Picassót majdnem lecsukták a Mona Lisa ellopása miatt

2014.09.01. 11:56

A Mona Lisa a világ leghíresebb festménye, évszázadok óta kutatják, ki is lehetett a modell, mire utal a sejtelmes mosolya, és miért nincsen szemöldöke. A képet Leonardo halála után a tanítványa örökölte meg, aki eladta a francia királynak. A forradalom után került a Louvre-ba, ahonnan az elmúlt bő két évszázadban csak kétszer került ki. Először, amikor Napóleon átvitette a császári hálószobájába, és az ágya fölé akasztatta, másodszor pedig, amikor 1911-ben ellopták.

Párizsban az évszázad botránya lett a híres festmény eltűnéséből, a rendőrség semmilyen épkézláb nyomot nem talált a múzeumban, amin elindulhatott volna, ezért azon a szálon indult el, hogy kinek volt indítéka. Így jutottak el a híres francia költőhöz, Apollinaire-hez, a szürrealizmus kiemelkedő alakjához, aki többször mondta nagy nyilvánosság előtt, hogy a Louvre-t porig kellene égetni. 

Persze ő ezt metaforaként értette, és a régi művészettel való leszámolásra gondolt, de a rendőrök akkoriban nem arról voltak híresek, hogy az ilyen bonyolult dolgokat megértsék. Apollinaire-t ki is hallgatták és egy hétig előzetes letartóztatásban tartották. Végül barátjára, Pablo Picassóra vallott, utólagos magyarázata szerint azért, hogy ő is részese legyen a világ legszürreálisabb sztorijának. Picassót többször is kihallgatták, de végül nem tartóztatták le.

A Mona Lisa két év múlva került elő, mint kiderült, a Louvre egyik olasz alkalmazottja lopta el, egyszerűen benn maradt zárás után, kivágta a képet a keretéből, reggel pedig nyitáskor a festményt a köpenye alá rejtve kisétált vele az utcára. Két év múlva bukott le, amikor a képet felkínálta megvételre a firenzei Uffizi képtárnak. Elmondása szerint azért tette az egészet, mert meggyőződése volt, hogy a festménynek Olaszországban van a méltó helye, és azt Napóleon elrabolta az olasz néptől. A történelmi ismeretei nem voltak tökéletesek. Egy év börtönre ítélték, de hét hónap után kiengedték, Olaszországban haláláig nemzeti hősként ünnepelték.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM