Súlyos visszaéléseket tártak fel a napelempályázatoknál
Az Integritás Hatóság a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul.
Az Integritás Hatóság a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul.
A szektor értetlenül áll a helyzet előtt.
Több alternatív lehetőség is létezik az energia olcsóbb és hatékonyabb kihasználására.
Az is kiderült, mitől lesz minőségi egy lakás.
Legalábbis egy amerikai tanulmány ezt állítja.
Cikkünk megjelenése után a szolgáltató átszabja az éves elszámolási rendszert.
Nem valószínű, hogy a sarc csökkentése lendíti fel 2018-ban a napenergia-szektort.
Jövő év végéig nagyjából 2500 új háztartási méretű kiserőmű létesülhet az országban.
Napkollektort vagy napelemet telepítsek otthonomra, hogy lenyomjam a rezsidémont?
Bíró Márk hat év alatt egyszer sem szólalt fel a parlamentben, és érettségije sincs, a feleségének viszont összejött egy jó kis állami pályázat.
A fideszes képviselő felesége három házukra is nyert napkollektor-támogatást.
Öt politikust azonosított a Blikk, akik többnyire feleségük révén több százezret nyertek.
A március 20-i részleges napfogyatkozás 35 ezer megawatt energiaveszteséget okozhat Európának.
A "jelentős szennyezést okozó" kategóriába került. Több rá a zöldadó mint az akkumulátorra.
Hétfőtől lehet pályázni ablakcserére, új háztartási gépre és kazáncserére.
Egy napkollektor biztonsági szelepe kapcsolt be, ezt hitték tűznek a diákok.
Napkollektor, napelem, szürkevíz és geotermikus energia. Csökkentse a gázfüggést, használjon környezetbarát megoldásokat!
Védje a Földet és a pénztárcáját napkollektorral, hőszivattyúval, vagy pellettel!
A fiatal magyar kutató olcsó áramtermelő szerkezete meggyőzte a londoni tudományos fórum zsűrijét.
A Gép és Gépelem Kft-t az Európai Unió ötvenmillió forinttal támogatja.
Az előző télen nem telt gázra, a polgármester az alternatív energiaforrásokban keresi a megoldást.
A kistérség 8 településének 11 épületét látják el így melegvízzel. A fűtésre is rásegítenek.
Az Index fórumáról indult a mozgalom, és ma már négyezer négyzetméter sörkollektor működik az országban. Több száz köbméter gáz megspórolható.
Az Index fórumáról indult a mozgalom, és ma már négyezer négyzetméter sörkollektor működik az országban.
Amikor kérdezik, hogy mennyi a fűtés, mondom kb. 50 ezer forint. Általában erre az a válasz, hogy ekkora házra ez elég jó. Amikor hozzáteszem, hogy "évente", látni kéne az arcukat.
Bencsik János (akit legtöbben alighanem Tatabánya rendszerváltás óta regnáló, erősen Tarlós-karrierű, sikeres polgármestereként ismerünk) mint klíma- és energiaügyi államtitkár adott interjút tegnap.
Kenyeret gyúrtam házilag őrölt búzából, órákon át hordtam talicskával a kiásott földet az izzasztókunyhóhoz, csirkéket etettem és tanultam a permakultúráról. Kácson jártam, egy apró faluban, ahol bemutatták a környezettudatos mintagazdaságot.
Az óbudai óriásban többen élnek, mint Hévízen, és mostantól nem a természet elpusztítása a legfőbb célja. Új burkolat, napkollektor, ilyesmi.
Azt akarta, hogy tanyája fényárban ússzon, így uniós napelemeket lopott
Évi többszázezer liter víz és többezer kilowattóra energia fordul meg itt, szeretjük ha meleg és világos, de szívesen spórolnánk rajta - a fürdőszoba, ahol ökológiai lábunkat mossuk.
Ufómegfigyelési üzletágat indított Magyar Villamos Művek vagy különleges rakétaelhárító lézereket tesztelnek a Szentendrei úton? Egyik sem.
Parabola alakú napenergia-gyűjtőt kapott egy csepeli óvoda. Az eszközzel évente több százezer forintot spórolnak.
A BNV-n olyan eszközöket mutattak be, amikkel csökkenthető a háztartások fogyasztása.
Két új napkollektort szereltek fel kísérleti jelleggel a ferihegyi repülőtér 1-es termináljának tetejére.
Új mérőlabort állítottak fel a hatékonyság érdekében.
Szélkerékkel és napkollektorokkal biztosítják az energiát, az időt napóra mutatja.
Budapest első, panelházban kialakított napkollektorát adták át Újbudán, a gazdagréti lakótelepen.
A gazdagréti lakótelepen a Föld Napján átadták az első napkollektoros vízmelegítő rendszert.