Az Éjszakai Boszorkányok: a szovjet hadsereg félelmetes női bombázói

GettyImages-170982057
2019.03.16. 08:50

A második világháború hőseiről szóló krónikákban elég ritkán kerülnek elő női nevek. Ennek részben az az oka, hogy eleve nem sok ilyen akad. Másrészt azokról se sok szó esik, akik pedig nagyon is léteztek, mint a szovjet hadsereg női bombázó ezredének tagjai, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a háború megnyerésében – miközben a férfiaknál is mostohább körülmények között kellett harcolniuk.

A szovjet vezetés nem jó kedvében vetett be női egységeket, sőt eleinte kifejezetten tiltotta a részvételüket a közvetlen harcban. Aztán viszont egyre inkább sarokba szorultak: 1941 júniusában elindult a Szovjetunió megszállását célzó  Barbarossa hadművelet, és őszre ostrom alatt állt Leningrád, a német csapatok pedig már Moszkvában kopogtattak.

A női egység ötlete Marina Raszkova fejében született meg. Ő a szovjet légierő első női navigátora volt, és több távrepülési rekord is fűződik a nevéhez, nem csoda, hogy gyakran a szovjet Amelia Earhartként utalnak rá. Raszkova sok levelet kapott nőktől, akik részt akartak venni a háborúban, de nemcsak az akkoriban engedélyezett kisegítő szerepekben, hanem a harcokban is. Ezért közvetlenül Sztálinhoz fordult, hogy engedélyt kérjen kizárólag nőkből álló egységek létrehozására. Sztálin 1941. október 8-án adott parancsot három női egység bevetésére, ezzel

megalakult az 588. Éjszakai Vadászbombázó Ezred, és a Szovjetunió vált a világ első országává, ahol az addig csak harcközelben segédkező nők hivatalosan is engedélyt kaptak arra, hogy részt vegyenek a harcban.

Több mint kétezer nő jelentkezett a feladatra, közülük Raszkova mindhárom egységbe négyszáz főt választott ki. Nagy részük diák volt, 17-26 évesek. A kiképzésüket a Sztálingrádtól északra fekvő Engels városában, az Engels Repülőiskolában kapták meg: néhány hónap alatt kellett elsajátítaniuk mindazt, amire a férfiaknak több év állt rendelkezésre. Ha ez nem lett volna elég nehezített pálya, a nőknek még szembe kellett nézniük férfitársaik kétkedésével is: sokan nem értették, mit keresnek a nők az egészen addig a férfiak játszóteréül szolgáló fronton. Na meg némi szexuális zaklatással is meg kellett birkózniuk.

Mivel a hadsereg nem volt felkészülve a női katonákra, felszerelni is csak úgy-ahogy tudta őket. Férfiak levetett egyenruháját kapták meg, a túlméretezett csizmákat az ágyneműjükből tépett darabokkal tömködték ki. Harci eszközök terén se voltak sokkal jobban ellátva: Po–2 típusú kétfedelű repülőgépeket kaptak, amelyek olyan ósdinak számítottak, hogy nem is szánták őket éles bevetésre. A gyenge furnér szerkezetük nem volt kimondottan strapabíró, és a nyitott pilótafülke se sokat ért a szél és a fagy ellen.

Az ósdi repülőgépek hátrányaiból viszont sikerült előnyt kovácsolni: a maximális sebességük is lassabb volt, mint a német gépek legalacsonyabb haladási sebessége, de cserébe jobban tudtak manőverezni, így nehéz volt eltalálni őket. És szinte felderíthetetlenek voltak: a gépek túl kicsik voltak ahhoz, hogy kiszúrja őket a radar vagy az infralokátor, és rádiót se használtak, amelynek a jelét el lehetett volna csípni.

Na nem azért, mert ilyen trükkösek voltak, hanem mert nem adtak nekik,

mint ahogy sok más olyan felszerelést se, amelyet a férfi társaik rutinszerűen használtak. Mivel ezek a gépek csak kis súlyt bírtak el, és a hadseregnek amúgy is elapadtak a forrásai, a nőknek le kellett mondaniuk az olyan, nem éppen luxusnak tűnő eszközökről, mint az ejtőernyő, a radar, a lőfegyverek vagy a rádió. A modern harcászati eszközök pótlására kaptak viszont vonalzót, stoppert, zseblámpát, térképet, iránytűt és ceruzát – utóbbit bevetések között szemceruzaként is hasznosították.

A gépeik egyszerre csak két bombát tudtak szállítani, mindkét szárny alatt egyet-egyet. A bombák súlya miatt csak alacsonyan tudtak szállni, így nappal túl könnyű célpontok lettek volna. Egy-egy éjszakai bevetésen akár negyven gép is részt vett, mindegyik 8-18 támadást hajtott végre. A kétfős – egy pilótából és egy navigátorból álló – gépek csoportban repültek, az elsők magukra vonták a németek figyelmét, és egyúttal biztosították a szükséges megvilágítást is a második hullámban érkező társaiknak. Ezek leállított hajtóművel siklottak a bombázandó terület fölé, így a sötétben csak halk suhanás figyelmeztetett az érkezésükre – ezt a zajt a németek a seprű hangjához hasonlították, innen kapta a női egység a Nachthexen, azaz Éjszakai Boszorkányok becenevet.

A németek között hamar híre ment a félelmetes női ezrednek. Két elmélet keringett köztük a sikerükről: vagy a lopakodásban jártas tolvajok voltak, akiket büntetésből küldtek a frontra, vagy olyan injekciót kaptak, amelytől láttak a sötétben. Annyira veszedelmesnek tartották őket, hogy aki lelőtt közülük egyet, annak automatikusan járt is a Vaskereszt.

A női ezred első bevetése 1942. június 28-án történt, a Szovjetuniót megszálló német csapatok főhadiszállását bombázták sikerrel. Az utolsó bevetésre 1945. május 4-én került sor, ekkor már 60 kilométerre közelítették meg Berlint. Három nappal később Németország kapitulált. Összesen több mint 30 ezer bevetésen vettek részt – pilóta-navigátor párosonként 800-on –, ezek során több mint 23 ezer tonnányi bombát dobtak le a németekre.

Az ezred 30 tagja veszett oda, köztük maga Raszkova is, aki a második világháború első állami temetését kapta, és a hamvait a Kremlben őrzik. A háború után 24 nő kapta meg a legrangosabb kitüntetésnek számító Szovjetunió Hőse címet. A sikerek és díjak ellenére azonban az ezredet hat hónappal később feloszlatták, és már a nagy moszkvai győzelmi felvonuláson sem vehettek részt, mert a gépeik túl lassúak voltak hozzá.

(Borítókép: Az Éjszakai Boszorkányok, a szovjet hadsereg félelmetes női bombázó tagjai kapják meg küldetésüket a Belorusz fronton 1944-ben. Fotó: Sovfoto/UIG / Getty Images Hungary)

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM