Autó nélküli élet, mert minden karnyújtásnyira van? – Budapest új városnegyedében ez is adott
Az úgynevezett 15 perces városnak számos előnye van, mutatjuk, melyek ezek.
Az úgynevezett 15 perces városnak számos előnye van, mutatjuk, melyek ezek.
Mintegy 8 ezer lakosnak nyújt egyedülálló otthonokat.
A főpolgármester-jelölt szerint pártpolitikai csaták helyett valóban fejleszteni kellene Budapestet.
Évszázadonként egyszer előforduló lehetőség kapujában állnak.
A közlekedési és városmobilitási szakértő írása az Indexnek Ausztria radikálisan más szemléletéről.
Vitézy Dávid szerint ez alternatívát jelenthet a Rákosrendező körül zajló vitákban.
A kapitalizmust is megállították.
A volt közlekedési államtitkár szerint megállt a főváros fejlődése.
A környezetvédelmi engedélyt újból meg kell szerezni a beruházáshoz.
Korábban még nem volt hasonló Magyarországon.
A világvárosokban több zöldprojekt indult a klímaváltozás hatásainak csökkentésére.
Már az is megvan, mire költik a keretösszeget.
Korábban már a takarítására sem volt pénze az önkormányzatnak.
Aki gyalogosbarát helyen lakik, annál mérhetően kevesebb lehet a cukorbetegség és a vérnyomásproblémák esélye.
A polgármester szerint akkor nem mernének rosszul dolgozni a hivatalnokok.
A méhlegelők a világ számos pontján gazdagítják a nagyvárosok ökoszisztémáját.
Vannak, akik a világ összes pénzéért sem adnák el szeretett otthonukat.
Erő Zoltán a partizánakciók híve.
A főpolgármester szerint a hétéves terv új alapokra helyezi az esélyteremtő, zöld és nyitott Budapest fejlődését.
A főpolgármester kabinetfőnöke attól tart, hogy a főváros többé nem szabhatná meg, hol és milyen magas épületek lehetnek.
Schneller Domonkos „nonszensznek" tartja, ami a sajtóban megjelent kedden az uniós pénzek elosztásáról.
Szálloda, lakóház, mélygarázs lett volna az egyedi ipari épületegyüttes helyén, de még nem kezdődik a bontás.
Ha eddig csak a metróvégállomás meg a foci jutott eszébe Újpestről, akkor itt az ideje, hogy más szemmel nézzen a főváros legészakibb kerületére. A közelmúltban megvalósult és a tervezett jövőbeni fejlesztések egy tudatosan építkező, nagyon is élhető, az ingatlanfejlesztőket és a lakosokat egyaránt vonzó városrész képét rajzolják ki, amire érdemes odafigyelni.
A mellékutcák lehetnek az új plázák, máshogy néz majd ki a lakásunk és szellemváros lehet a bulinegyedből. Szakértőkkel néztük meg a város jövőjét.
Elképesztően kreatív módon dobtak fel egy elhagyatott benzinkutat, ami most már a város új látványossága lett.
Testi és lelki jóllétedre is negatívan hat, ha nem töltesz elég időt a szabadban.
A Színes Város Csoport projektjének köszönhetően a Vuk című rajzfilm karakterei színesítik egy józsefvárosi ház tűzfalát.
Timmermans is arról beszélt, hogy több forrást kell biztosítani a fenntarthatóság jegyében a helyi döntéshozatalnak.
Tornacsarnok kerül a fák, sportpályák helyére. 41 öreg fát vágtak ki a környéken lakók tiltakozása ellenére.
Sokszor elég egy kis móka, hogy az emberek többet mozogjanak.
A jó lokáció persze ma is fontos, de már olyan kényelmi szolgáltatásokat is elvár a vásárló, melyek korábban nem is léteztek. Az épülő Etele Plaza példáján keresztül mutatjuk, milyen egy korszerű bevásárlóközopont.
Óriási sportberuházás miatt szűnik meg a tavalyi nyár egyik legnépszerűbb szabadtéri helyszíne, a Valyo Kikötő. A szervezők szerint Budapesten túl kevés a szerethető hely a Duna mellett.
Meglepő, hogy a felhőkarcolók korában mennyire keveset tudunk az ember vertikális mobilitásáról.
A politikusok képtelenek megérteni, minek egy hidat lezárni, ha abból senki nem gazdagszik meg, de amikor rájönnek, hogy simán csak hülyék vagyunk, már oké a dolog. Interjú a város kedvence, a Szabihíd szervezőivel.
Azt akarják elérni, hogy ne építési területekként kezeljék őket, hanem valós védelmük legyen.
Egyesek azt mondják óriási lehetőségek vannak még, mások szerint úgy járhatunk, mint Barcelona. Elkerülhető-e, hogy Budapest belvárosa múzeummá váljon, ahonnan kiszorulnak a helyiek?
Mire jó a védett homlokzat, ha leromboljuk? Bácskai János polgármestert ingatlanügyekről, műemlékekről és városrehabilitációról kérdeztük.
A Kerékpárosklub egyeztetett a főpolgármester-helyettessel, azután összeállított egy tervet.
Az MTA épületére Ybl Miklós is adott be tervet, de egy nappal később visszavonta.
A főpolgármester egyetemistáknak beszélt a főváros jövőjéről, de megkerülte a felvetett szexi témát.
Az első 2035-re épülne meg, ötezer embernek adna otthont a tervek szerint. A büdzsé 26 milliárd dollár.
Hága hasonló adottságú utcájában csodát tettek. A csótányok példáját követték.
Az 1500 éves erődítményt a városfejlesztés sodorja egyre nagyobb veszélybe.
Kelenföld a közösségi közlekedés Mekkája lett, komoly fejlesztési potenciált látnak benne.
Győr főterének felújítását megint a Közgép nyerte, ugyanannyit kérnek, mint tavaly, pedig azóta módosultak a tervek.
Olcsó a város, és a környezet is rendben van, de a listákon mégis csak a középmezőnyben vagyunk.
A városlakók nem akarnak 150 méter magas felhőkarcolókat az Alexanderplatzra.
Budapestből Detroit lesz vagy New York? A legfontosabb a képzett munkaerő kiszolgálása lehet.
Két utca kivételével az autósforgalom is megszűnik, a december 31-ig tartó építkezés alatt pedig csak gyalogosforgalom lesz.
Öt nagy fejlesztést terveznek öt év alatt, az összes járat a Nagyállomásnál futna össze.
Egészen különös hangulata van egy Budapest hosszú távú stratégiájáról szóló konferenciának, néhány nappal azután, hogy felröppent a főváros megszüntetésének híre.
Az androidos mobilod segítségével kiválaszthatod a Király utca egyik házának új homlokzatát.
Túlzsúfoltságtól bűzlő városokban látnak üzleti lehetőséget az informatikai cégek. Budapest sehol nincs a fejlettségi világrangsorban.
42 millióan laknák, a területe kétszer nagyobb lenne mint Wales.
Kévés György, Ybl-díjas építész - akinek legismertebb alkotása az Orczy Fórum Városközpont - bepöccent Budapest városszerkezetére.
Négy város (Piski, Déva, Vajdahunyad és Pusztakalán), valamint 15 kisebb település (Szántóhalma, Biharszentandrás, Sárfalva, Ópiski, Tompa, Bácsi, Batiz, Kiskalán, Szentkirály, Zeykfalva, Sztrigyszentgyörgy, Hosdát, Alpestes, Kisbarcsa, Keresztúr) összevonásával új nagyváros jönnel létre Erdélyben.
A városközpontban módosítani kellett a metróhálózat bővítésének tervét.
Miközben időről időre felröppen a Dunán átívelő budapesti gyalogoshíd terve (igaz mostanában már csak Duna-ágakon, például a Kopaszi-gátnál vagy a Margitszigetre), teljesen elkerülte a figyelmemet egy igazán grandiózus elképzelés.