Merényletre készült, de az elnök verte félholtra őt

2016.03.22. 07:04

John Wilkes Booth megvan? Lee Harvey Oswald? Na és Richard Lawrence? Nem? Pedig Lincoln és Kennedy hírhedtté vált gyilkosához hasonlóan Lawrence is merényletet követett el egy amerikai elnök ellen. Sőt, ő volt az első, aki ilyesmivel próbálkozott. Valószínűleg azért nem vált hasonlóan híressé a neve, mert csúfos kudarcot vallott: Andrew Jackson a sétabotjával úgy elverte, hogy már örülhetett, mire végre letartóztatták. A büntetést viszont megúszta, mert megállapították, hogy elmebajos.

A washingtoni Lawrence angol származású volt, 12 éves korában költöztek át az óceán túlpartjára. Gyerekkorában még nem tűnt problémásnak, régi ismerősei a tárgyalásán visszahúzódó, de rendes és szorgalmas fiúként írták le. Később szobafestőnek állt, és a történészek szerint a festékből párolgó erős kemikáliák hozzájárulhattak a harmincas éveire jelentkező mentális problémákhoz

1832 vége felé kezdett el szembetűnően furcsán viselkedni:

  • Bejelentette a családjának, hogy visszatér Angliába, és eltűnt.
  • Pár hónappal később hazatért, és közölte, hogy mégse utazott el, mert túl hideg volt.
  • Nem sokkal később megint közölte, hogy Angliába utazik. Philadelphiáig jutott, majd újra hazatért. Azt állította, hogy bizonyos személyek megakadályozták, hogy külföldre utazzon, és a kormány is ellenezte a tervét.
  • Azt is mondta, hogy a philadelphiai lapok kritikusan írtak az utazási terveiről, ezért inkább hazatért, hogy saját hajóra és kapitányra gyűjtsön.
  • Ekkoriban a munkáját is otthagyta, mondván, hogy a kormány nagyobb összeggel tartozik neki. Lawrence szerint azért, mert ő III. Richárd angol király.
  • Meggyőződése volt, hogy azért nem kap mégse pénzt, mert Jackson elnök ellenzi egy nemzeti bank felállítását.
  • Az addig szerényen élő férfi elkezdett flancos ruhákban járni, és napi három-négyszer is átöltözött.
  • Hajlamos volt órákig állni az ajtóban és az utcát bámulni. A környékbeli gyerekek elkezdték Richárd királynak hívni, de ő örült, mert nem értette, hogy csúfolják.
  • Elkezdett magában beszélni, paranoiássá és agresszívvá vált.

Ilyen előzményekkel határozta el magát a merényletre, mert abban bízott, hogy ha Jacksont eltávolítja, Martin Van Buren alelnök végre engedélyezné az őt illető kifizetések megindítását. Hetekig figyelte az elnököt, majd végül 1835. január 30-án akcióba lendült.

Jackson épp egy kongresszusi képviselő temetéséről távozott volna a Capitoliumból, amikor Lawrence egy oszlop árnyékából a háta mögé ugrott, és lőtt. A fegyver viszont nem el-, hanem besült. Mivel előrelátóan két pisztollyal készült, a másikkal is megpróbálkozott, de az is felmondta a szolgálatot.

Az elnök ekkor vette észre a szerencsétlenkedő merénylőt. Nem jött zavarba attól, hogy épp meg akarták gyilkolni, inkább fogta a sétabotját, és agyba-főbe verte támadóját. Végül a jelen lévő képviselők és a tömeg lépett közbe, hogy ártalmatlanítsák Lawrence-t, vagy akkorra már talán inkább Jackson elnököt. Később megállapították, hogy valószínűleg azért csődölt be mindkét fegyver, mert az a típus különösen érzékeny volt a nedvességre, márpedig a merénylet napja kifejezetten párás volt.

JacksonAssassinationAttempt

A tárgyalás nem tartott sokáig: világos volt, hogy Lawrence-szel valami nagyon nincs rendben, ezért gyorsan felmentették. 1861-ben halt meg, élete hátralévő évtizedeit elmegyógyintézetben töltötte. Némileg vigasztalhatta, hogy 16 évvel túlélte Jackson elnököt.

A történet egyébként igazi sztárparádé: az Egyesült Államok hetedik elnökén kívül szerepelt még benne

  • Davy Crockett, aki amellett, hogy segített lefogni a megvadult elnököt, nemzeti hős és mitikus figura volt;
  • Francis Scott Key, aki Lawrence tárgyalásának ügyésze, egyben az Egyesült Államok himnuszának szövegírója volt.

Ne maradjon le semmiről!

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM