Nincs magyar alkatrész a Nemzeti buszban

2013. október 01. - kristoof

pecsivolvo.jpg
Legalábbis a Rába sajtóhíre szerint. Szerintünk pedig van magyar beszállítója a Volvo buszainak, igaz ők Wroclawba szállítanak és nem Győrbe. Így a Budapesten nemrég forgalomba állított Mercedes Citarók is több magyar alkatrészt tartalmaznak, mint a Nemzeti busz.

Ha egy üzlet beindul

A Rába állami felvásárlása után szinte azonnal beszállítókat kezdett el keresni a hazai vállalat, ahhoz hogy minél hamarabb beindíthassa az autóbuszgyártást. Rengeteg hazai kisvállalkozás jelentkezett a felhívásra, pedig ekkor már tudható volt, hogy a Rába a Volvóval közösen „fejleszti” a Nemzeti buszt, de a harminc százalékos hazai részarány ígérete így is kecsegtető volt a magyar cégeknek.

Alig néhány héttel ezelőtt már konkrét eredményt is felmutathatott a Rába az új „magyar” busszal kapcsolatban, ugyanis a többször kiírt, úgynevezett agglomerációs Volánbusz tender, csuklós buszokra vonatkozó részét a Rába-Volvo nyerte meg a Volvo 7900A típussal. Néhány napja jött a hír, hogy a pécsi buszcsere program második ütemében is a Rába szállíthat, öt darab csuklós buszt a baranyai megyeszékhelyre.

cikkbe2_1.jpgHibrid Volvo-Rábáról egyelőre szó sincs, de az első 7900A-k hibrid hajtással jelentek meg a Volvo kínálatában (fotó: Volvo)

Lengyel-magyar két jó barát!

Korábbi sejtésünket a Rába végül igazolta, miszerint az első két általuk megnyert tender 66 buszában egyetlen magyar alkatrész sem lesz. A Rába a rövid határidőre hivatkozik, ami azért elég meglepő, mert lassan két éve tudható, hogy a Rába újra autóbuszokat gyártana. Persze a Rába közleménye próbálja menteni a menthetőt, de a sorok között olvasva, inkább arra gondol az ember bár ne tették volna! Ugyanis azt mondják, hogy a későbbiekben nemcsak a hazai beszállítói körre számítanak, de a buszok specifikációja is a magyar igényeknek megfelelő lesz. Gyakorlatilag ezzel megerősítették azt, amihez nem kellett nagy képzelőerő, a nemzet autóbuszának semmi köze Magyarországhoz, az teljes egészében a lengyelországi Wroclawban készül. Így bizonyos, hogy a kocsik hazai hozzáadott értéke csak a Rába logók felragasztásában merül ki.

Volt, van, lesz, nincs

A közlemény szerint egyelőre nincs hazai beszállító a Rába-Volvo buszban. A Rába-Volvóban valóban lehet, hogy nincs, de a Volvónak minden bizonnyal van, ugyanis a 2004-től a BKV által vásárolt 7700A-kba is egy hazai vállalkozás szállította a fából készült padlókat. A kis cég a mai napig szállítja a padlókat wroclawi üzembe. Igaz azt nem tudjuk, hogy a Volvo 7900-asokban is ez a padlószerkezet van-e, de az mindenképpen a Rába hozzáértését minősíti, hogy úgy tesznek, mintha erről nem tudnának. Szomorú tény az is, hogy az a 159 Mercedes Citaro, ami nemrég állt forgalomba Budapesten több magyar alkatrészt tartalmaz, mint a Nemzeti busz.

cikkbe3.jpgA Volánbusz szóló buszai nem Volvók lesznek, pedig ez a szín épp kapóra jönne! (fotó: Mac Mackay)

Még tragikusabbá teszi az egész Rába-Volvo együttműködést, hogy a 90-es évek közepén, majd a legvégén is a Volvo vételi ajánlatot tett az Ikarusra. Igaz a márkanév megmaradását a svédek nem garantálták. Emiatt óriási ellenállás alakult ki mind a közvélemény, mind a gyáriak körében. A Volvo végül visszavonulót fújt, és letett a legendás buszgyár megvásárlásáról. Ez után egy zöldmezős beruházás keretében a svéd márka egy teljesen új gyárat hozott létre a dél-lengyelországi Wroclawban. Az Ikarus a 80-as évek végéig több ezer autóbuszt szállított a lengyel piacra. Most fordult a kocka, mi hozunk onnan kész buszokat, még akkor is, ha azt nemzeti pántlikába csomagoljuk, miközben egyébként Ikarus ma is van.

Mennyi az annyi?

Bevallottan nem a magyarországi igényekre szabott autóbuszok ára is érdekesen alakult. Míg a Volánbusz darabonként, az igen barátságos 78 688 000 forintért kapja a 61 buszát, addig a pécsi Tüke busz már a reálisabb 90 millióért. Természetesen jelenleg nem lehet tudni pontosan, hogy a két cég milyen műszaki tartalommal rendelte az új buszait, de az bizonyos, hogy Pécsen nem igazán bíbelődnek az új buszok testreszabásával, ugyanis a legutóbbi beszerzésüknél is megelégedtek a BKV/BKK specifikus buszokkal. Így mindenképpen értetlenül állunk a majd 12 milliós darabonkénti árkülönbség fölött.

cimlap_1.jpgNagy valószínűség szerint a Volánbusz kocsijai fehérek lesznek. Csak a matricák lesznek magyarok rajtuk

A Nemzeti buszgyártás egy újabb sikertörténet lesz?

Bárhogy is kommunikálja a regnáló kormányzat a Rába buszgyártását, sikerként elkönyvelni azt, hogy a Rába egyetlen hazai beszállítót sem tud felmutatni, önmagát is beleértve, igen nehéz lesz! Pláne úgy, hogy a Rába már évek óta beszállítója a Volvo trucksnak. Úgy még nehezebb lesz azt bemagyarázni az iparágnak és a közvéleménynek, hogy gyakorlatilag sikerült autóbusz importőrré degradálni a méltán híres győri vállalatot. Nincs mit ezen szépíteni, mai állás szerint a száz százalékban lengyel honban készült Nemzeti autóbusz a hazai autóbuszgyártók és beszállítók megcsúfolása!

(Címlapfotó: Volvo/kristoof)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr135545018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fundy 2013.10.01. 16:08:39

Abszolút laikusként azért annyira nem lepődöm meg a 12 milliós különbségen.
Pécs 5 darabot rendelt a post szerint, a Volán pedig 61-et. 13% "mennyiségi kedvezmény"nem tűnik soknak.

Zeppeliner 2013.10.01. 16:09:14

HÁHÁHÁHÁHÁHÁH, szinte biztos voltam benne, hogy ismét nagy szavakat puffogtatott a csuti csodaparaszt.
Credo,Nabi, mit nekünk a nemzeti ügyek kormánya eddig török Merciket vett szélestől. Minden volán társaságnak vennie kell ezekből a lengyel szarokból vagy 10-et, erre lesz is majd lóvé. Magyar seggbe, magyar faszt!
Szánalom az egész kormány,mindig ott nyal, ahol éppen van egy szabad segg.

Zeppeliner 2013.10.01. 16:14:34

Hozzáteszem az Ikarusokban is volt külföldi alkatrész,fejlesztés(RÁBA-MAN fekvőhengeres dízelmotor) meg a többi gyártóéban is van idegen technika.
Itt max majd a nemzeti csavarhúzás lesz a hozzáadott "érték".

kristoof 2013.10.01. 16:17:25

@Fundy: Igen lehetséges, de a tartalom is lehet más, ahogy írtam is. Az illusztrációnak használt képen a Volánbuszos kocsi tetejét a biztonság kedvéért "legyalultam"! :-D

kristoof 2013.10.01. 16:19:32

@Zeppeliner: Azok a Széles féle Mercik Németországban készültek! Mannheimben és Neue-Ulmban.

Zeppeliner 2013.10.01. 16:34:52

@kristoof: Valóban? Akkor én tévedtem.
Hála Istennek szegény német munkások nem maradtak tétlenek egy percre sem.
Amiken én ültem eddig, MAN-on, meg Mercedesen az török volt? 3 évesen olyan hangok jöttek a hátsó híd felől, mint egy 25 éves Ikarusból
De a váltó legalább Egerben készül hozzájuk.

Mr. Waszabi 2013.10.01. 16:35:28

Úgy tűnik, hogy nagyon cselezni kellett a harminc hazai játékos ellenében ahhoz, hogy végül idegennek passzoljuk adjuk el a hazai buszgyártás labdát. Fel sem foghatom, hogy miközben a jelszó "magyar segg alá magyar buszt" volt, aközben bármiféle egyeztetés, pályáztatás nélkül becsült miniszterelnökünk a Volvo kezére játszotta az egész hazai piacot. Mit örténhetett vajon? Megfenyegették ? Másra nem is merek gondolni.

kristoof 2013.10.01. 16:39:46

@Zeppeliner: Budapesten a VT-Transman MAN-jei valóban törökök. Nem tudom milyen Merciken utaztál eddig, de a Volánbusz Conectoi törökök a Citarók, azok mind németek. Én nem lennék abban teljesen biztos, hogy egri váltó van bennük, sőt! De lehetséges. :-)

kristoof 2013.10.01. 16:47:55

@Mr. Waszabi: Szerintem semmilyen fenyegetésről sincs szó! Állam bácsi, amikor megvette a Rábát, akkor úgy gondolta, hogy ezt a vételt valamivel alá kell támasztania. Ezért kitalálták neki a buszgyártást, ami ugye nem olyan egyszerű, de nincs hátra csak előre! Ezért a Rába, kényszerből, a Volvo buszait célozta meg. Hiszen a Volvo 7900-as és 8900-as típusa nem igazán sikeres. Így a biznisz jól jött a Volvónak is. Viszont a Volvo majd hülye lesz eladni liszenszet és áttervezni a buszait pár magyar alkatrész miatt. Így maradt ez ami most is van. Tipikus szép történet! :-(

Zeppeliner 2013.10.01. 16:55:56

Innen jutott el ideáig a hazai járműgyártás,gép és feldolgozóipar:
www.youtube.com/watch?v=D_nZ2eSdpUA
www.youtube.com/watch?v=MYXGv7o0TGg
www.youtube.com/watch?v=AKEAXCKvqVc
Most ha idejön egy német vagy akármilyen multi és munkavállalónként 8 millió ft támogatás mellett ad 300 euró fizetést örömódákat zeng a média. Köszönjük néktek drága nemzetvezető honatyák,haszonleső...ööö...izé...nagyvállalkozók.

Don Quixote de la Ferko 2013.10.01. 16:57:58

Nem kell ezen csodálkozni.

Valamelyik híres mélymagyar a pólóboltjában echte magyar Kínában készült baseballsapkát árul.

A "nemzeti" címke csak a birkák fanatizálására lett kitalálva. És sajnos jól működik, amennyi idióta van.

2013.10.01. 16:58:35

Az elsőként engedélyezett nemzeti pénztárgépeket is a lengyelek gyártják. Amikkel le lehetett tarolni a piacot, mert csak az utolsó pillanatban engedélyezték a többit és tolták ki a határidőt.
De valahogy meg kell hálálni, hogy idejárnak békemenetelni.

Zeppeliner 2013.10.01. 17:01:34

@kristoof: Mátra Volán féle Mercedes Citaro?, talán egy alvállalkozóé.
Amúgy meg a RÁBA már a szocializmusban is előszeretettel vásárolt traktor,teherautó licenceket. Jó 15 éve csak bérmunkát végez, John Deere,Claas,Scania,Deutz-Fahr,Kama3 stb cégeknek.
Mi visszafele haladunk az evolúcióban.

Zeppeliner 2013.10.01. 17:08:12

@Ylim: Ennyire testvéreink nekünk a lengyelek?Nekem biztos, hogy nem.
Hofi már a 90-es évek elején megmondta:
"Magyar ember már csak ilyen. Nem találja helyét a világban, ha nem szaros a szája." Pláne ezek a fiatal, 50 éves demokraták.

Zeppeliner 2013.10.01. 17:19:53

@kristoof: Ha MAN, akkor jó esély van rá, hogy ZF Eger gyártmány.:)

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.01. 17:25:50

Cöf, aljas, sunyi birkamenet, hogy tűritek ezt?

Gyerünk az utcára bégetni, a buszunk nem eladó!

Vagy ha a fidesz csürhe csinálja akkor minden oké?

Csizmadia szar alak vagy!

tnt 2013.10.01. 17:37:46

mutyi....munkahelyteremtés?...1.000.000????.....mutyi.....

tnt 2013.10.01. 17:39:26

lassan mutyimérgezést kap az átlag állampolgár....a narancs-fityeszes oligarchák meg gyűjtögetnek....a többség...meg lassan gyújtogatni fog?...

deneskata 2013.10.01. 17:55:10

A legszomorúbb, hogy ezek a "nemzeti buszok" elveszik a piacot a magyar buszok elől. Így aztán munkahelyteremtés helyett lesz egy csomó munkanélküli, elkeseredett ember.
Kíváncsi lennék, hol van ezek után az a sok szavazó, aki visszatapsolná "nemzeti pártunkat" még négy évre?

dual824 2013.10.01. 18:29:35

Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy rohadjanak meg a lengyel volvo buszuk alatt!!

Luighi 2013.10.01. 18:34:39

Rába buszok helyett rába-sztok(unk) az 1 millió munkahely duma is áll, lassan már csak annyi marad itthon.

vasgyuszi 2013.10.01. 18:53:33

@kristoof: "Neue-Ulmban" Jó hely lehet, hol van?

NperA 2013.10.01. 19:28:42

Amikor a svédek megvették volna az Ikarust akkor kin/min múlott, hogy nem lett üzlet?

Mert ha megvették volna akkor most lenne hazai buszgyártás vélhetően.

Mondjuk már mindegy.

deneskata 2013.10.01. 19:49:44

@NperA: VAN (még) hazai buszgyártás. Úgy hívják a céget, hogy Kravtex-Kühne. A Credo buszokat gyártják. Nem csak Ikarus van a világon.

lyken 2013.10.01. 19:50:23

@Mr. Waszabi: Emlékszel a Siemens professzionális kenőanyag osztályára? Képzelj el egy országot, ahol egy kézben van a törvényhozás, az igazságszolgáltatás, a nyomozati szervek, a pénzügyek és a felügyeleti szervek és ahol szükség esetén egy adott ügyre vagy személyre írnak törvényt.
Most vizualizáld a kettőt együtt és gondold tovább. Na?

Érdekesség: Ismerős a BAE Systems cégnéc? Nem? Esetleg mint a Gripen gyártója? Felvetődött, hogy súlyos vesztegetések történtek Gripen értékesítés ügyben. Az osztrák és cseh vonal mellett magyar szál is volt. A Gripen "vásárlásösztönzés" itt egy osztrák lobbista közvetítésével történt. Na és mi történt a lobbista gróf úrral?

"az osztrág gróf lobbitevékenységet folytatott, vádalkut kötött, így megszüntették az eljárást."

Van még kérdés?

lyia (törölt) 2013.10.01. 20:12:33

Ezeken a buszokon mennyi a profit?

