt rajzolni a földekre.

A fiatal nő 1977-ben váratlanul összeesett és meghalt, miközben várandós volt a család ötödiknek várt gyermekével. Pár évvel később Pedro elhatározta, hogy teljesíti felesége kívánságát.

Négy gyermeke segítségével elültetett körülbelül hétezer fát a farm körül. Ciprusokkal alakította ki a gitár testét, a csillag alakú nyílással, és kék színben pompázó eukaliptuszokat használt húrként. Pedro Ureta sohasem látta élőben a művét, mert fél a repüléstől, de nem is kell gépre ülnie, hiszen a különleges gitárt bárki megtekintheti a Google Térkép műholdképes nézetében .  

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM