Éjjel, titokban mutatták be Orbánnak a csodazongorát
További Belföld cikkek
- Beszorult jármű bénítja az Árpád híd forgalmát: emelőpárnával mentik a reggeli káoszban
- Szeméthegy lángolt Szegeden: öt városból érkeztek tűzoltók az oltáshoz
- Teljes vagyonelkobzással büntetné a kormány a kábítószer-fogyasztókat
- Házon belül javasolnak „kis magyar nagystratégiát” az Orbán-kormánynak
- Szikrázó napsütéssel folytatódik a tavaszi felmelegedés
A miniszterelnököt és feleségét, Lévai Anikót éjszaka, az üres Zeneakadémia Nagytermében látta vendégül a Zengafons Kft., amely az Új Széchenyi Tervből tavaly több mint százmilliós támogatást kapott az államtól a „Magyar Zongora” nevű pályázaton.

Orbán Viktort és egy kisebb, kormányzati vezetőkből és üzletemberekből álló társaságot azért hívták meg a hat héttel ezelőtti, nagy titoktartással szervezett, zárt körű rendezvényre, hogy megismerhessék a cég által fejlesztett új típusú zongorát. Résztvevők között volt Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Varga Mihály gazdasági miniszter, Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, valamint L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
Balog Zoltán az Indexnek elismerte, hogy részt vett az eseményen, L. Simon László pedig azt is elmondta, hogy „egy csodálatos hangszert” látott, amelyen a Zengafons fő tulajdonosa, Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész kisebb koncertet adott a megjelenteknek. Az államtitkár szerint Bogányi előadása után a meghívottak ki is próbálhatták a zongorát.
Úgy tudjuk, hogy a hangszer különlegessége többe között a speciális húrokban és a különleges dizájnban keresendő. Jelenleg még a hangzását tökéletesítik, a nagyközönség előtt januárban mutatják majd be. A Zengafons Kft. egyébként arra kapta a pályázati pénzt, hogy kifejlesszenek egy olyan hangszert, amely világra szóló újdonság a hangszeriparban, és egyben „újraéleszti a magyar hangszergyártást”. A hangszer várhatóan több tízmillió forintba kerül majd, és nemzetközi hangversenytermekbe szánják.
A különleges zongora sztorijáról a 444.hu írt a múlt héten. A Zengafons Kft.-t 2012-ben alapították, és Komoróczki István volt NGM-államtitkár vezetése alatt, valamint részben Járai Zsigmond feleségének, Kis Mariannának tulajdonában áll. Az cég 126 millió forint uniós pénzt nyert az Új Széchenyi Tervből, és a 60 milliós önrészhez a Magyar Nemzeti Banktól kaptak pénzt.
Vannak még távlatok
Az Index nem tud arról, hogy Orbán Viktor kipróbálta-e az új zongorát a Zeneakadémián. Létezik azonban olyan, nagy hatalmú politikai vezető, akinek hasonló szituációban nem voltak fenntartásai. Hallgassák meg Vlagyimir Putyin előadásában az „Ahol a haza kezdődik” című hazafias dalt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
7 perce
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
1 órája
- Címlapon
Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?
Az amerikai elnök szerint Moszkva határozottan jelezte, hogy kész a megállapodásra.
1 órája
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Címlapon
Házon belül javasolnak „kis magyar nagystratégiát” az Orbán-kormánynak
Kétrészes vitaindító cikk jelent meg a „magyar útról”, nemzeti realizmusról, a „magabíró Magyarországról”.
2 órája
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
2 órája
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Címlapon
Benyújtottak egy törvényjavaslatot, hogy Donald Trump arcképe szerepeljen az amerikai 100 dollároson
Csaknem 100 év után lenne újra portrécsere egy címleten.
2 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij a washingtoni segélyek leállításáról: Megvannak az eszközeink ahhoz, hogy megvédjük magunkat
2 órája
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Címlapon
A Zelenszkij–Trump-összecsapás után Európának kell a zsebébe nyúlnia Ukrajna miatt
Valószínűleg Franciaország és Nagy-Britannia áll a kezdeményezés élére.
2 órája
- Címlapon
Szeméthegy lángolt Szegeden: öt városból érkeztek tűzoltók az oltáshoz
Kétszáz négyzetméteren égett a hulladék.
35 perce
- Címlapon
Szoboszlai Dominik után újabb magyar futballistát boronáltak össze a Real Madriddal
A válogatott védő nyári klubváltása egyre biztosabbnak tűnik.
1 órája
- Címlapon
Mérgező levegő okozta több tucat fogyatékos kisbaba születését
A Netflix új sorozata megtörtént eseményekkel sokkol.
tegnap, 18:21
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát
Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.
február 26., 13:23
- Belföld
Álmában táncol a balerina, akire két és fél éve ráomlott egy épülő ház fala
február 26., 15:55
- Belföld
Beszorult jármű bénítja az Árpád híd forgalmát: emelőpárnával mentik a reggeli káoszban
Érdemes kerülőúton közlekedni.
6 perce