Ahová a világon a leggyakrabban csap be a villám

2018.08.20. 07:26

Bár a bolygónk fölötti villámlás csupán 20-30 százaléka ér földet, így is évi 1,4 milliárd villám csapódik be világszerte. A villámok a világ nagy részén leggyakrabban nyárra koncentrálódnak, az egyenlítői Afrika országaiban viszont gyakorlatilag egész évben nyár van – már ha nem a naptárat, hanem a hőmérőt nézzük –, így a villámlás is állandó jelenség. Nem csoda, hogy a világ leginkább villámsújtotta helye is éppen itt található.

A mérsékelten irigylésre méltó címet a régió legnagyobb országának, a Kongói Demokratikus Köztársaságnak egy apró kis déli falva, illetve a falu melletti terület tudhatja magáénak.

A 970 méterrel a tengerszint fölött, az Egyenlítőtől 300 kilométerre délre fekvő Kifuka környékéről nem mondhatni, hogy kifukarkodták volna a villámokat: minden évben 158 csapódik be a terület minden egyes négyzetkilométerébe.

mission.png

Ezt a NASA villámtérképe és az ahhoz adatot szolgáltató, 1997-ben beüzemelt Lightning Imaging Sensor (LIS) mérései alapján tudjuk. A térkép szerint a globális rangsorban a közép-afrikai éllovas után Dél-Amerika következik, azon belül is Kolumbia északi része, Venezuela, Brazília déli régiója, majd Paraguay következik, őket a Himalája Pakisztánba eső északi része követi.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM