Május 4-én (ez jövő hétfőt jelent) tartják a MET bált, amely a Metropolitan Művészeti Múzeum divatintézetének éves jótékonysági gálája. Röviden összefoglalva arról van szó, hogy megadnak egy témát, a híres, gazdag, befolyásos, illetve divatiparban dolgozó emberek pedig igyekeznek ahhoz alkalmazkodva felöltözni, mi pedig kitűnően szórakozunk rajtuk. Esetleg megcsodáljuk a kilógó testrészeiket.

Ez bizonyára idén sem lesz másként, és hogy hangulatba jöjjenek, az alábbi galériába összeválogattunk néhány fotót (eleve nem volt sok) a 2005-ös eseményről. Spoiler: egészen bizarr mellrészű ruhákat hordtak akkoriban a híres nők. Igazából a 2000-ben rendezett gála fotóira vágytunk nagyon, mert az ezredforduló körül mindenki rettentő furcsán öltözött, de abban az évben pont nem tartották meg a bulit. Láthatják viszont Donatella és Allegra Versacét, akikről tavaly is meg kellett emlékeznünk.

Ez még nem volt elég, ugye? Akkor tessék, itt vannak a tavalyi képek.

Ne higgyék, hogy itt véget ért a móka: 2013-ban a celebnők mindenfelé kivágott ruhákban mulattak. Akadt, aki arany szúnyoghálót viselt, Madonna pedig belengette, milyen seggmutogatást fog levágni a későbbiekben.

2012-ben minden Beyoncé seggszéléről szólt, ami meg nem, az Gwyneth Paltrow melle oldaláról.  A híres nők tulajdonképpen alig bírták eldönteni, hogy mijüket lógassák ki a ruhákból. De inkább nézzék meg.

De ha valami igazán jót akarnak, utazzanak vissza 2010-es cikkünkkel az akkori bálba, amelyben szinte mindenki úgy nézett ki, mint egy álom. Például Anne Hathaway, Jessica Biel és Marion Cotillard.