Akár tízezer halott lehet Nepálban

2015.04.27. 19:00 Módosítva: 2015.04.28. 08:01

100 ezren maradtak fedél nélkül, és a keddi jelentések szerint 4349 a halottak száma, és nyolcezren sebesültek meg a nepáli földrengésben.

A 7,9-es erősségű földrengés szombaton pusztított a nepáli fővárosban és környékén. A katasztrófa sújtotta, nehezen elérhető térségből lassan érkeznek a hírek, ezért a hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma tovább nőhet.

A kormányfő, Szusil Koirala szerint tízezer halottja is lehet a természeti katasztrófának. Ez azt jelenti, hogy a szombati földrengés súlyosabb lehet, mint az 1934-es, amikor 8500 ember halt meg a Himalájában fekvő országban. A Reutersnek nyilatkozó kormányfő szerint Nepálnak elsősorban gyógyszerekre és sátrakra van szüksége. Az otthonaikat elvesztett tízezrek az utcán töltik  éjszakáikat.

Gyűjtést indít a Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt gyűjtést indít a nepáli földrengés áldozatainak megsegítésére, csatlakozva a Nemzetközi Vöröskereszt segélyakciójához. Az adományozók az 1359-es vonal felhívásával, vagy az ADOMANY szó SMS-ben való elküldésével 250 forinttal járulhatnak hozzá, hogy a szervezet hatékonyabban tudja segíteni a rászorulókat. A Vöröskereszt kétezer munkatársával és önkéntesével vesz részt a nemzetközi akcióban.

A mentőmunkálatokat nehezíti, hogy sok, a külvilágtól elzárt hegyvidéki faluba még mentőhelikopterrel is nehezen jutnak el. A mentést nehezítik az utórengések is, amelyekből csaknem száz volt szombat óta, a legerősebb 6,7-es erősségű volt vasárnap.

A pusztításról drónnal is készült felvétel:

A földrengés a Himalájában lavinákat indított el, több száz hegymászó rekedt a hegyoldalon, az alaptáborban 18-an haltak meg és 61-en sebesültek meg.  A hegyen az MTI szerint közel ezer hegymászó volt, köztük négyszáz külföldi.

A földrengés által leginkább sújtott térségben, a Katmandu-völgyben a földdel váltak egyenlővé a házak, tízezrek töltötték szabad ég alatt a hideg éjszakát. A nemzetközi szervezetek humanitárius katasztrófától tartanak, a helyi hatóságok külföldi segítséget kértek. Már több ország és szervezet ajánlott fel segítséget, köztük Amerika egymillió dollárnyi segélyt és egy katasztrófavédelmi egység helyszínre küldését jelentette be, Kína 62 emberes kutatócsoportot indított Nepálba, a WHO 40 ezer embernek elegendő gyógyszert küldött, az EU pedig 3 millió eurót ajánlott fel.

Egymillió gyerek veszélyben

Magyarországról a Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 nevű speciális mentőcsapat indult útnak vasárnap. A mentőcsapat vezetője Pavelcze László az M1-nek úgy nyilatkozott, hogy több hónapig tarthat a földrengés okozta károk helyreállítása. Nagyon elkeserítőnek nevezte azt a látványt, amely az országban fogadta őket. Mint mondta, a mentés már csak néhány napig folytatódhat, ezután csak az áldozatok keresése jöhet szóba.

A nepáli tisztségviselők szerint több élelmiszerre, gyógyszerre,

különleges mentőalakulatokra és hullazsákokra lenne szükség. A halottasházak teljesen tele vannak. Katmanduból több ezren menekültek el gyalog.

A főváros kórházai megteltek, a betegeket a szabad ég alatt látják el az orvosok. Ennél rosszabb a helyzet a vidéki falvakban, ahol szinte semmiféle segítség nincsen. Az MTI egy nepáli katona nyilatkozatára hivatkozva azt írja, hogy "az emberek ott halnak meg, ahol vannak". Az UNICEF hétfői jelentése szerint csaknem egymillió gyermeket sújt súlyosan a szombati nepáli földrengés.

Több faluban a házak 70 százaléka teljesen romba dőlt. A nepáli hadsereg szóvivője szerint a mentésben részt vesz az ország 100 ezer katonájának 90 százaléka. Falvak százaiban nincs sem áram, sem víz, és nem nyitottak ki a boltok sem. A helyiek szabad ég alatt töltik az éjszakát, mert otthon megsemmisült vagy életveszélyessé vált.

Már csak egy magyarról nem tudunk

Szijjártó Péter hétfői nyilatkozata szerint 42 magyar állampolgár tartózkodik Nepálban. Korábbi beszámolója szerint öt magyar sérült van, de őket ellátták, és a körülményekhez képest jól vannak. A TV2-nek nyilatkozó külügyi és külgazdasági miniszter elmondta: már csak egy magyar van, akivel nem sikerült felvenni a kapcsolatot. Tartózkodási helye azonban ismert és ennek alapján ő is jól van.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport