Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Hátfali szívinfarktust kapott Terry Black

2015. feb 15. 19:29
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Hátfali szívinfarktust kapott Terry Black

Hátfali szívinfarktust kapott Terry Black

München — Életmentő műtéten esett át Terry Balck (56). Az egykori transzvesztita előadóművész hátsó fali infarktust kapott, beszűkült erét szívkatéterezéssel és egy ötcentis hálóval tágították ki.

Terry Black súlyos állapotban fekszik a kórházban, de már nincs az intenzív osztályon

Terry Black súlyos állapotban fekszik a kórházban, de már nincs az intenzív osztályon

– Az orvos azt mondta, ezentúl két születésnapot tarthatok – mondta kórházi ágyán munkatársunknak Terry Black telefonon. A híresség fél éve költözött gyerekeivel Németországba, ám azóta ki-be jár a kórházból. Mint azt a Blikk megírta, melléből daganatokat operáltak ki két hónapja.

Az egyikről kiderült, hogy rosszindulatú, ezért sugárkezeléseket írtak ki neki, de nem tudta elkezdeni. – Egy hónapja tolószékbe kényszerültem a gerincsérvem miatt. Pénteken, 13-án Danika hazajött az iskolából, és ő tolt el szokás szerint bevásárolni hétvégére.

Itthon kipakoltunk, de gyengeség jött rám, és az egy hete kezdődő mellkasi szorítás erősödött. Lefeküdtem, hogy pihenjek, de még rosszabb lett, alig kaptam levegőt, és késszúrás­szerű fájdalom hasított a mellembe. Dani kihívta a mentőket – idézte fel rosszullétét Terry, akit beszállítottak egy klinikára, ahol az orvos azonnal igazolta, hogy szívrohama volt.

– Ránézett a bedagadt és ödémás lábamra, vért vetetett, és a vizsgálatok igazolták: hátsófali infarktusom volt. Azonnal továbbküldött egy másik kórház speciális kardiológiai osztályára, ahol szombaton az előkészítés után szívkatéterezést végeztek rajtam.

A combtőnél, a lágyékom jobb oldalán lévő főérbe vezették a katétert. A beavatkozás alatt nem altattak el, valamivel több mint két órán keresztül tartott.

A szívem erei el voltak meszesedve, ezt tágították ki, és egy öt centiméter hosszú, cső alakú hálót helyeztek az érbe – magyarázta újjászületését Terry Black, akinek a szívproblémája miatt nem tudják gerincműtétjét a kiírt időpontban elvégezni, úgyhogy felépülése után még egy ideig kerekes székben fog élni. Danika (13) sokat segít neki.

A kamaszra és húgára, Fan­nyra (9) egyébként azok a szomszédok vigyáznak most, akiket apjuk előző operációjakor a gyámhivatal elfogadott, hogy gondoskodjanak róluk.

Sch. Zs.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

végzetes szívinfarktus Terry Black