Enged a nyomásnak a Google

2014.12.27. 07:14

A Google már jó ideje dolgozik saját önvezérlő autóján. A prototípus már korábban elkészült, azonban kisebb-nagyobb nehézségekkel szembesültek a tesztelés során. Az egyik legkomolyabb akadály azonban nem a technológia területén jelentkezett, hanem a jogi háttér állította válaszút elé a vállalatot: a hagyományos kezelőszervek nélkül a hatóságok nem engedik forgalomba a járművet.

A Google végül úgy tűnik, engedett a nyomásnak. A fényszórókat már korábban pótolták, most pedig a kormányt és a pedálokat is beszerelték, hogy megfeleljenek a követelményeknek. Időközben tovább finomították a szenzorokat és vezérlőegységeket, így a vállalat vezetői szerint el is készült az első, teljesen önálló közlekedésre alkalmas Google-autó.

A tesztelés első szakaszában még csupán zárt pályán haladnak a járművek, az ígéretek szerint azonban 2015 első felében már a kaliforniai utakon is lehet velük találkozni. Egyelőre természetesen egy igazi sofőrrel a volánnál, hogy az esetleges hibákat, hiányosságokat kiküszöbölhessék, és ne okozzanak balesetveszélyt egy kiforratlan rendszerrel.