1916 január – amikor a magyar bakák bevették az Adria Gibraltárját

skodrai to
2021.01.05. 18:26

Amikor a szarajevói merényletet követően kitört az első világháború 1914 augusztusában, Montenegró Szerbia oldalán lépett be a háborúba. Ez nem is volt meglepő, mert a két ország már jó ideje összehangolta külpolitikáját, és együtt viseltek hadat a széthulló Török Birodalom ellen is 1912-ben.

Aztán eljött a pillanat, amikor ennek a balkáni kisállamnak teljesen egyedül kellett szembenéznie Ausztria–Magyarország százezres balkáni haderejével. 1916. január 5-én, 105 évvel ezelőtt, a bécsi vezérkar offenzívát rendelt el Montenegró területének megszállására. A hadműveleteket egy temesvári születésű tábornok irányította.

Vízkereszt fontos ünnep volt a Monarchia katolikusainak körében egy évszázaddal ezelőtt, a horvátoknál a mai napig munkaszüneti nap. Még ennél is fontosabb volt a Balkán pravoszláv keresztényeinél, hiszen nekik ekkor kezdődik a karácsony. A háború viszont átírta az ünnepi szokásokat, csillagszórók helyett a tarackok tüze világította be a karácsonyi éjszakát.

Megmakacsolta magát a király

Montenegró királyát, I. Nikolát a Petrović-Njegoš dinasztiából, aki történetesen Karagyorgyevics Péter szerb uralkodó apósa és a trónörökös Sándor herceg anyai nagyapja volt, mindez nem érte váratlanul. A központi hatalmak 1915 őszén indított, elsöprő offenzívája már átgázolt Szerbián, a szerb kormány és a hadsereg az albániai és montenegrói hegyeken keresztül kényszerült elmenekülni az albán tengerpartra, ahol az antant flottája várakozott, hogy áthajózza őket Korfu szigetére. Amint a Monarchia katonai gépezete, Koszovó elfoglalása után, a montenegrói határra érkezett, Nikola király észszerű opciói a béketárgyalások vagy a menekülés lettek volna.

Ő viszont egy harmadikat választott. Hősi pózt vett fel, és parancsára a 40-50 ezres elcsigázott montenegrói sereg először heves ellenállásba kezdett, bajtársiasan fedezve a szerbek visszavonulását a tengerpartra. A másik oldalon a 3. osztrák–magyar hadsereg élén Kövess Hermann tábornok állt, aki később a Monarchia utolsó katonai főparancsnoka lesz 1918 legvégén. Ennek a hadseregnek gyalogsági erejét jelentős részben magyarországi csapatok tették ki, amelyek vagy Galíciában vagy Isonzónál az olasz fronton már jelentős harci tapasztalatot szereztek. A temesvári születésű Kövess tábornok vezetése alá rendelték 1916 elejére a Monarchia Balkánon fellelhető erőinek színe-javát, illetve a hadiflotta bizonyos egységeit a Cattarói-, vagy mai nevén Kotori-öbölből.

Szakrálisan tisztelték a sziklát

Az elterelő hadműveletek már január 5-én megkezdődtek Koszovó felől, ahonnan éppen csak pár napja illantak el a szerb hadak. Itt azonban csak az ellenség megtévesztése volt a szándék: Kövess igazi célpontja pont a másik irányban volt: Lovćen békeidőben drámai panorámát nyújtó, a tenger felé tornyosuló, 1800 méteres gyönyörű hegycsúcsa. Az első világháborúban ez a montenegróiak részéről szinte szakrális tisztelettel övezett szikla fontos stratégiai bázisként szolgált, az „Adria Gibraltárja” néven is hivatkoztak rá. 1914 őszén francia tüzérség vert itt tanyát, és a Monarchia Cattarói-öbölben lévő flottáját, illetve erődítményeit rendszeresen ágyúzták. 1916. január 7-én azonban a Monarchia keményen visszavágott, amikor megkezdte a tüzérségi előkészítést a szárazföldről és a tengerről egy időben. Direkt erre a hadműveletre ideszállították a pilseni Škoda Művek 42 cm tarackját, a gigászi löveg aztán egy lövéssel elpusztított egy teljes montenegrói üteget.

A hegyorom elfoglalásának feladata legkevésbé sem ígérkezett egyszerűnek. A Monarchia egységeinek egy magas és meredek sziklafalat kellett megmászni a Lovćen eléréséhez, mindezt heves puska- és ágyútűzben. Csapataink – túlnyomó részben magyarok – támadását viszont legalább a januárhoz képest szokatlanul enyhe idő segítette, legalábbis az első napokban. A terep már sokkal kevésbé: „csapatainkat egyrészt az ellenség ellenállása, másrészt a terep éles, sziklás kövezete és az azok közül kinőtt horogszerű tüskés bozótok, amelyek öltözetünkbe kapaszkodnak, hátráltatják az előrejutásban” – számolt be a harcok első napjáról a budapesti 1. népfelkelő huszárosztály jelentése.

Megdöntötték a csatahajókat, úgy lőttek

Négynapi küzdelem után a Lovćent elfoglaltuk, amiben a flotta, köztük a „Budapest” csatahajó, támogató tüze jelentős szerepet játszott. A magasan fekvő célpontok miatt a hajótestek kamráiba tengervizet engedtek, mesterségesen megdöntve ezzel a tüzelő hajókat, mert csak így tudták az ágyúknak a szükséges magassági szöget biztosítani. A hegyorom eleste után az alatta fekvő völgyben elterülő akkori főváros, Cetinje már menthetetlen helyzetbe került. A montenegrói vezetés ezért haladéktalanul tárgyalásokat kezdett Béccsel, de a Monarchia ragaszkodott a feltétel nélküli kapitulációhoz. Erre január 21-én sor is került, a montenegróiak Podgoricánál letették a fegyvert. Ezzel a balkáni kisállam első világháborús tevékenysége megszűnt, ellentétben a szerbekével, akiknek evakuált és újjászervezett hadserege 1916 második felében a szaloniki fronton újra harcba bocsátkozott. Montenegró teljes területe az Osztrák–Magyar Monarchia megszállása alá került 1918-ig. Katonáinak egy része viszont beállt a visszavonuló szerb hadsereg soraiba, tisztjeiket átvette a szerb főparancsnokság.

Ahogy a magukat megadni nem akaró montenegróiak sebesen dél felé menekültek a szerbek nyomában, a Monarchia egységei is villámgyorsan megszállták az országot. Sok magyar katona ekkor látta életében először a tengert. A festői szépségű Skodrai-tó partján fekszik egy Virpazar nevű kistelepülés, ennek közelében találkoztak honvédjeink egy számukra megható jelenettel. Montenegrói nők nagyobb csoportjára bukkantak az úton, akik élelmet vittek a frontvonalon harcoló férjeiknek, nem tudván a gyorsan változó hadi helyzetben, hogy az már összeomlott, és a férfiak Albánia felé járnak. A magyar katonákat, akik már ahhoz szoktak hozzá, hogy a háborús gépezet által működtetett hadtápon keresztül jutnak élelemhez, megindította egy pillanatra a „patrióta montenegrói asszonyok” modern hadviselés előtti időket idéző gesztusa.

A francia Riviéráig menekült 

Nikola király nem várta meg a kapitulációt, váratlanul elmenekült Olaszországba, néhány évvel később a francia Riverán fejezte be hosszú és eseménydús életét. Hiába bizonyult hűséges szövetségesnek, hiába fedezte a szerbek visszavonulását 1916 januárjában, a háború után az antant által felkarolt Karagyorgyevics-dinasztia nem engedte vissza trónjára. Montenegró a Szerb-Horvát–Szlovén Királyság része lett 1918-ban, csak 2006-ban nyerte vissza önálló államiságát. Az erdélyi szász felmenőkkel bíró Kövess tábornokot 1916 februárjában vezérezredessé léptették elő, ami hatalmas ugrást jelentett karrierjében. Ezt azonban a Monarchia szétesése derékba törte, 1924-ben hunyt el Bécsben, az immár független, de még identitását kereső Ausztria fővárosában.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM