Eddig nem lehetett igazán tudni, mire is szolgált a Germanwings 9525-ös járatát az Alpok szikláinak vezető Andreas Lubitz düsseldorfi lakása. Lubitz ugyanis az első hírek szerint alapvetően a szüleivel élt az ő montabauri házukban, a düsseldorfi lakást pedig csak akkor használta, ha valamelyik repülése miatt ott kellett aludnia (a végzetes kedden is Düsseldorfban szállt volna le). Az Independent szerint viszont más a helyzet:

Lubitz Düsseldorfban együtt élt 26 éves, néven nem nevezett, terhes barátnőjével, akit feleségül akart venni.

A nőt a Bild következetesen Sabine L. álnéven szólítja, így ez terjedt el a sajtóban is. Sabine L. és Lubitz még diákként, egy diákmunka alatt ismerkedtek meg egy gyorsétteremben. A nő tanárként dolgozott Észak-Rajna-Vesztfáliában, és először a diákjainak beszélt arról, hogy várandós. Mint vasárnap megírtuk, a tragédia idején már nem voltak együtt Lubitz-cal. Úgy tudni, a becsapódás környékét a múlt héten kereste fel és odaúton szerzett tudomást arról, hogy barátja szándékosan okozhatta a 150 ember halálával járó katasztrófát.

Szemvilág és káromkodások

Ahogy egyre több információ lát napvilágot a baleset körülményeiről és előzményeiről, kiderült, hogy Lubitznak nem volt teljesen rendben a látása, problémák voltak a retinájával. Emiatt látása radikális romlásától, sőt elvesztésétől tartott, na meg attól, hogy emiatt alkalmatlanná válik a repülésre, ami a szenvedélye volt.

A Bild am Sonntag által – a francia nyomozók szerint nem túl etikusan – megszerzett leiratok szerint a katasztrófa előtt Patrick Sondheimer pilóta jelezte, hogy kimenne a vécére (Barcelonában elmulasztotta az alkalmat). Lubitz erre tőmondatokban válaszolta, hogy bármikor készen áll átvenni a gépet. Mielőtt Sondheimer távozott volna, közölte Lubitzcal, hogy szép lassan készítse elő a gépet a leszállásra. Lubitz olyanokat motyogott válaszul, hogy „remélhetőleg" meg „csak várj és figyelj".

Végül Sondheimer távozott, Lubitz pedig kizárta. A pilóta ekkor már nem tudott visszatérni, hiába kopogott, dörömbölt, sőt próbálta betörni az ajtót az utasok konstans sikítozása közepette. Eközben Lubitz az ismert módon ereszkedésre állította a gépet, a földi légiirányításnak sem válaszolt, Sondheimer pedig kiabált:

Az Isten szerelmére, nyisd ki az ajtót! (...) Nyisd ki az istenverte ajtót!.

Még hallani a fekete doboz által tárolt felvételen, ahogy a szárny a szikláknak csapódik.

Kommentálná? A Facebookon tegye!