Törökország: Erdogan kurd reformot ígér

2013.09.30. 12:02

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő fontos kisebbségi reformokat jelentett be – írja a BBC. Az új elképzelés szerint csökkenne a 10 százalékos parlamenti küszöb, ami eddig akadályt jelentett a kurdoknak és más kisebbségeknek, hogy bejussanak a parlamentbe. A településeknek is lehetne kurd nevük.

Erdogan terve szerint megszüntetnék azt a tiltást is, mely kizárja a fejkendőt viselő nőket a közszolgálatból, és az sem kizárt, hogy magániskolákban lehet majd nem törökül is tanítani. „Ez történelmi pillanat, fontos állomás″ – mondta Erdogan.

A reformok nagyban javíthatják a kurdok jogi helyzetét. A kurdok az ország lakosságának 20 százalékát teszik ki. Három évtizede véres konfliktus dúl a kormány és kurd felkelők közt, összesen több mint 40 ezren haltak meg az összecsapásokban.