A náciknak volt egy csomó radioaktív anyaguk, de atombomba helyett fogkrémet csináltak belőle

Amikor az amerikai vezetés valamikor a második világháború alatt rádöbbent, hogy az atomtudósaik elméleti kutatásaira egy iszonyatos erejű, a háború eldöntésére képes szuperfegyvert lehet építeni, valószínűleg rögtön a második gondolatuk az volt, hogy

Úristen, mi van, ha erre már a németek is rájöttek? Mi van, ha előbb csinálják meg a bombát, mint mi?

Ez a feltételezés tényleg elég rémisztő volt, azt pedig senki nem tudta pontosan, mennyire reális. Az atombomba megépítését célzó Manhattan tervvel párhuzamosan ezért elindult egy titkos hírszerző projekt is 1943-ban, az Alsos program. Ennek célja az volt, hogy feltérképezze, hogy állnak a németek a különféle tömegpusztító (elsősorban nukleáris) fegyverek fejlesztésével.

Az Alsos kémei hamarosan nyugtalanító információkat kezdtek el szállítani. A francia hírszerzés jelentette, hogy egy német vegyipari cég, az Auer-Gessellschaft gyanús mennyiségben szerez be uránt. Egyébként gázmaszkokban használatos szűrők és hasonló hadiipari felszerelések gyártásával foglalkozott, szóval megvolt a katonai kapcsolat is. Nemsokára az is kiderült, hogy az Auer Párizs német megszállásakor rögtön lecsapott egy kisebb francia cég telephelyére, aminek jelentős készletei voltak egy másik, ritka radioaktív anyagból, a tóriumból. Amikor Párizs 1944 nyarán felszabadult, és a németek visszavonultak, a tóriumnak csak a hűlt helyét találták a szövetséges csapatok.

Az amerikaiak ekkor már tudtak a német atomprogram létezéséről (már 1943-ban sikerült egy kommandós akcióval szabotálni annak egyik kulcsfontosságú ágát, egy norvégiai nehézvízüzemet), gyorsan összeállt hát a kép: a németek az Auert álcának használva gyűjtik be az atombombához szükséges radioaktív anyagot. Nem mondhatni, hogy ez az elmélet különösebben megnyugtatólag hatott volna az amerikai vezetésre. A háború akkor már aránylag jól állt, de a Manhattan-tervben még éppen csak elkezdték az első kísérleti robbantás, a Trinity teszt tervezését, és még nagyjából egy évre volt szükségük az élesben bevethető atombomba megépítéséig.

Az Auert egy Petersen nevű német vegyész vezette, akiről az amerikaiak úgy sejtették, hogy csak egy stróman lehet, mert nem tűnt különösebben okos fickónak. A titkárnőjét, fraülein Wesselt gyanították az egész mesterterv kulcsfigurájának, és a kapocsnak Hitler titkos atomprogramjához. Egy kommandós akcióban el is kapták mindkettőjüket Belgiumban, Eupen városában. Petersennél ott is volt egy csomó céges papír, köztük a tóriumkészlet dokumentációja. Ez óriási fogásnak tűnt, de hamar kiderült, hogy valójában hatalmas lyukra futás volt az egész hajtóvadászat az Auer után.

Akkoriban, az atombomba előtti időkben nagy divatja volt az efféle radioaktív termékeknek, létezett rádiumos gyógyító- és energiaital, szépítő arckrém, de még potencianövelő szer is. Sőt, még Magyarországon is árultak Eredeti Rádiumvizes Kétszersültet. Ebbe a trendbe szépen passzolt az Auer radioaktív fogkrémje, amit Doramad néven árultak 1940-től kezdve, speciális antibakteriális hatással reklámozva, és csodálatosan erős fogakat és ínyt ígérve a vásárolóknak. Még Magyarországon is kapható volt!

A szükséges sugárzó anyag az egyéb gyártási folyamataik mellékterméke volt, de a háború alatt Petersen úgy látta, hogy a szabad rablás sokkal hatékonyabb beszerzési mód lehet, így a megszállt Franciaországban annyi tóriumot és uránt harácsolt össze az övéhez hasonló cégek gyáraiból, amennyit csak tudott.

1945 elejére az Alsos arra jutott, hogy a náciknak nincsen érdemleges eredménnyel kecsegtető titkos atomprogramjuk. Pár hónappal később a háború Európában véget is ért. Mire augusztusban ledobták az atombombát Hirosimára és Nagaszakira, a csoport már azon ügyködött, hogy a németek atomtudósai és felhalmozott radioaktív készletei ne jussanak a szovjetek kezébe. Végül 1945 októberében le is állították az egész akciót. A szovjet atombomba elkészítését nem sikerült megakadályozniuk, de ez igazából nem az ő hibájuk volt, inkább annak egyenes következménye, hogy: