Bródy János pert nyert az MTVA ellen
Bródy János pert nyert az MTVA ellen
Budapest — Bár Bródy János (69) otthon feküdt lázasan, de pert nyert a Fővárosi Törvényszéken pénteken az MTVA ellen.
Ezeket látta már?
Azért perelte be őt a közszolgálati televízió, mert az őszi Koncz Zsuzsa-nagykoncert után – amelynek ő adta a zenei hátterét, és amelyből az MTV egy rövidített verziót adott le – a közösségi oldalára kiírta: a művészethamisítást a törvény nem bünteti.
– Ezek után felszólító levelet kapott az MTVA-tól, hogy törölje bejegyzését, amit meg is tett, mégis beperelték – mondta Magyar György, a zenész ügyvédje. – Egymillió forint kártérítést kértek és nyilvános bocsánatkérést. Pénteken a pert indítók részéről senki sem jelent meg a tárgyaláson, így kértem a per megszüntetését, aminek a bíróság helyt adott. A perköltség az MTVA-t terheli.
Sch. Zs.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Itt a csodálatos hír: Kunovics Katinka férjhez ment
Hoppá! Az ismert műsorvezetővel jött össze a TV2 sztárja, nem titkolják már a kapcsolatukat
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
"Te sem vagy kivétel..." - Molnár Áron keményen visszavágott Hajdú Péter posztjára, nagy súlyú dolgokat mondott ki