És kié?

is 2013.10.01. 20:15:40

@Zeppeliner: "és munkavállalónként 8 millió ft támogatás mellett ad 300 euró fizetést örömódákat zeng a média"

8 millió az 27 ezer euro. Természetesen a támogatott állások fizetésének átlaga inkább havi 1000 euro, ennek adóterhe kb. €500 (munkavállalói+munkáltatói), évente €6000. 4 év alatt a magyar állam kap €24000 adót, és nem kell kifizetni €4000 munkanélküli és egyéb szociális támogatást.

szerintem egy 4 év alatt megtérülő befektetés nagyon is príma dolog. még a 6 év is teljesen elfogadható, ha bármelyik számot túlzónak találod.

is 2013.10.01. 20:16:24

@Zeppeliner: "és munkavállalónként 8 millió ft támogatás mellett ad 300 euró fizetést örömódákat zeng a média"

8 millió az 27 ezer euro. Természetesen a támogatott állások fizetésének átlaga inkább havi 1000 euro, ennek adóterhe kb. €500 (munkavállalói+munkáltatói), évente €6000. 4 év alatt a magyar állam kap €24000 adót, és nem kell kifizetni €4000 munkanélküli és egyéb szociális támogatást.

szerintem egy 4 év alatt megtérülő befektetés nagyon is príma dolog. még a 6 év is teljesen elfogadható, ha bármelyik számot túlzónak találod.

lyia (törölt) 2013.10.01. 20:19:06

A Rába és a MOL részvényeinek, meg az E.On gázüzletág megvásárlása kapcsán

nem ám az az érdekes,

hogy mit "vettünk",

hanem, hogy kik kapták a vételárat,

és mennyit osztottak vissza a pártkasszába!

Zeppeliner 2013.10.01. 20:27:25

@is: Félreértik sokan az EU lényegét.
Volt már belőle több tagországban is balhé, hogy túl sok pénz kapnak a multik. Aki beáll a bérmunkába és semmi szellemi értéket nem állít elő az nem felzárkózni fog, hanem az idők végezetéig az ázsiai összeszerelő üzemekkel fog versenyezni.
Hollandiában,Finnországban,Dániában nincs egy darab autógyár sem mégis kurvajól élnek.
Egyébként nem vagyok multiellenes ember, de ne lopkodjuk már a német,svéd buszgyárak faszát.
A nyereség után mindenki a saját hazájában adózik.

_zahnrad 2013.10.01. 21:06:33

Fehére lesznek? Ejnye már, hát hol fognak közlekedni kolléga úr?! Jó lesz az bilikéknek is.

_zahnrad 2013.10.01. 21:07:30

@lyia: Úgy is fel lehetne tenni a kérdést, hogy mennyi a veszteség és kié, mivel az is lesz...

2013.10.01. 21:09:10

@Fundy: Reális. Egyébként - ha ez tényleg mennyiségi kedvezmény - ebből is látszik az állam töketlensége (vagy egyes kiskirályok önzése). Ha egy nagy rendeléssel vette volna meg a teljes mennyiséget, akkor a pécsiek (és még ki tudja, ki más) is olcsóbban kapják a járgányt.

Banoon 2013.10.01. 21:42:03

A ZF buszvaltoi Egerben keszulnek javaresz magyar alkatreszekbol
Az elso futomu Passauben ebben is van magyar alkatresz pl a fuggocsapszeg

Mr. Watson 2013.10.01. 22:05:18

Csak a LÉNYEGET HALLATJA EL ez a SZAKBARBÁR CIKK.

"100 százalékos magyar arányt biztosító
ellentételezési program"

"a 61 busz szállításánál sokkal fontosabb, hogy érvénybe lépett a magyar–svéd ellentételezési megállapodás."

A 100% ellentételezés kinek nem tartalmaz elég magyar beszállítót???

nincs_nick 2013.10.01. 23:18:14

@is: Na de a beruházó cég sem hülye és kölcsönzött munkaerőt foglalkoztat próbaidős váltásban, minimálbéren + alacsonyan adózó pótélkokkal. Így évente fizet 2000€ adót, miközben munkanélküli meg ugye csak három hónapig jár már.:)

Szóval a cég itt héderel 10 évig, amíg a szerződés szól, azalatt befizet 20000€-t, a kapott 27000€-en ezalatt fogott kb. ugyanennyit kamatként. Neki semmibe nem került az egész, kivéve a 300€-t havonta. Ez meg ugye kb. annyi amit már a keleti parton kell fizetni Kínában. Na ezért jönnek ide. Miközben meg Fidesz/MSZP politikusai híznak mint a kocák...

nincs_nick 2013.10.01. 23:19:06

@Mr. Watson: A Grippenek ellentételezése már megtörtént? Mintha az is papíron könyvelődött volna csak le...

gabóapó 2013.10.01. 23:47:31

@nincs_nick:
Biza... Csak addig volt ígéret,amíg a madarakat le nem szállították,ki nem fizettük. Azóta ikeáék kussolnak ellentételezésről. Sajna valami ilyesmi készül most is. Sebaj... Majd ezzel hurcolja szélespajtás a birkákat a békamenetre. Legközelebb kb. három hét múlva.
(felkészül még:P.Attila,B.Zsolt,és még sokan mások)

BPO654 2013.10.01. 23:52:08

@Mr. Watson: Uff, majom nekem is pont a Grippen ellentételezési dolog jutott az eszembe, csak megelőztek. Ezek mindig a svédekkel ellentételeznek. S mit fognak innen venni a vikingek? Ikeja tejáskészletet az Örs Vezér téri Ikejából, hümmmmmm?

BPO654 2013.10.01. 23:53:38

@Zeppeliner:
Azok a volános Merci Connectok amikre Te gondolsz, azok törökök, a Citarók németek.

Stratocaster 2013.10.02. 02:42:11

Az a gáz, hogy ezt a cikket max néhány ezer ember olvassa, így a médiában nyugodtan belehazudhatnak a zemberek képébe a politikusok, hogy újra van magyar busz. Egyébként ismerős taktika ez mostanában, az adott területet ismerők tudják az igazságot a többi 10 millió ember meg csak a hazugságokról értesül, és mivel nem buknak meg a politikusok, szépen megy így tovább az egész.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.02. 04:30:35

en azt nem ertem, ha egyszer Magyarorszag csatlakozott egy gazdasagi uniohoz majd'10eve, akkor nem mindegy hogy a gazdasagi kozossegen belul hogyan oszlik ez meg?

az szamit hogy egy pecsi fagylatozoban Csongrad megyei a tolcser?

- vagy

nem kellett volna csatlakozni es akkor a vam politikaval lehet nemzeti termeket tamogatni.

nakina1 2013.10.02. 05:12:06

@lyia: a Raba megvásárlása tőzsdei tranzakció keretében zajlott, nyilvános ajánlattétellel. Az eladók, a malájokon kívül többségében alapok, és pénzügyi befektetők voltak, így szerzett az allam 75% alatti részesedést.
Akik megtartották, kisbefektetők még vitatatták is az ajánlati árat, mivel szerintük egy ingatlan miatt kb. 25-30%-kal többet kellett volna adófizetői pénzből a Rábáért fizetni.

A Grippenek esetében egy kulfoldi vállalat nyert egy magyar állami tenderen, igy egy állami vásárlás ellentételezéséről volt szó. itt zonban a Raba nyert egy masik allami ceg nyilvanos tenderen, ahol Volvo buszokkal indult, amik fejeben Ő futómüveket szállít. (A Rába futomuvek hozzaadott erteke, "nemzeti" erteke magasabb, mint a Kravtex buszoknak...)

a ket szerzodes egyszerre kottetik, nem latom veszelyet annak, hogy a svedek ne tarsak be a leirtakat...
A Rába tőzsdei cég, adatai nyilvánosak, a jelentosebb esemenyeket koteles kozlemenyben megjelentetni.
Igy hamar kiderulhet az is, ha a Rbàt csak álcának használták a politikusok, es a Gyar nem noveli aranyosan a termeleset.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.02. 06:26:35

" a legutóbbi beszerzésüknél is megelégedtek a BKV/BKK specifikus buszokkal."
KRESZ ugyanolyan, ugyanakkorák az emberek, stb.
Hogy nem bíbelődnek, mikor volt az utolsó beszerzés? Muszáj volt már. :S
Különben jók a Credók, nekem bejöttek.

Zeppeliner 2013.10.02. 08:26:37

@visszakettopadlogaz: Vajon Olasz/Német/Svédországban nyerne-e egy óriási autóbusz vagy rendőrautó beszerzést egy külföldi gyártó? Aligha.

"Franciaországnak nem barátai, hanem érdekei vannak"
by De Gaulle. Ez most is így van mindenhol, csak az elvtársak nem védik a belső piacainkat soha. Pláne ha a zsebük hízik.

kristoof 2013.10.02. 09:20:55

@nakina1: Szándékosan nem írtam bele az ellentételezést, mert egyrészt nagyobb bullshit, mint az egész buszgyártás és még nem adtunk a svédeknek semmit a buszokért.

A Rába nagyszerű futóműveket gyárt ez tény. Valamint nagyon komoly cégeknek szállítja a futóműveit például a Volvo Trucksnak, ahogy írtam is. De nem tudom felfogni, hogy ez az ellentételezés miért jó a Rábának? Azért, mert most a futóművei után nem kemény valutát kap a Volvótól, hanem buszokat? Mennyibe kerül egy futómű és mennyibe egy busz? Rábának nincs felesleges kapacitása és a sorozatgyártás felfuttatása is eltartana egy darabig, addigra lehet, hogy új kormány jönne. Most, hogy kitudhassák "fizetni" a buszokat egy csomó futóművet kell a Volvónak adniuk. Így máshonnan veszik el a futóműveket vagy más olyan terméket amiért a Rába sok eurót kap!

Ez tényleg annyira jó lenne? Mert szerintem ez a legrosszabb üzlet, amit kurmányunk mostanában csinált! :-(

Marengoo 2013.10.02. 09:49:45

Ez a busz olyan mint OV, csak a címke magyar.

Laca151 2013.10.02. 10:30:47

@Zeppeliner: Németországban idén egy 60 darabos buszbeszerzést (ADAC-DHL) meglepő módon nem az ott hazainak minősülő Merci vagy MAN nyert meg, hanem a Scania. Svédországban és Olaszországban is vannak olyan közcélú személyszállítók, akik külföldi buszokat vesznek.
Egyébként ha jók az értesüléseim, a pécsi biznisz anyagi ellentételezés hiányában elmarad...

bovorac 2013.10.02. 12:08:38

@Zeppeliner:

"Vajon Olasz/Német/Svédországban nyerne-e egy óriási autóbusz vagy rendőrautó beszerzést egy külföldi gyártó? Aligha."

