A takarító, akinek Elvis lenyúlta az énekhangját. Zenetöri-sorozat a Stenken!

2015.05.01. 21:09

Hölgyeim és uraim, ezennel elindul a Stenk zenetörténeti sorozata,  a   

MÚLTCORE

(kösz a keresztapaságot Sajó Dávid, aki megtalálta a tökéletes nevet egy Bobafet szám címében). Mégpedig az őskortól napjainkig. Vagyis inkább addig, ameddig meg nem unom/unjátok, de mondjuk a reneszánszig egész biztosan.

Minden komolyabb előképzettség nélkül, pusztán élvezeti alapon végighallgatom az elmúlt pár ezer év legfontosabb darabjait, és elmesélem, hogy tetszenek nekem.

Nem lesznek hosszadalmas zeneelméleti fejtegetések, mert nem akarok ezzel untatni senkit (na jó, valójában azért nem, mert lövésem sincs a zeneelméletről), csak zenék, meg egy csomó érdekes történet.

És miért is vágok bele egy ilyen sorozatba?

Azért, mert fogtam magam, és végighallgattam  azt az 500 nagylemezt, amit a Rolling Stone magazin a legjobbnak tart . Nem volt mindig könnyű, bevallom férfiasan, olykor-olykor a hip-hop, meg a country lemezeknél bele-bele tekergettem, de azért egy-két félresiklást leszámítva megvolt az összes. 

Remek móka volt, állandó program hónapokon át, és a végén úgy éreztem magam, mint amikor hazajön valaki egy világutazásból, és marhára nem tud mit kezdeni magával, mert nincs előtte semmi mennivaló. Úgyhogy egyből el is kezdtem törni a fejem, a következő hónapokban mit hallgassak végig.

  A dolog számos tanulsággal járt. Például, hogy mindennek, de tényleg mindennek van előzménye.

Itt van például Professor Longhair, akiről korábban nem is hallottam. Pedig a rock and roll egyik feltalálója volt - állítólag ehhez az is hozzájárult, hogy

nem szólt minden billentyű a vacak zongoráján, így kénytelen volt szokatlan dolgokat játszani rajta. 

Na és ennek a csókának, aki a zenélés előtt és közben ezer másik melóból próbálta összeszedni a betevőt, Elvis állítólag egyszerűen lenyúlta az énekstílusát.

Csak épp belőle nem lett világsztár, csupán takarító egy lemezboltban, és nem egy 23 szobás gracelandi villában lakott, hanem ebben a New Orleans-i házban:

Jó persze egy énekstílus nem olyan mint egy gitár, amit el lehet lopni, maradjunk annyiban, hogy sokak szerint őt utánozta a Király. Hogy mi igaz, belőle, mi nem, azt nem tudom, de sztorinak remek. Főleg, hogy szerencsére happy enddel zárul: az előzményekre kíváncsi rajongói felkutatták jó két évtizeddel később, a hetvenes években, és élete hátra levő néhány évében népszerűség vette körül, egy csomó világsztár elzarándokolt hozzá és menő fesztiválok fellépője lett. Izgalmas életét itt olvashatjátok, na de vissza az előzményekhez, mert ő csak egyetlen kicsi lépcsőfok, akit felfedeztem az utazás közben.

Szóval elkezdtem visszafelé ásni a források után, és nem álltam meg a rock and roll feltalálóinál, a swingnél, meg a blues-zenészeknél, és hopp egyszer csak a középkorban találtam magam. Úgyhogy arra gondoltam, ha már egyszer ott vagyok, 

mennyire klassz lenne onnantól meghallgatni a legfontosabb műveket időrendi sorrendben, és aztán szépen eljutni a jelenbe egyszer.

Gyerekkoromban imádtam a Rajzos zenetörténet az őskortól napjainkig című képregényt (tudom, más is így van ezzel), s bár elkallódott a költözések során, ott a fejemben az egész. Csak az az egy baja volt, hogy abban nem volt hallgatható zene.  Most viszont bármit megtalálni a neten, úgyhogy nem tarthat vissza semmi.

Az egész amolyan kísérlet lesz. Például megszeretném-e a folyamat során a romantikus, vagy a XX. századi komolyzenét, amit többnyire nem nagyon bírok? Vagy hogy a kultúrtörténeti értéken kívül is van-e élvezni való az ezeréves zenei leletekben? Tényleg olyan nagy szám-e Liszt, meg Bartók? Szóval ilyesmik foglalkoztatnak az utazás elején.

És ha már végighallgatom őket, akkor arra is gondoltam, hogy egy rendes utazóhoz hasonlóan írok az egészről egy blogot is. Nem tudományosat, meg műértőit. Elvégre az utazós blogok többségét nem geográfusok írják, hanem emberek, akik egyszerűen ott voltak valahol és leírják, hogy mit láttak, mit hallottak. Azt is tudom, hogy előttem már milliók jártak erre, és hasonlókat vagy tök mást tapasztaltak, mint én, de a turizmus már csak ilyen műfaj.  

Szóval heló zenetöri, jövök! 

Már éles is az első poszt, de ne maradj le a többiről sem! Kövesd a Múltcore-t a Facebookon.