A valódi Thomas egy haszontalan gőzmozdony volt

Thomas, a gőzmozdony világszerte ismert figuráját Wilbert Awdry anglikán lelkész és vasútrajongó alkotta, az 1945-től írt Vasúti sorozat című mesekönyvek szereplője volt. A sorozat 58 kötetet élt meg, a Sodor szigetén ténykedő mozdonyok történetét Wilbert Awdry nyugdíjba vonulása után fia, Christopher folytatta 2011-es haláláig.

A meséért a musicalmogul Andrew Lloyd Webber jelentkezett be 1973-ban, de idősebb Awdry nagyon tartott attól, hogy a történetét Amerikában teljesen tönkre fogják tenni. A változtatási jogokon kialakult birkózás miatt a dolog végül meghiúsult. A tévés változatot végül Brittany Allcroft producer készíthette 1979-től. 1984-től játszotta Thomas és barátai címmel a brit ITV, a narrátor Ringo Starr volt. A történet onnantól könyvek és márkás játékok övezte világsiker.

Annak, aki nem ismeri: Thomas egy kis kék gőzmozdony, aki nagyon szeretne hasznos lenni és jól végezni a munkáját. De milyen mozdony volt a valóságban?

Thomas megjelenését a mesekönyv illusztrátora, az Awdry tiszteletes rajzait szolgaian követő Reginald Payne a London, Brighton and South Coast Railway (LB&SCR) E2 lokomotívjáról mintázta. A hatkerekű mozdonyt Lawson Butzkopfski Billinton tervezte. 1913 és 1916 között tíz darab épült belőlük, és a hatvanas évek elején selejtezték le az utolsót. Egyetlen példánya sem maradt fenn.

Az E2-esek a kiöregedett E1-eseket váltották, és igyekeztek kiszolgálni a folyamatosan növekedő forgalmat, de hamarosan kiderült fő hibájuk, hogy 

A vontatás ment nekik, de a kissé alulméretezett víztartály miatt gyakran kellett feltölteni őket. Az első öt példányt követően ezért kicsit áttervezték és megnövelték a víztartályukat. Így már csak egy gond volt: a mozdony szénputtonya is korlátozott volt, így azért is gyakran meg kellett állnia, hogy feltöltsék.

Két E2-est személyszállításban is kipróbáltak, de ott nem igazán vált be, kissé rángatós volt, és bár a század eleje jóval kevésbé pörgős idő volt, a már említett gyakori feltöltés miatti várakozást már akkor sem tolerálták. A visszaemlékezések szerint a E2 légfékjei is viszonylag rosszak voltak, nagyon hirtelen kezdtek fogni, viszont nagyon sokára állították meg a gépet.

A kis mozdonyokat így 1924-től már csak teherpályaudvarokon használták, a kiöregedett és egyéb módon korlátozott mozdonyokhoz hasonlóan.

Az ötvenes évektől a southamptoni kikötőbe költöztette őket a brit vasúttársaság, ahol a hajók kirakodásánál használták. Itt közel ötméteres tengelytávjuk volt a gond: mivel nem bírták bevenni az éles kanyarokat, csak a kikötő egy részén használhatták őket.

Összességében tehát vagy kicsi hatótávolság, vagy a túlzott méretük volt a gond, az E2-esek soha sem voltak igazán hasznos mozdonyok, és a vasút, amint tehette, megszabadult tőlük.

(Wikipedia)