A középkorban hiányszakma volt a hóhér

Hóhérnak lenni már a középkorban sem volt egy álommunka, nyilvánvaló okok miatt: sem közkedvelt, sem irigyelt nem volt, aki ezt választotta. A fizetés nem volt rossz, de a munka kifejezetten idényjellegű volt, nem adott biztos megélhetést. De akkor mégis ki választotta ezt magának életpályamodellként, és milyen feltételeknek kellett megfelelnie a munkához?

A hóhér feladata nem egyszerűen annyi volt, hogy végrehajtsa a halálos ítéletet; oda kellett figyelnie arra is, hogy mindez a lehető legkevesebb szenvedéssel történjen. Ha egy kivégzést elkontárkodott, az a saját életébe is kerülhetett.

Futóversenyen dőlt el a büntetés

Az idők során gyakran változott, mi mindennek kellett megfelelnie a hóhéroknak, és attól is függött a konkrét munkakörük, hogy hol éltek. Az ottomán birodalomban például lehetőségük volt az elítélteknek futóversenyre kihívni a hóhért, és ha nyertek, szabadon távozhattak. De volt olyan is, amikor megverekedhettek a törvény végrehajtójával. Máshol pedig nem csak hóhéri feladatokat kellett ellátniuk, de testőrként, sőt kertészként is funkcionáltak. Annyira népszerűtlen szakma volt ez, hogy sokszor kényszeríteni kellett valakit a munkakör betöltésére, vagy

Béren kívüli juttatások

A skandináv országok nem könnyítették meg a szakma megbecsültségét. Érthető módon nem sokan akartak jelentkezni hóhérnak, ugyanis a munkakör betöltése után vagy az egyik vagy mindkét fülét levágták a munkavállalónak, hogy kitűnjön a tömegből. Ha az nincs is valaki homlokára írva, hogy bűnöző, a középkorban azért gyakran előfordult, hogy a hóhérok homlokára égettek egy jelet, hogy mindenki tisztában legyen a foglalkozásukkal. Ezért nem is valószínű, hogy igazak azok a filmes ábrázolások, hogy maszkot vagy csuklyát viseltek volna, hiszen a jel miatt mindenki pontosan tudta, ki a hóhér a környéken.

Társadalmi megbecsültség

Általánosan elfogadott nézet volt, hogy aki ilyen mesterséget választ, az majd megnézheti magát a túlvilágon, ahol majd mindenért megkapja a méltó büntetését. Még annak ellenére is így gondolták az emberek, hogy Franciaországban például az egyház hivatalosan is felszabadította munkavégzéssel járó vétkei alól a hóhért, vagyis nem kellett külön meggyónnia, hogy embert ölt. Az emberek többsége viszont ennek ellenére megvetéssel tekintett a hóhérokra, amitől még kevesebben akarták elvállalni a munkát.

A munkaerőhiányt azonban valahogy meg kellett oldani,  emiatt egyre több embernek ajánlották fel halálbüntetés helyett, és a társadalom kezdett megbocsájtani azoknak a bűnösöknek is, akiket halálra ítéltek, de nem éltek a kiskapuval, és inkább meghaltak ahelyett, hogy hóhérnak álltak volna.

Izgalmas munkakörülmények

A középkorban a hóhérok egy része nem élhetett a városokban vagy falvakban, ahol a munkájukat végezték. Ha ez nem volt megvalósítható, mert mondjuk egy fal védte a várost, akkor szolgálati lakást a nyilvános latrinák, bordélyok vagy a lepratelepek mellett kapták, és sokszor nem is számítottak a város polgárának, ahol éltek. A feljegyzések szerint nem engedték be őket kocsmákba, templomokba, gyakorlatilag semmilyen nyilvános helyre. Annak ellenére, hogy a társadalomban fontos szerepe volt a hóhérnak, ironikus módon pont őt vetette ki magából a közösség. Európa egyes vidékein ez odáig fajult, hogy törvényben határozták meg, hogy napi szinten mit tehet és mit nem a hóhér. Például 1528-ban a bajorországi Memmingen város törvényben tiltotta a lakosainak, hogy hóhérral egyenek egy asztalnál.

Általában a hóhér gyerekei és közelebbi családja is ugyanúgy kitaszítottá váltak az idők során. Ebből nem nehéz azt kikövetkeztetni, hogy a hóhérok gyerekei leginkább más hóhérok gyerekeivel tudtak csak barátkozni, és szépen lassan kialakultak azok a dinasztiák, ahol egyenes ágon öröklődött a szakma.

Részmunkaidős állás

Érthető módon hóhérnak lenni nem napi 8 órás munka, viszont nem is mutat olyan nagyon jól az önéletrajzban, ezért aki ezt a szakmát választotta, vagy ez jutott neki, az csak olyan mellékes munkákat tudott magának szerezni, amik szintén nem örvendtek nagy népszerűségnek, és nem tolongtak az emberek, hogy elvégezzék. Leginkább holttestek szállításával, állati maradványok eltüntetésével, nyilvános latrinák ürítésével, és adószedéssel kerestek pénzt. Utóbbi talán még nem is lenne olyan alantas munka, csak éppen az ő feladatuk a prostituáltaktól és fertőző betegektől való adóbeszedés volt.

Hóhér és orvos

Furcsa - és valahol elég modern - felfogás szerint lehetőségük volt a hóhéroknak orvosként és sebészként is tevékenykedni. Ehhez persze nagyon jól képzett hóhérok kellettek, akik nem csak a lefejezéshez értettek. Akik sok kínzásban vettek részt, és a tapasztalataikat részletesen átbeszélték a társaikkal is, előbb-utóbb komoly anatómiai ismeretekre tettek szert, és gyakran őket hívták, ha sürgős orvosi beavatkozásra volt szükség.

Frantz Schmidt a 17. században nagyjából öt évtizeden keresztül működött orvosként és hóhérként párhuzamosan. Feljegyzései szerint 15 ezernél is több embert kezelt orvosként, 394 embert végzett ki és nagyjából ugyanennyit kínzott meg valamilyen módon, általában korbáccsal. Vagyis a fő tevékenysége az emberek megmentése volt, mégis mindenki hóhérként tekintett rá.

A feljegyzéseiből az is kiderült, hogy egy igazi hóhér-dinasztia tagja volt, sokat segített apjának, tudatosan készült arra, hogy ő is hóhér lesz, és állatokon gyakorolt az első kivégzése előtt, hogy minden rendben menjen. Egyszerre gyűlölték és tisztelték az emberek, viszont az élete utolsó éveiben sikerült elérnie, hogy az uralkodó közbejárásával visszaállítsa a családja jó hírnevét. 

Akasztják a hóhért

Az is elvárás volt, hogy a hóhérok precízen végezzék a munkájukat, és a stressz is mindennapos volt. Aki három próbálkozásból sem tudta levágni az elítélt fejét, azt szintén kivégzésre ítélték. De a pontos munkavégzés sem jelentette azt, hogy nincs veszélyben, mert gyakran az elítélt családja, vagy a kivégzés szemtanúi támadtak rá. A feljegyzések szerint, ha egy hóhér kifejezetten kegyetlen volt, vagy inkompetensnek tűnt, esetleg felmerült, hogy nem professzionális a viselkedése, ott a helyszínen meglincselte a feldühödött tömeg.

Versenyképes kereseti lehetőség

Bár eddig nem tűnik úgy, hogy a középkorban ez lett volna az igazi álommunka, néhány feljegyzés szerint voltak olyan hóhérok, akik egészen jó életkörülmények között éltek. Leginkább azok, akik hajlandóak voltak utazni, és kihasználták, hogy a sok környéken egyszerűen nem találtak hóhért, pedig igény lett volna rá. Gyakran olyan extra szolgáltatásokat is felajánlottak a hozzátartozóknak, amikért azok hajlandóak voltak fizetni. Ilyen volt például az, hogy a lehető legfájdalommentesebben menjen a kivégzés, vagy az elítéltnek annyi alkoholt adjon, hogy az gyakorlatilag ne is legyen magánál a kivégzése alatt.

A hóhérok voltak azok, akik például a leprások és prostituáltak közötti vitákat levezették, persze ezt is extra összegért. Néhány városban jogot kaptak arra, hogy minden állati tetem felett ők rendelkeznek, és ha elég ügyesek voltak, így értékes bőrhöz vagy fogakhoz juthattak - és ugye arról se feledkezzünk meg, hogy magáért a kivégzésekért és kínzásokért kaptak pénzt. Ez az összeg egy átlagos kereskedő napi bevételének többszörösét jelentette, bár ha visszaemlékezünk Schmidt feljegyzéseire, aki az öt évtizedes munkája alatt nagyjából 400 embert ölt meg, és ugyanennyit korbácsolt meg, könnyű belátni, hogy még a kiemelt bérezés sem járt azzal, hogy csak ebből megélhessen a hóhér.