Igen, nyerhet.

bovorac 2013.10.02. 12:10:05

@visszakettopadlogaz:

"- vagy

nem kellett volna csatlakozni es akkor a vam politikaval lehet nemzeti termeket tamogatni. "

Ne feledjük, hogy a vámpolitika kétélű fegyver. Nemcsak mi alkalmazhatjuk, hanem velünk szemben is. Igen erősen export- és importfüggő ország pedig ezzel nyilvánvalóan nem jár jól.
Szóval rossz ötlet.

Rotberger 2013.10.02. 12:28:53

Nemzeti Busz... AZTAKURVA!

Ezért már megérte tönkretenni a Credót meg az USÁ-ig üldözni a NABI-t, egyszóval hazavágni a működő, magyar buszgyártást.

Hogy szakadna meg az összes "nemzeti" faszfej...

Rocko- 2013.10.02. 12:41:21

hehe, garfitember is megrajzolta!
index.hu/napirajz/2013/10/02/pantlika/

@visszakettopadlogaz: alapvetően de.
ellenben ha onna nézed, hogy a falatot nem a gyerked szájába adod, hanem inkább bárki másnak, onnan ézve gáz.
(nem személyeskedés, csak példa.)

Zeppeliner 2013.10.02. 13:58:50

@Laca151: 60 db, azigen....VW konszern már rég megvette a Scaniát.
Ne erőlködj, nem érdemes.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.02. 17:01:48

@bovorac: ez a vam - ugy messzire vezet. Import fuggok vagyunk, mert nalunk erosebb hatalmak azza tettek. Minden ilyen elmelkedesnek az a vege hogy 89ben nem a gorenje huto hazahozatala lett volna a fontosabb hanem odafigyelni kinek a kezebe adjuk az orszagot ( amugy ugyanazok kezeben maradt ) a magyar ipar szet lett verve, persze hogy import fuggok vagyunk.

Innentol kezdve a "sorsunk" irva vagyon.... lehet itt "nemzeti autobusz" utan acsingozni - keso.

@Rocko-: bizonyos gazdasagpolitikai osszefuggesekre akartam ravilagitani a magam egyszeru modjan :)

a "minden el lett b@szva 89ben" tul egyszeru kifejezes a dolgok erzekeltetesere :D

zotyesz11 2013.10.02. 17:34:07

Még egy nyomorult hátsó hidat, vagy gömbcsuklót sem gyárt bele a Rába?!
Mert hogy magyar beszállítók nem az odáig oké.
De hogy ő maga sem?
Ez itt a kérdés...

És ha mégis kiderülne, hogy mégis ilyen vasdolgok mennek ki wroclavba a buszokba, akkor mi van.

Rocko- 2013.10.02. 18:25:14

@visszakettopadlogaz: azért az is alapvető gazdasági tézis, hogy ha a saját céget preferálod, akkor növekedik a GDP. :)

89-ben? hah, korábban.

Mr. Watson 2013.10.02. 20:26:04

@kristoof: félreértetted az üzlet lényegét, ha "szándékosan" elhallgatod a lényegét.

A Volvo-val (Volvo truks, Volvo bus ahol nem kínai a tulaj mint azt valaki itt benyögte, hanem svéd alapok) több éves a kapcsolata a Rábának.
A Rábának eredmény hogy a futóműveit beépítik azokba a buszokba is ami idejön és azon szériák külföldi egyedeibe is. Így is elég ciki hogy egy külföldi partnerrel folytatott tárgyaláson a referenciák közt ott van San Francisco összes busza vagy Moszkva, svéd, norvég városok... csak Mo nem volt eddig ;)
Ja és nemcsak a saját Rába futóműért, hanem más beszállítókért is lobbyzik a Rába...
Egyébként teljesen érthető hogy az eddigi hazugságok után a hazai buszbeszállításokról (lásd 150 Bp-i Mercedes, vagy korábbi King Longok) 5 buszra nem fognak futóművet (beépítést) tervezgetni amikor 2000-es tételszámú (igaz több éves) megrendeléseket le tudnak szállítani Kamaz és társainak... szóval 2-300 évi buszmegrendelés ad alapot a tervezésre is amit kommunikáltak is hogy beindították... (láthatóan ez nem egy bérmunkázó hozzáállás)

Jó látni viszont hogy megfér egymás mellett a Credo a 70-85%-os magyar hozzáadott értékével (mégha exportra termelni képtelen is) és a Rába a 100% ellentételezéssel hozzáadott értékével.

Ikarus felejtős, nem létezik (külföldre semmit, itthonra lényegében semmit nem szállít) már, szervízzé degradálódott. Nabi nem magyar, rabszolgatartónak meg kár tartani.

bovorac 2013.10.02. 20:39:09

@visszakettopadlogaz: Ugye nem felejted el, hogy '89 és az azt követő évek nem azért alakultak úgy, ahogy, mert korábban minden rendben ment? Ellenkezőleg, a magyar gazdaság eleve fenntarthatatlan pályán volt. Lényegében a dualizmus óta, amikor is igen jelentős teret veszített az európai munkamegosztásban a mezőgazdasági termelés.

Szóval eléggé felesleges a régmúltat visszasiratni. Inkább alkalmazkodni kellene az EU adta lehetőségekhez, nem pedig siránkozni, hogy nekünk az sem jó. Ez időtájt nagyon úgy tűnik, hogy a büszke magyaroknak semmi sem jó. Az olyannal meg nagyon lehet mit kezdeni.

Mr. Watson 2013.10.02. 20:39:31

@kristoof: tévedés azt gondolni hogy más termék helyett tud szállítani a Rába... van elég kapacitás többlet futómű gyártásra, és kapacitást is tudnak bővíteni (beruháznak bővítés nélkül is évi 2-3mrd-ot).
Busz összeszereldével meg az egyre haloványabb termelésű honvédségi járműveket is gyártó Jármű Kft-éjét fejleszti a Rába ami a 70% Futómű üzletág mellett jelenleg nem egy vezető üzletág, ahogy a Suzukinak, VW-nek... szállító alkatrész üzletág sem.

Mr. Watson 2013.10.02. 20:43:19

@nincs_nick: nem az állam ellentételez, hanem a Rába és beszállítói... ez üzlet ...
... össze nem mérhető kiflicsücskös Gabriella korrupciótól bűzlő böfögésével ;))

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.02. 20:46:02

@bovorac: termeszetessen a Kadar rendszer egy sulyossan eladosodott es rossz hatasfoku, rossz strukturaju ipart es szolgaltato szektort hagyott az orszagra, de erre az "uj" politikai elit valasza az volt hogy eladta a termeloeszkozoket ( lasd ujkori magyar priovatizacio masodik hullam, Horn kormannyal befejezoleg ) ami nem lehet valasz semmilyen gazdasagi rendszerben sem a kihivasokra. Ez egy politikai dontes volt, " eladtuk a csaladi aranyat".

par mondatban ezt kielemezni lehetetlen - konyvtarakra rug ennek az irodalma - en azt szerettem volna kidomboritani hozzaszolasomban hogy csatlakoztunk egy gazdasagi terseghez, annak minden elonyevel es hatranyaval - visszasirni gazdasagi fuggetlensegunket es ugy viselkedni mintha meg tudnank vedeni erdekeinket - kesoi gondolkodasra vall.

( az EUban keves a nemzeti gazdasagok vedelme mint mackosajtban a brummogas )

profan hasonlat: "Aki kurvanak megy, ne sirjon ha b@sszak". Talan ez irja le legjobban sorsunkat az EU ban.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.02. 20:48:23

@Rocko-:

kihagytalak az elobb bekopizom neked is

termeszetessen a Kadar rendszer egy sulyossan eladosodott es rossz hatasfoku, rossz strukturaju ipart es szolgaltato szektort hagyott az orszagra, de erre az "uj" politikai elit valasza az volt hogy eladta a termeloeszkozoket ( lasd ujkori magyar priovatizacio masodik hullam, Horn kormannyal befejezoleg ) ami nem lehet valasz semmilyen gazdasagi rendszerben sem a kihivasokra. Ez egy politikai dontes volt, " eladtuk a csaladi aranyat".

par mondatban ezt kielemezni lehetetlen - konyvtarakra rug ennek az irodalma - en azt szerettem volna kidomboritani hozzaszolasomban hogy csatlakoztunk egy gazdasagi terseghez, annak minden elonyevel es hatranyaval - visszasirni gazdasagi fuggetlensegunket es ugy viselkedni mintha meg tudnank vedeni erdekeinket - kesoi gondolkodasra vall.

( az EUban keves a nemzeti gazdasagok vedelme mint mackosajtban a brummogas )

profan hasonlat: "Aki kurvanak megy, ne sirjon ha b@sszak". Talan ez irja le legjobban sorsunkat az EU ban.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.02. 20:54:45

@Zeppeliner: De Gaulle -lal a mai napig nem tudok mit kezdeni. Belpolitikaja bevallottan nem volt, ( tobbek kozott ez vezetett a diaklazadasokhoz, lyoni renault gyar zavargasok, stb ) majd' az osszes francia isteniti de gyakorlatilag eldobta Algeriat ( mint francia gyarmat ) es nala kezdodott el - eros tamogatasaval - az a folyamat hogy elozonlik az afriakaiak es guyanaiak franciaorszagot amit minden francia utal es hatalmas szocialis es kozbiztonsagi problema, DeGaulle volt a legnagyobb soviniszta viszont tetotol talpig francia volt.

minden hasonlat rossz, de Horty Miklos hoz tudnam hasonlitani: sokat tettek a nemzetukert - amit kortarsaik is el kellett hogy ismerjenek - de az utokor nem tudja oket hova tenni.

Ja es meg egy parhuzam: ahogy Horty kormanyzo foldbirtokai sem lettek nagyobbak egy arasszal sem tobb mint husz ev kormanyzas utan, ugy DeGaulle is ugyanabban a hazban halt meg ahol elt es ugyanugy ahogy szuletett: majdnem szegenyen.

En nem tudom hova tenni DeGaulle-t.

Rocko- 2013.10.02. 20:56:10

@visszakettopadlogaz: értem én miről beszélsz, az alapvető szabad piaci áramlásról. :)
ezzel nincs is semmi gond.
csak itt nem erről van szó, hanem az életben maradásról. nem mondom, hogy a hazai ipart kötelező jelleggel, törvényileg támogassák, azaz ne legyenek részre hajlóak, csak ha van két egyenértékű termék, akkor lehetne preferálni a hazait.

na, csak ennyi, megnézem most mit művelnek Pistáék a tv-ben. :D

Mr. Waszabi 2013.10.02. 23:55:46

@lyken: nem, dehogy, nincsen. Ismerős, amiket említesz. Csak emlékeim szerint azon eseteknél nem ígérte/hazudta a tény-cselekmények ellenkezőjét egy ország miniszterelnöke. És ezen sem háborodna fel senki, ha Orbán nm magyarkodott volna annyit 3 éven át, ha nem ígérgette volna a hazai ipar fellendítését, előnyben részesítését - mielőtt egy mozdulattal hiteltelenné teszi mindazt, amivel kampányolt ez idő alatt.
Ha nem ígérgetett volna annyi magyarságot a gazdaságban, akkor senki nem szólt volna e témában egy szót sem, azt gondolom. Én sem.
Ez vagy a nettó átbaszás kategória, vagy abszolút amatőrizmusé. Az eredményt tekintve, végül is mindegy, a hajók elmentek, mi itt maradtunk.
Abban a tekintetben viszont nagyon nem mindegyek az ígérgetések és történések, hogy mi hihető el őkelmének. Szerintem semmi immáron. Ennyit erről.

nakina1 2013.10.03. 06:55:16

Csak kiegeszitve Watson ur hozzaszolasat szeretnem megjegyezni, hogy amig a kommentelok eseteben nem szamonkerheto a tenyek ismerete, es azok megertese, meg egy blog eseten is elvarhato ez a cikk irojatol.
Igy erthetetlen szamomra, hogy hogyan lehet szandekosan elhallgatni azt a tenyt, hogy a Raba fo profiljakent elsosorban futomuveket gyart, a legtobb hozzaadott erteket ebben a szegmensben termeli, igy szamara a legtobb hasznot is az hozza, ha minimalis beruhazassal es fejlesztessel ebben a termekcsoportban noveli eladasait. ( gondolom a szerzo azt is tudta, csak nem irta le, hogy a Volvo egyuttmukodes is azert johetett letre, mert a Rabanak a Volvo fele mar van bevizsgalt, betervezett, beepitett termeke, es ugye az is tudvalevo, hogy egy ilyen csere ugyletet, a tetelszam noveleset 3-5 ev egyuttmukodes kell, hogy megelozze...)
Nem veletlen, hogy a portfolion megjeleno mai Raba kozlemenyben is az ellentetelezes mellett azt enelik ki, hogy ma magan a buszgyartason nem a profit az elsodleges cel, hanem hogy a futomueladasok novekesjenek, es hogy referenciat szerezzenek.

nakina1 2013.10.03. 07:06:59

@Rotberger:
A Credo szerintem sem rossz busz, de nem varosi, csuklosban nincs is megfelelo referenciaja, es nem mellesleg a budapesti tenderen azert sem tudott elindulni, mert sem finanszirozast, sem visszavasarlasi garanciat nem tudott moge tenni a Kravtex.(a volannal nem tudom volt-e ilyen feltetel)

Az, hogy a Nabit Amerikaig uldoztek volna, az eleg mokas...
A Nabi ugyanis az Ikarusz elanyvallalatakent North American Bus Industry (vagy vmi ilyesmi) neven alakult meg es kifejezetten az amerikai piacra gyarto cegkent alakult. A buy American szabaly alapjan a vegszereles mindig amerikaban volt.
Szerintem Kaposvar kivetelevel (a kompobus uzem foglalkozattasa miatt) sosem adtak el buszt itthon, es ott is csak nehany darab koszal mutatoban.

nakina1 2013.10.03. 07:10:53

@Mr. Waszabi:
Ha elolvasod a korabban Watson ur altal, es altalam irtakat, gondolom megvaltozik a velemenyed a mostani tender hazai ipar fejleszteset segito voltarol.

Laca151 2013.10.03. 10:15:31

@Zeppeliner: én nem erőlködöm, hidd el :)
az MAN is a VW konszerné, mégsem ők nyerték a tendert, pedig az árszintjük is a svéd árszint alatt van

_zahnrad 2013.10.03. 22:43:44

@nakina1: Nincs elhallgatva. Viszont a blog a buszokról szól, Lengyel buszt azért mégse elegáns magyar nemzeti buszként eladni, ás ógy tenni, mintha ez lenne az egyetlen buszgyártó itthon, miközben nem is fog buszokat gyártani, legfeljebb csak végszerelni, majd egyszer.

Szúrófény 2013.10.04. 06:10:45

Húrrá! Alacsony padlós a busz! De a kiépítetlen, árokparti buszmegállók miatt tolókocsis felvételére nem képes, vagy hajlandó a Volán falusi járata! "A világ az izmos butáké!" Ady Endre, Éles szemmel!
süti beállítások módosítása