2399271 találat az Indexről, és a környékéről.
Nagy változás történik a budapesti szálloda életében
A Groupama Aréna, a New York Kávéház és a Gundel Étterem mellé kerül.
125 millió forintos kárt okozhatott egy macska Hollandiában
Még vád is van ellene.
A veszprémi szurkolótábor rászámolta a tízet a Szegedre a bajnoki döntőn
Volt itt minden: mentő, arcot ért ütés, vérző fejsérülés, búcsúztatás.
Putyin szándékosan szivárogtathatta ki a tűzszüneti ajánlatot, és erre jó oka lehetett
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük.
Isten a teremtő frekvencia, ránk pedig így hat a hangterápia
A hangok csodálatos hatása tudományosan is igazolt.
Új ópiumtermelő nagyhatalom született, és a világ semmit sem tehet
Mióta a tálibok 2022-ben ismét betiltották a máktermesztést Afganisztánban, Mianmar nyomult be a piaci résbe.
Elon Musk szerint az emberiség napjai meg vannak számlálva: ennyi időnk van még
Elon Musk újabb vészjósló jóslattal állt elő a mesterséges intelligencia fejlődéséről, mely szerint az emberiségnek már csak néhány éve van hátra.
Elég volt egyszer rossz helyre kattintani, egymillió forint bánta
A gyanútlan nő azt hitte, csak kifizeti, amit megvásárolt.
Új módszerrel próbálkoznak a csalók az OTP ügyfeleinél
A hitelesítési eljárásokra hivatkozva támadnak.
Megvan az év fagylaltja
Kilencven édesség közül választották ki.
Hazai sztárok, akik kitörtek a mélyszegénységből
A sztárok sem mind aranykanállal a szájukban születtek – Caramel és Oláh Gergő megrázó története a szegénységből a sikerig.
A balatonfüredi Bergmann Cukrászda nyerte az Év Fagylaltja díjat 2024-ben
Az arany- és az ezüstérmet is balatoni fagyi nyerte az Év Fagylaltja 2024-es versenyén.
Késes támadásra készült két férfi egy németországi zsinagógában
Az elkövetők a mészárlás után mártírhalált akartak halni.
Öten vertek meg az iskolában egy 13 éves fiút Nagykónyin, másnap kórházba került
A rendőrség garázdaság miatt nyomoz.
Zárlatot rendeltek el egy magyar településen fertőzés miatt
A fertőzés továbbterjedését akarják megakadályozni.
Házkutatás az ügyvédi irodákban, és még azon is túl
Azokhoz az adatokhoz, amelyek más ügyfeleket érintenek, a hatóság nem nyúlhat.
Filmet forgatnak a Hősök terén, változik a közlekedési rend a hétvégén
A kisföldalatti megállás nélkül halad át, de a buszok is alternatív útvonalon közlekednek.
Két óra romantikára vágyó asszonyoknak és kérges szívű pasiknak
A horvát tengerpartra repít a Messzeség.
Így változtak a balatoni büfék árai tavalyhoz képest: ennek sokan nem fognak örülni
Ez várható idén a magyar tengernél.
Katonai gyakorlatokra kapnak behívót a szerb tartalékosok
Egyesek a büntetés ellenére sem vállalják a szolgálatot.
Szerencse a magyarok oldalán: két női teniszezőnk is feljutott a Roland Garros főtáblájára
Pedig mindketten vereséget szenvedtek a selejtezőben.
53 évesen meghalt a filmes, aki azzal vált híressé, hogy egy hónapig csak gyorskaját evett
Családja számolt be a történtekről.
A Trónok harca sztárja az Indexnek elmondta, miért haragszik ma is Sean Beanre
A Bronnt alakító Jerome Flynnel a Budapest Comic Conon interjúztunk.
A Titanicnál is több áldozata volt egy elfeledett hajókatasztrófának
Ez a hajón több mint ötször annyi ember lelte halálát, mint a Titanicon.
Ez nem zsidó történet, és nem azért sírsz, mert szomorú, hanem mert szép
Saját apja tette ezt a csecsemővel, amit az anya is végignézett.
Amikor a felhők fölött elszabadul a pokol, csak egy dolog menthet meg
Összeszedtük a szingapúri gép esetéhez hasonló turbulencia okozta baleseteket.
Magyar utca is bekerült a világ legszebbjei közé: imádják a külföldiek
Nem véletlen, hogy erre a listára magyar utcát is felvettek.
Király Viktor felesége pikáns videót posztolt: hálószobatitkaikba avatta be követőit
Pink melltartóban és szexi köntösben vállalta be a felvételt, ami dögös és humoros egyszerre.
A XXI. század Nostradamusa: ez a 15 jóslata volt Bill Gatesnek az ezredforduló előtt, amik azóta mind megvalósultak
Bill Gates, a technológiai ipar legendás alakja, 1999-ben 15 jóslatot tett, amelyek azóta mind valóra váltak, és alapjaiban változtatták meg életünket.
Megint fordulat jön az időjárásban, záporok kíséretében
Az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt.
Minden családban jelen van ez a népbetegség, mégsem vesszük elég komolyan
Sokszor csak rejtett formában itatja át a mindennapokat.
15 éve érintetlen az egykor híres pszichiátria - Szellemlakta hely lett a Tündérhegyből
Egykor tüdőbetegeket kezeltek benne, majd állami kézbe kerül, végül pedig az egyik leghíresebb pszichiátria volt a ma üresen álló zuglói villa.
Ügyvédkör: Nincs alapja Dobrev Klára Sulyok Tamás összeférhetetlenségéről tett állításának
Az ellenzéki politikus szerint az államfő alkotmánybíróként törvénytelenül juthatott díjazáshoz.
Learatták az MBH Bank és a Corvinus Egyetem együttműködésének első gyümölcseit
Az egyetem egyik előadóterme ezentúl az MBH brandjét viseli.
Itt a végleges nyári időjárás-előrejelzés: a magyarok megszenvedik majd a forróságot
A nyári időjárás idén is forró lesz az előrejelzések szerint.
Magyar Péter meggondolta magát a köztévés vitáról
Azt is elárulta, megtartják-e a Várkert Bazárhoz tervezett tüntetést.
Ungár Péter: Aki szerint a bizsergető érzés miatt választunk politikusokat, inkább nézzen sorozatot
Pártja EP-programbemutatóján mondott beszédet az LMP társelnöke és listavezetője.
Vízi kalandok, izgalmas játszóterek – Gyereknapi programajánló a Balatonnál
Ha az idei gyereknapot a Balatonnál tervezitek tölteni, szuper lehetőségek közül válogathattok.
Ukmukfukk Zinefest 2024
This zine festival brings an abundance of books, comics, risograph prints, stickers and other publications from independent artists and publishers.
Karácsony Gergely: Borzasztó nehéz öt év van mögöttünk, de büszkék lehetünk az elért eredményeinkre
Sorban mutatják be programjukat a főpolgármester-jelöltek az Indexen. Most a Párbeszéd–Zöldek, a DK és az MSZP közös jelöltje beszélt a terveiről.
Night of Charity Shops 2024
On May 24th, charity shops across the country unite, extending their opening hours and offering discounts and great catches.
Egy álom volt, egy hullára tört álom
Nem is kerestem, csak szembe jött.
Emlékszik a férfira, aki milliókat költött arra, hogy kutya legyen? Most másik állat bőrébe szeretne bújni
Több mint ötmillió forintot költött arra, hogy kutyává váljon, ám Toco most úgy érzi, ideje továbblépni.
Csak egy fotó lakásodról, és komplett berendezési tervet kapsz - Az IKEA új applikációja zseniális
Magyarországra is megérkezett az IKEA Kreativ: a programmal könnyen és gyorsan beszkennelheted és berendezheted a lakásodat.
Vurstlik, búcsúk, vidámparkok: így mulattunk a múlt században - galéria
Kicsik és nagyok kedvencei voltak a vurstlik és a vidámparkok: nézegess hangulatos múlt századi fotókat!